Strange Compulsion - 1. fejezet

Megjegyzés by Réka: Most írtam először fic-et egy másik személlyel, jelen esetben Caprival :D Nehéz szülés volt, próbálkoztunk már többször is, de úgy látszik most tényleg sikerült :D Kíváncsian várom a folytatást, munkánk gyümölcsét. A címet az I Am You című dal ihlette. (Igazság szerint csak Martin Gore szavait idéztük.) Kellemes olvasást!

Megjegyzés by Capri: Igen, első közös fick Rékával, ami megérte az első fejezetet is, hurrás! :D Volt már több ötletünk, csak hát öreg róka vagyok már, növök felfelé, fickírás sorsa bizonytalan és véges. Nade a „husimanók” még mindig beindítják a történetek fonalát odabent az agyamban XD

Kategória: Hát, hmmm…. fincsi! :P

Mindenféle más cuccos: A szokásos, a fiúk nem a mieink, a DM sem, a történet is kitalált (hjaaaaj!!!!), amit két akkut Gahore-izmusban (jessssz!!!!) szenvedő nőnemű lény követett el. Nembaj. Élvezzétek XD

Strange Compulsion

Andy a lakás méretes ablakán bámult ki az utcára. Mellette pár újság hevert szanaszét a kanapén, egyik - másik itt - ott nyitva hevert, némán kiáltottak ki belőlük a durva szavak, amiket Dave nyilatkozott. Felsóhajtott. Nem értette a férfit megint. Őrült módjára ott mart beléjük, ahol tudott, egész falatokat tépve ki belőlük és mindabból, amit felépítettek, majd mindezt félredobta megrohadni. Persze, a másik, az "ellenfél", akitől Dave egyszerre rettegett és érzett iránta gyűlöletet, mély sebet okozva vágott vissza, mikor a férfi új és első szólóalbumát tiporta sárba. Dave ettől szinte vért fujtatott, ahogy éles fogain habzó nyállal illette Martin írói és zeneszerzői képességeit, illetve fejtette ki, hogy neki, Andy - nek mennyi és mekkora szerepe van a bandán belül. Hazudott volna, hogyha azt mondja, hidegen hagyják az elhangzottak, de felül tudott rajtuk emelkedni. De meddig? Tétlenül tudta csak nézni a titánok harcát, mint oly sokszor már az évek során. És most is ugyanazt a jeges félelmet érezte: mi lesz ennek a vége?

Dave gördülékenyen vette be a soron következő kanyart a napsütötte utcában. Arcán nem látszott semmi, a belsejében azonban kész vihar tombolt. Nem tudta eldönteni, hogy melyik őrült pillanatában és miért döntött úgy, hogy átutazza az egész országot, csakhogy idejöjjön és szőke társa elé álljon. De minek? Volt értelme ezt tennie? Mit akar tőle? Rá akarja zúdítani a keserű kérdéseit, a sok miértet? Hisz tudja, hogy úgysem kapna rájuk választ. Mégis itt volt, itt kellett lennie. Nem tudta miért, hova fog ez vezetni, lesz - e haszna egyáltalán, vagy csak összeugranak ismét. Ezekkel a kérdésekkel az elméjében állt meg és nézett rá a hatalmas házra.

Odabent csend honolt. A megszokott gyermekkacajnak ezúttal nyoma sem volt. Csak ő volt abban a nagy házban, egyedül. Megint. Feleségével a héten már negyedjére vesztek össze, nem is csoda, hogy Sue jobbnak látta ott hagyni őt, s persze a gyerekeket is magával vitte habozás nélkül. Őket sajnálta a legjobban, mert ők igazán nem tehettek arról, ami köztük folyt és nem is érdemelték meg, hogy mindennek szemtanúi legyenek. Legbelül tudta, Sue - nak igaza van: változtatnia kell, mert az életmódja lassan tönkre tesz mindent és mindenkit körülötte. És persze legfőképp saját magát. Dave tétovázva emelte fel kopogtatásra kész kezét. Egy pillanatig bizonytalanul nézett az ajtóra, majd visszavonhatatlanul megtette a beengedést kérő hangeffekt hallatását. Az ismerős hang azonnal kizökkentette gondolatmenetéből. Talán ők jöttek vissza? Nem, nem valószínű. Ahhoz túl csúnyán végződött az a szóváltás. Kíváncsian indult meg a bejárati ajtó felé. Mielőtt kinyitotta volna, vett egy mély levegőt és próbált elfogadható ábrázatot erőltetni igencsak nyúzott arcára. Váratlanul érte a küszöbön álló idegen érkezése. A pillanatnyi meglepettséget azonban félre söpörte a düh, mely egyre gyorsabban öntötte el agyát, szorította össze torkát. Egy szót sem tudott szólni, vagy inkább nem akart. Ő volt az egyetlen ember a Földön, akivel most egyáltalán nem akart szóba állni.

Dave sem szólt semmit. Úgy tűnt, mintha várná, hogy Martin megüti, habár úgy érezte nagyobbat nem tudna belé rúgni a szőke férfi. A másodpercek lassan teltek, legalább is Martin számára. Csak álltak egymással szemben és nem szóltak egy szót sem. Már éppen rácsukta volna társára az ajtót, mikor az végre megszólalt.
- Beengedsz? - kérdezte a magasabb barna férfi. Hangjában nem volt düh, sokkal inkább tartalmazta a megtörtség és az elmúlt hónapok nehézségeit, mint mikor lecsengenek az őrület percei és az ember ott áll a tettei fölött a kiváltó októl még mindig megbántva.
- Ugyan minek? - A hangja üresen csengett, mintha csak egy vadidegennel beszélne. Komoly erőfeszítésébe került nyugalmat erőltetnie magára, ami csak részben sikerült.
Dave csendben nézett társára. Erre a kérdésre ő sem tudott felelni.
- Kérlek Mart - nézett mélyen a zöld szemekbe - Nagyon elharapództak a dolgok és nem szeretném, ha ez bárminek is a végét jelentené.
- Nem gondolod, hogy ezzel egy kicsit elkéstél?
- Nem gondolod, hogy akkor már nem fogunk tudni együtt dolgozni?

Igaza volt, kettejük viszonya a Mode - ra is kihatott. Nem szerette volna, ha saját hülyeségeik levét a rajongóik innák meg. És ami azt illeti, az együttes többet érdemelt ennél, Andy is többet érdemelt. Drámaian felsóhajtott, majd kezével utat mutatva invitálta be Dave-et. A lehető leglassabban csukta be az ajtót, ezzel is próbálva időt nyerni, hogy minél később kelljen újra szembenéznie a problémával.
Dave óvatosan lépett be a nappaliba. Érezte, hogy most szinte idegen, majdhogynem ellenséges területen mozog. Ide akart az utóbbi időben a legkevésbé eljönni és most mégis itt áll. Próbálta összekapkodni röpdöső gondolatfoszlányait, az érzéseit, az indokait és a magyarázatait, de szitának érezte magát, amin keresztül minden átfolyik.
- Nos? Kíváncsian várom, mi újat tudsz még mondani a… várj, hadd idézzek: "nyálas, régimódi dalszövegíró és a tehetségtelen szerző" mellé. Szólj, ha valamit kihagytam.
Dave mintha összerezzent volna a becsmérlő szavak hallatán, pedig ő mondta őket. Vett egy mély, reszketeg levegőt.
- Mart én… sajnálom. De úgy érzem, nem ok nélkül voltam rád dühös.
- Nem ok nélkül? Kifejtenéd ezt, kérlek? Aztán majd azt is megbeszélhetjük, mit ártott neked Andy.
A kérdezett összeszorította a szemeit. Miért olyan rohadt nehéz ez?
- Hát nem veszed észre, hogy mennyire függök tőled? - emelte sötét tekintetét Martinra - Csak egyszer szeretném azt hallani, hogy elismersz, hogy hasznos tagja vagyok a bandának, hogy én is képes vagyok és tudok jó dalszövegeket írni. De nem, te soha nem mondanál ilyet, csak használsz, mint valami eszközt, mint a te személyes és érzéketlen játékszeredet, akit állítgathatsz. „Így énekelj, ezt csináld, ezt ne csináld”. Hogy voltál képes az első szólómat ennyire lehúzni? Hogyan? Van fogalmad arról, hogy mit jelent nekem? És, hogy te a véleményed mit jelent nekem?

Semmi vádló nem volt a férfi hangjában, sokkal inkább a mély, őszinte szomorúság hallatszott ki belőle. Egy pillanatra talán még meg is sajnálta. De nem, nem fog ilyen könnyen behódolni Dave Gahan - nak.
– Ha… ha tényleg ennyit jelent a véleményem, akkor miért kellett így nyilatkoznod rólam? A szavaidnak súlya van, nem mondhatsz akármit. Ez nem olyan, mint mikor valakivel négyszemközt összeveszel. Ez már nem csak a kettőnk dolga lett, hanem Andy - é is. A sajtó ezen csámcsog. Képzeld, pár napja felhívott az egyik ismerősöm, akivel kb. 1 éve nem beszéltem, és mi volt az első dolog, amit felhozott: „Ti tényleg ennyire összebalhéztatok? Akkor feloszlik a banda is?” Erre mit mondhatnék? „Dehogy, csak csökönyös, önfejű faszok vagyunk és ezúttal jobbnak láttuk lefolytatni ezt nyilvánosan?” - lassított tempóján, s kicsivel higgadtabban folytatta. - Tudod, az utóbbi időben nem alakultak túl jól a dolgaim…
- Feldühítettél! - fakadt ki Dave - Akármit is akartam neked mondani, te azt egyszerűen nem hallottad meg! Nem tudom, mi zajlott le benned, de engem teljesen kizártál. Miért? - elhallgatott, majd körülpillantott a szobában, mintha csak most fedezne fel valamit, aminek nem kéne ott lennie - Hol van Sue és a gyerekek?

Nagyot nyelt, mielőtt válaszolt.
- Az anyósomnál vannak. Hanyagoljuk ezt a témát, jó? Nem azért jöttél, hogy a családomról beszélgessünk. - Egyre csak nőtt torkában a hatalmas gombóc, amit - számára csodával határos módon - még mindig sikerült elnyomnia. Ideje minél előbb tisztázni a dolgokat Dave-vel, annál hamarabb maradhat egyedül, a saját gondolataival.
- Azért… azért nem foglalkoztam veled és a dalszövegeiddel, mert meg voltak a saját problémáim is - az utóbbi időben egyre több. Hirtelen annyi dologra kellett koncentrálnom, hogy úgy éreztem, te már csak púp vagy a hátamon, még egy ok, hogy ne aludjak nyugodtan az éjjel. Egyszerűen nem… nem volt elég energiám. - Az utolsó szavak alig hallhatóan hagyták el ajkait. A földet kezdte bámulni, mintha onnan várna segítséget a folytatáshoz. - Sajnálom, ha úgy érezted, csak egy eszköznek tekintelek. Ez egyáltalán nem így van. Csak… te vagy a hangom, rajtad keresztül érnek el a gondolataim, a szavaim az emberekhez, én mindössze a lehető legtökéletesebbet akarom mindenből kihozni, nem irányítani akarlak.
- Nem a te dolgot, hogy belőlem kihozd a legtöbbet. Én nem teszek eleget ugyanezért? Mindenemet odaadtam már, és te még mindig csiszolni akarsz valamit. Sosem leszek neked elég tökéletes… - fújtatott megtörten, már - már beletörődően. Önzőséget érzett. A saját problémáját akarta most átbeszélni, az érzéseit, amik bántják, amiknek a hiányát érezte, ami szerinte nem volt rendben, de mégsem zúdíthatja mindezt Martinra, hisz láthatóan tényleg megvan a maga baja. És ő háttérbe szorul. Megint. Mint az utóbbi időben oly sokszor.
- Ez nem igaz, már… már az vagy.
Dave némán, nyílt tekintettel nézett a szőke férfire. Olyan volt, mint egy kisfiú, akit élete során most először dicsértek meg és talán valami többet is elárult a tekintette.

Valami megváltozott azokban a zöld szemekben. Még sosem látta a barna férfit ilyennek… ilyen gyönyörűnek. Csak állt ott szótlanul, remélve, hogy sikerül kipréselnie magából, amit érez. A rohadt életbe, hiszen több mint 20 éve ismerik egymást, annyi mindent elmondtak egymásnak, néha még többet is a kelleténél, akkor most miért tűnik olyan nehéznek?
- Különleges… különleges vagy a számomra. Megértem, hogy máshol, más felállásban is ki szeretnéd próbálni magad. Értsd meg, én csak féltelek. Nagyon is jól ismerlek. Tudom, hogy milyen sebezhető vagy. Tudom, hogy mennyit számít az emberek véleménye, ha a zenéről van szó. Tudom, hogy adsz az én véleményemre… és ezt csúnyán ki is használtam, mikor lehúztam a szólódat. Én… ne haragudj. - Érezte magán Dave tekintetét, de képtelen volt a szemeibe nézni.
Dave közelebb sétált Martinhoz, hogy közvetlen közelről nézhessen a zöld szemekbe. Tudni akarta, hogy mit lát bennük. Hiába esett jól sebzett lelkének a sok gyógyító szó, még mindig gyanakodott. Amennyire függött Martintól, ugyanannyira félte is őt, hisz már megtapasztalta, hogy micsoda fájdalmat tud neki okozni. Azonban csak a tiszta őszinteséget látta a zöld tengerben és talán egy kis félelmet is, hogy a barna férfi mit fog csinálni a Mart által nehezen felszínre hozott, feltárt, védtelen lélekdarabjával. A szőke férfi épp ugyanannyira retteget tőle, mint Dave tette azt társával szemben. Túl sok volt már a fájdalomból. Elmosolyodott, halványan, melegen, őszintén.
- Sajnálom, hogy téged okoltalak mindenért, hogy nem láttam túl önmagamon, nem láttam, hogy szenvedsz, küzdesz mással is. Nem hagyom, hogy többet megszaggassanak téged - érintette meg finoman a másik arcának puha bőrét.

Jóleső melegség terjedt szét egész testében a váratlan mozdulattól. Egy egészen új érzés kerítette hatalmába, mely egyszerre volt furcsa és kellemes, s melyet Dave váltott ki belőle. Igen, ugyanaz a Dave Gahan, akit egy hónappal ezelőtt még a pokolra kívánt. Most valahogy más volt. Sokkal közelebb érezte magához. Kicsit bátortalanul, de viszonozta a férfi érintését. Arcán apró mosoly jelent meg, hosszú idő óta most először. A távolságot fokozatosan csökkentette kettejük közt, már-már érezte bőrén társa leheletét. Lenézett a puha, vöröses ajkakra s egy határozott mozdulattal hozzájuk tapasztotta sajátját. Dave-et szinte hipnotizálták a zöld szemek és olyan finoman hajolt rá a közeledő ajkakra, mintha csak a nejét csókolta volna. Finoman ízlelgette a másikat, játékosan incselkedve vele, ahogy a nyelve találkozott párjával. Ám az édes állapot nem tartott tovább pár pillanatnál, áthatolt a tudat éles szikrája az énekes elméjén, hogy mit művel és szinte ijedten kapta hátra a fejét, ahogy hátrébb lépett a nekifeszülő testtől. Szemében zavar tükrözött, ahogy próbált a szőkeség tekintetéből kiolvasni valamit, majd szó nélkül megfordult és zaklatottságát csak félig elfojtva tűnt el. Martin még halhatta a becsapódó autóajtó és a felzúgó motor hangját, majd az emésztő csöndet.

„Mégis hogy tehette ezt? Megcsókolta a barátját, megcsókolta Dave-et!” Sorra követték fejében egymást az ilyen és ehhez hasonló mondatok. Teljesen összezavarodott, hát még társa mit érezhet most. Viszont ami a legjobban fájt neki, hogy ismét egyedül maradt. Nem tudta, hogyan volt képes megmozdulni, mégis azon kapta magát, hogy a mini bár felé tart, s a következő pillanatban már ott ült a kanapén, kezében egy üveg vodkával. Nem bajlódott a pohárral, üvegből itta. Úgy tűnt, az este további részét az áttetsző nedűvel kénytelen megosztani.

Egy kis biológia....

A Szavannai Arany Puli jellemzői:

Alfajai:

• Az Emos Festett Puli: Ezt a fajt arról ismerjük fel, h állandóan sír, feketére van festve, általában hanyagul és No Chemical Romance-et hallgat. Szóval az emo - arany puli, aki éppen, az alaphelyzetben is mondja, hogy "nyiff - nyiff - nyiff".
• Arany Puli jr.: Arany Puli Junior pedig kedveli a break dance-et művelni négy lábacskáján és Emo Arany Puli nővérét követni ide-oda.

Ismeretes, hogy Arany Puli nem jön ki hosszútávon fajtársaival, de leküzdhetetlen vágyat érez, a szénfekete bundájú, meglepően ritka és tökéletes fekete párducok iránt és sokan rossz szemmel nézik az állatvilágban is mikor az Arany Puli és a Fekete Párduc párzási időszakát éli. Az Arany Puli és a Fekete Párduc párzási szertartásra egyedülálló az állatvilágban: vad, szenvedélyes és kegyelmet nem ismerő, primitív egyesülésről van szó, szó szerinti állatias szexről.

Ez a két faj előszeretettel társul a Vörös Rókával és egy ismeretlen fajjal, amit eddig nem sikerült a tudósoknak meghatározni, de bizonyos, hogy az Arany Puli, Fekete Párduc és a Vörös Róka csak 16 évet képes együtt élni vele. Ez után eme faj általában születése napján otthagyja a csapatott, hogy boldoguljanak nélküle. A falka sorsa kérdéses, hisz eme ismeretlen faj olyan komplex és kifinomult tudással rendelkezik, amivel a többiek nem, de a Fekete Párduc és az Arany Puli alkalmazkodóképessége révén átvészelhetik ezt az időszakot. A Vörös Róka általában nem jó semmire, de a Puli és a Párduc megtűri őt, hisz a nagyobb ragadozóknak akkor van kit odalökni. Az erősebb marad életben elv eredményesen működik. Míg az ismeretlen faj félig-meddig eltűnik a szavannák süllyesztőjében, addig egykori társai tovább küzdenek az életben maradásért.

Azért az ismeretlen faj boldogsága garantált, mert ugyan senki nem érti őt, ő viszont állítja, hogy azt csinálja, amit szeret, és nem akar senkivel sem újra társulni. Esetleg a 16 év letelte után egy vadászat erejéig újra visszatér régi társaihoz, de nincs köztük maradása. Ez is azt mutatja, hogy az ismeretlen faj lojális, életre választ magának falkát, és ha valami miatt a falkája meggyengül és elhagyja, nem képes újat alapítani vagy választani helyette

A Vörös Róka általában csendes, visszahúzódó lény, aki nem szól bele sokat a Puli és a Párduc vadászati és falkavezetési technikáiba, viszont mindig ott legyeskedik a két erősebb társa körül. A Puli és a Párduc együttesen vezetik a falkát, ők az alfapár, habár nem nemzőképesek, párzani az év minden szakaszában tudnak. Dominanciájuk sohasem eldöntött és ez újabb és újabb parázsló vitát szíthat köztük, amit rendre más nyer meg. A Párduc hiú és sértődékeny lény, büszke tökéletességére és szépségére, míg a Puli a csendes vezető, nem törődik annyit aranyszínű bundája ápolásával habár szívesen gyönyörködik párja szépségében, amit a Párduc el is vár tőle a tökéletes engedelmességgel együtt. A Puli hagyja, hogy a Párduc azt higgye, ő a vezető, hisz tudja, hogy ez létkérdés társa számára, és a háttérből irányít, kerüli a konfliktusokat, de a Párduc rátartisága miatt elkerülhetetlenek a fent említett nem egységesen megnyert viták kialakulása.


(Ez van, mikor Zsóból és belőlem ömlik a hülyeség.)

Nouvelles robes - 9. fejezet

Sandrine végzett a pakolással és a bőröndjeit a nappaliba cipelte ki, hogy holnap reggel indulásra készen várják őt. Érezhetően közeledett a nyár, ahogy a tavasz a vége felé tartott és ilyenkor mindig hazament három-négy hétre. Hiányzott neki az otthona, ezt bevallhatta magának. Remélte, hogy hamarosan a cég költözhet Franciahonba. Egy pillanatra elmélázott, hogyha még tartaná a kapcsolatot a szőke férfivel, akkor eljöhetne vele… de korholva megrázta magát. Vége! És erre nem hajlandó visszatérni többet, fogadta meg, ahogy minden alkalommal tette, amikor a férfi eszébe jutott. Végül visszatért a hálójába, hogy az utolsó pár dolgot is összekészítse, ami az utazáshoz szükséges volt.

Adéle kínlódva kerengett a lakásában. Kora este volt. Aludni még nem lehetett. Meghívása nem szólt sehova. Sandrine elutazott, bár vele is alig beszéltek az elmúlt időszakban. Nem volt kihez szólni. Lakásának összes ablaka sarkig nyitva volt, hogy legalább a meleg április végi levegőt érezze és a közlekedés zaja beszűrődjön. „Dave.” – pillantott az órára. „Mit csinálhat?” De nem bírta a gondolatot, görcsbe rándult tőle a gyomra. A férfi illatát érezte az orrában, valahányszor eszébe jutott. És gyakran, túl gyakran jutott az eszébe, így a parfümből, a férfi kipárolgásának illatából és a szivarkáinak füstjéből álló illat már-már megőrjítette. Nem sikerült, bármibe fogott ma este. Próbált tervezni, de csupa unalmas szar került ki keze alól. Könyvre nem tudott koncentrálni már hetek óta, folyvást a férfi arca, egy-egy gesztusa úszott be a képzeletébe. Festeni próbált, de remegett a keze, így letette azt is. Mióta Dave elment, beszéltek néha telefonon, de ez sem segített, sőt. Adéle egyre fogyott, szemei még az eddiginél is nagyobbaknak tűntek az egyre beesettebbnek tűnő arcon. A férfi hiánya, és saját ellentétes érzései emésztették. Végül bort bontott, hátha kicsit segít elaludni.

Dave a lakása ablakában meztelenül ülve bámulta az éjszakai várost. Nem tudott aludni, hiába aludt mellette szerető felesége, hiányérzete volt, amit csak egyetlen egy dolog lett volna képes kitölteni, és az Adéle volt. Még jó pár hét, mire újra el tud szabadulni a nyüzsgő városból, az otthonából, a nejétől. Bűntudatosan pillantott a háló irányába. Bűnösnek érezte magát a kis kalandjai miatt, és habár, nem először csinálta, de most először érezte, hogy a lelkiismerete kínozza. „De miért? Mi más?”, gondolkodott el egy percre, mire a válasz kirajzolódott az elméjében. A nő más. A nő, akit napról napra egyre jobban kíván, akar. Gondterhes sóhaj törte meg a szoba esti csöndjét.

Martin álmosan fizette ki a lányt, busás borravalót adva. De ki már nem kísérte. Csak az ajtó felé intett, megvárta a bejárati ajtó kattanó hangját, majd a fürdőbe ment. Egy szál boxer volt rajta, csak ennyit vett vissza, miután gyorsan, kínlódva kielégült a drága, mesteri prostival. Hetek teltek el, mióta eljött Dave-től. Nem volt hajlandó a francia lányra gondolni, ha felderengett előtte az arca, azonnal valami tevékenységet keresett. Szerette. Épp ezért volt rá ennyire dühös. Hogy dobhatta el, amijük volt? „Gyáva, ez az egész.” – gondolta megvetéssel, majd beállt a hűs zuhany alá.

Egy forrónak ígérkező nap reggelén Dave egyedül ébredt a lakásban. Jen forgatáson volt valahol az isten háta mögött, a gyerekek meg az iskolával mentek el több napra egy természetvédelmi kirándulásra. A férfinak több se kellett, fogta a telefonját és bepötyögte a hívandó számot.
Adéle az éjszaka közepén riadt a telefoncsörgésre. A készülék nem jelzett ki számot.
- Akárki vagy, ajánlom, hogy alapos indokkal kelts fel hajnal 4-kor!!!
- Elég alapos indok vagyok? - búgta bele a vonalba kérdését a mély orgánum.
Adéle-nak beletelt egy pillanatba, míg felfogta, ki keresi, de aztán nem tudta elnyomni, kicsit belesikoltott a telefonba.
- Dave!
- Tudod, épp azon gondolkodtam, hogy nem lenne-e kedved átugrani hozzám pár napra?
- Micsoda? – Adéle felült az ágyban. – New Yorkba?
- Igen, ide - mosolygott a férfi, ami a hangján is érezhető volt.
- De… ott… nem… veszélyes?
- Ne aggódj, van gyakorlatom a dologban - súgta megnyugtatóan.
Adéle nem akart, nem is volt képes most mélyebb értelmet tulajdonítani a hallottaknak.
- Mikor akarod, hogy érkezzek?
- Miután felébredtél, jöhetsz is.
- Már felébresztett valami ámokfutó… úgyhogy akkor készülök. Hívlak majd, hogy mikor érkezem. – Adéle hallotta, hogy a férfi letenni készül, így belekiáltott a telefonba. – Várj egy percet!
- Igen?
- Jó volt hallani a hangod. - mondta még ellágyult hangon a lány.
- Hamarosan láthatsz is - nevetett fel a telefonba Dave – Na, de készülődj, hogy minél hamarabb ideérhess.
- Repülök édes. Szó szerint. - nevetett a telefonba Adéle, azzal bontotta a vonalat. Egy óra múlva már a reptéren volt. Majd’ kiugrott a szíve a várakozástól.

Dave a lakásában várta, hogy a nő megérkezzen. Szívesen kiment volna elé a reptérre, csak… címét előzőleg megadta Adéle-nek, aki így taxiba tudott ülni és a megadott címre hajtatni. A férfi bevallhatta magának, hogy izgatott, alig várta, hogy az ismerős alakot a lakásán lássa, most először, mióta a kis titkos kapcsolatuk tartott. Adéle sosem repült még ilyen hosszan, sosem járt még a tengerentúlon, így emiatt is izgulva pillantgatott ki újra és újra a gép ablakain – bár csak a felhőkre látott, azért egy napfelkeltét így is elcsípett. Egész úton a torkában dobogott a szíve. „Mint egy hülye tinédzser.” – korholta magát, de hiába, rég bevallotta magának, hogy ez a dolog túlnőtt rajta, a racionalitásán. Itt már rég a szíve irányított. Valójában dróton rángatta őt – esélye sem lett volna nemet mondania. Egy percet sem aludt a hosszú úton, végig az utazás és az annyira hiányzott férfi kötötte le a gondolatait. Landolva sikeresen kijutott a terminálról és fogott taxit, hogy a kapott címre vitesse magát.
A férfi a várt kopogtatásra azonnal ajtót nyitott, és már húzta is be a nőt magához, szorosan a testére és az ajkaira tapadva, ahogy vad szenvedéllyel csókolta őt. Adéle-nek még a lélegzete is elállt a férfi ostromától, de lüktető testtel viszonozta hasonlóan éhesen a kapott csókokat. Kezéből azonnal elejtett mindent, a férfi hajába fúrva ujjait, szorította magához úgy, ahogy csak ilyen hosszú hiány után lehet. Halványan bekönnyeztek lehunyt szemei.
Dave elszakadt az édes ajkaktól, hogy vágytól reszketve súghassa rájuk elhalón egyetlen szavát – Hiányoztál…
- Ahh… istenem, nem is tudod, hogy te nekem mennyire! – cirógatta a férfi fejbőrét körmei hegyével.
- Esetleg prezentálhatnád - csillogtak mocskosan a zöld szemek.
- Kizárólag a zuhany alatt, édes. Mutasd az utat.
Dave felnevetett, majd húzta is maga után Adéle-t. Igen, az elkövetkezendő napok roppant élvezetesnek ígérkeztek.

És megint együtt töltöttek néhány feledhetetlen napot. Adéle zokogni tudott volna a boldogságtól, hogy a szeretett férfi ölelésében ébredhet, az olyan apróságoktól, mint egy közös reggeli a tetőkertben, vagy egy közös séta – még ha inkognitóban is. Még ha az ágy, amiben ébredt, más nőé is volt, még ha a fürdőszoba Jen holmijaival naponta figyelmeztette is nyomorult szerepére. Mégis – szeretkezéseik, nevetéseik, csendes beszélgetéseik olyan igaziak, olyan őszinték voltak, hogy Adéle sosem volt még ennyire hálás semmiért. Boldogan, már-már irreálisan boldogan teltek a napok.
Dave elméjébe azonban belemászott a melankolikus Martin képe, és felvetette az ötletet Adéle-nak, hogy mi lenne, ha meghívnák New York-ba a férfit, akinek szinte égetően szüksége volt a társaságra. Adéle remek ötletnek tartotta ezt, így hamarosan ment is a telefon a szőke férfinek, aki másnapra ígérte magát. Martin örömmel vonta el magát az elmúlt hetek egyhangú szórakozásaitól, mely felületes haverjaival töltött unalmas bulikból és kurvázásból állt. Valamivel jobb kedvvel pakolta össze bőröndjét és indult a reptérre, hogy pár óra múlva a hatalmas lakásban találja magát, ahol a levegőt betöltötte Adéle dudorászó énekhangja és a fövő étel finom illata. Dave széles mosollyal üdvözölte őt, ahogy a karjaiba zárta egy barátinak látszó ölelésben, majd terelgette is befelé szőke társát.
- Bonsoir, monsieur! Emlékszik még rám, Mr. Gore? – sietett a szőke férfi elé kezét törölgetve Adéle.
- Nem könnyű elfelejteni egy ilyen csodás jelenséget, mademoiselle. – nevetett a férfi, de amikor kezet akart csókolni, a nő kihúzta kezét a férfiéból és inkább szívből jövően átölelte Martint.
- Ördög vigye az udvariaskodást! – nevette a lány.
- Nana, azért csak ne ess túlzásokba! - nevetett Dave - Épp jókor érkeztél - kezdte Martinnak - Adéle valami finomsággal készült nekünk, úgyhogy még jól is lakhatsz.
- Nézd meg, Martin, féltékenykedik. Na mindegy, szóval igen, főzök, de a részletekkel nem untatlak titeket, legyen elég annyi, hogy jó lesz. Az a bárdolatlan ott, aki meg se kínál semmivel, a megmondhatója, hogy tudok főzni.
- Akkor is beintettél a nemzetiségem remek konyhájának - fintorgott a férfi, de nem sokáig tudta tartani a "sértődött férfi" álarcot és mosolyra húzódott a szája.
- Ne duzzogj, tigris, itasd a szomjas utazót. Vagy adj neki, amit kér. Ilyesmi. Lényeg, hogy engem ne zaklass, amikor dolgom van – fenyegette Adéle Dave-et játékosan – azért mielőtt békén hagysz, kérek egy puszit.
Dave ezt a kérést is teljesítette, majd Martot a nappali felé terelte, hogy beszélgetésbe merüljenek és egy kis iszogatásba, míg Adéle nem szól, hogy kész a vacsora. Miután jóízűen belaktak, ismét a bizonyos nappaliban kötöttek ki, majd Dave elővarázsolt egy jó évjáratú üveg vörösbort, aminek nagy lelkesen neki is láttak, miközben ismét felélénkült a beszélgetés köztük. Adéle a maximumot hozta ki ebből a furcsa, felemás helyzetből, amiben ő játszotta a háziasszony szerepét abban a lakásban, ahol a szőkének nyilvánvalóan volt már alkalma a valódival is találkozni. Töltött, nevettetett, Dave ölében ülve próbálta a lehető legmagasabbra tornázni Martin hangulatát. Azt ugyan nem tudta, mi a baja, Dave csak annyiba avatta be, hogy rossz napjai vannak mostanság. A jó társaság és a bor azonban a rossz napok emlékét egyre vastagabb függönnyel kendőzte el a szőkeség szemei elől. Remekül szórakozott.
A beszélgetés egyre furcsább és furcsább fordulatokat vett, ahogy a vörös folyadék egyre csak fogyott és előkerült egy újabb üveg is belőle. Adéle állva maradt, miután kitöltötte az újabb üveg bor első adagját. Valami mocskos ötlete támadt, így visszasétált a konyhapulthoz, nekitámaszkodott, és onnan figyelte az iszogató férfiakat.
- Min gondolkodsz, Adéle? – vette észre pillantását a szőke.
- Azon, hogy milyen fenséges látványt nyújt két férfi egy kanapén.
- Meghiszem azt. Két ilyen tökéletes példányt ritkán látni! - nevetett a barna hajú énekes.
- Hm… láttam egyszer hasonlót…
- Tényleg? - nézett kérdőn Dave. Martin csak somolygott, azonban szemei élénken csillogtak az emlékek hatására.
- Tényleg. Igazán… feledhetetlen élmény volt. Ugye, Mr. Gore?
- Valóban. – vigyorgott a szőke.
- Ti mit tudtok, amit én nem? - pillantott Martinra Dave.
- Martin? Beavatnád? Tényleg nem tudja… - somolygott forrón Adéle. Teljesen beindult az emléktől.
- Nos, Dave… emlékszel az estére, amikor megismertük Adéle-éket? Hát, hogy úgy mondjam, aznap este elég jól megismertek minket – a mondat végénél kezét lassan átcsúsztatta az énekes combjára.
Dave pár percig csak nézte a combján pihenő kezet, majd lassan Adéle-ra emelte a tekintetét - És? Hogy reagáltál rá? Csak te láttad?
- Nem, nem csak én… de… nos – nyelt egyet – eléggé tetszett, amit láttam. Talán zavar? Vagy haragszol?
- Nem. Ki volt a másik? A kis társad? - váltott a hangja valamivel komolyabbra. Annak a lehetőségétől, hogy kiderül a Martinnal való viszonya, még inkább félt, minthogy lebukik Adéle-lal.
- Igen, de nem kell aggódnod. Szerintem már el is felejtette, másrészt meg nem buktatna le vagy ilyesmi, ha ettől félsz. – Adéle látta Dave szemében a megváltozott hangulatot, és nem akarta, hogy elromoljon ez az este.
A férfi láthatóan nyugodtabbá vált ezt hallva - És? Hogy tetszett?
- Ahonnan én láttam, onnan úgy tűnt… hogy szívesen beszállt volna – nézett Adéle-ra a szőke.
- Igen? Nos, ha ez a vágya, ezen segíthetünk - cirógatta meg a combján pihenő kezet.
- Csak… játsszatok. Én majd innen figyelek. Ez már a múltkor is remekül bevált.
- És, van valami kívánságod a játék fajtájával kapcsolatban?
- Hogy élvezzétek…
- Azzal sosincs hiba, ugye, édes? – simogatott végig a szőke Dave farmerjának belső varrásán, fel, egészen az egyre forróbbá váló ágyékig, miközben csókra nyújtotta az ajkát.
Dave felnyögött és nem habozott, teljesítette a ki nem mondott kérést, ahogy mohón bukott az imádott és ízletes ajkakra, pedig nem is oly rég ízlelhette őket újra. Martin éhesen csókolta, majd az ölébe húzta párját, hogy lehúzhassa róla a pólót. Adéle már a két férfi első csókjánál fellüktetett, az imádott tetoválások feltárulásánál halkan felsóhajtott. Dave reszketegen felsóhajtott, amikor levegő érte csupasz mellkasát, majd folytatta társa vad csókolását áttérve az imádott nyak ízlelgetésére, ahogy finoman harapdálta azt. Martin felnyögött az éles fogak érintésétől, és újra megszállta agyát ugyanaz a másfajta izgalom, ami a múltkor is, amikor a két lány nézte őket. Dave egyre inkább belemelegedett a harapdálásba, ahogy egyre lejjebb és lejjebb haladt elérve a kulcscsontot. Nem állta meg, abba keményebben belekapott és folytatta útját át a mellkason, egészen a puha hasig, amit megajándékozott pár vörös folttal. Adéle alig kapott levegőt a teljes testét hirtelen elöntő forróságtól. A végsőkig felizgatta a látvány, ahogy a két férfi harapja, csókolja, falja egymást, majd Martin felállítja öléből az énekest, hogy lassan, közben végig a nő szemébe nézve elkezdje kibontani Dave farmerját. Dave felnyögött, mikor végre lekerült róla a nadrág, majd egyik kezét a vállra csúsztatta, és erőszakkal kezdte lenyomni a másik testét.
- Nyugalom, édes. Fordulj kicsikét… így, hogy a közönség jól lásson.
A férfi csak elmosolyodott, majd hagyta, hogy Martin irányítson és mocskos pillantással Adéle felé fordult. A nő felnyögött a tekintet sötét mocskától, mintha Dave csak azt mondta volna: „Most már ezt is láttad… látom, élvezed.” Nem akarván kétségek közt hagyni, tűzforró tekintettel nézett vissza rá. Azonban a szemkontaktus hamarosan megszakadt, ahogy a férfinek be kellett hunynia a szemét az érzéstől, ahogy a szőkeség alattomosan végignyalt lüktető tagján. A hosszú ujjak már a szőke tincsekben voltak, miközben az ajkak közül reszketegen szökött ki a kínzó neve. A test megremegett, ahogy az élvezett első hullámai végigcsaptak rajta. A párduc átmenetileg megszelídült. Martin lassan, fokozatosan kínozta kedvesét. Hosszú mozdulatokkal, csak nyelve hegyével nyalta végig a meredező péniszt, oda - odapillantva a látványtól egyre szaporábban lélegző Adéle-ra. Dave visszanyerte az érzései fölött az irányítást és Adéle szemeibe nézett. Az élvezet és a vágy mellett megcsillant a kíváncsiság is. Kíváncsiság, hogy mit fog látni a nő szemeiben. A lány felismerte ezt a kutató tekintetet és ebben a pillanatban eszében sem volt titkolni bármit is: szemében tiszta szerelemmel és teljes elfogadással nézett vissza a férfira, aki ezen elmosolyodott és közelebb intette őt magához. Adéle enyhén ingatag lábakon ment közelebb a férfihoz.
Dave a derekára csúsztatta a kezét, így vonta magához a nőt és tapadt az ajkaira, néha - néha felnyögve a szőkeség ügyködéseitől az ágyékánál. Adéle ekkora már annyira felizgult, hogy a férfi csókjától csaknem elélvezett. Követelőzően, vadul csókolta vissza. Dave eleget tett a vad csókok kérésének, miközben jelzett Martinnak, hogy gyorsítson a tempón. Adéle elszakadt a férfi ajkaitól, és játékos pillantással lassan letérdelt Dave elé, a szőke férfi mellé. Összepillantottak. Ugyanarra gondoltak. Adéle csatlakozott a mellette térdelőhöz. Egy pillanat múlva mindketten Dave szemébe bámulva, egyszerre kényeztették az imádott tagot. Dave hihetetlen mélységű tekintetével bámulta a párost, miközben folyamatosan zihált és nyögött. Tudta, hogy hamarosan el fog élvezni, hacsak valamelyik kínzója nem lesz kegyetlen vele és nem ad neki valami más parancsot. Mart elszakadt a kényeztetett tagtól, hogy Adéle átvehesse a helyét, míg ő a nő ruhája és teste ellen indított támadást. Ajkai a puha nyakra tapadtak, miközben kezei bontani kezdték a ruhadarabokat és lesimogatták őket a selymes testről. A feltért területeket nyomban meg is kóstolta, érintette, majd keze a nő lábai közé csúszott, hogy izgathassa a nemrég felszínre hozott nőiességét, ahogy a térdekig húzta felesleges anyagokat. Adéle rányögött Dave-re az újonnan érkezett érzéstől, a tudattól, hogy a szőkeség keze kényezteti. Elszakadt a tagtól, csak kezei simogatták tovább a férfit. Martra nézett várakozón.
A férfi elmosolyodott, majd nyomott egy puszit a halántékára. Felnézett Dave-re.
- Az ágyra! - parancsolta egyszerűen és Dave engedelmeskedett neki, ahogy eltűnt a hálóban; az ágyra feküdt és engedelmesen várt. Tagja már fájón lüktetett. A szőke férfi kézen fogta Adéle-t és behúzta a helységbe, ahol az énekes várt remegő izmokkal. Végül a füléhez hajolt és belesúgta - Azt akarom, hogy lovagold meg vadul, de ne engedd, hogy elélvezzen.
Adéle beleborzongott, belepirult a férfi szavaiba. Mielőtt engedelmeskedett, még forrón a szőkeség testéhez simult. A füléhez hajolt: - Azért… majd téged is akarlak. – súgta, majd kínzó lassúsággal az ágyhoz sétált, és macskás mozdulatokkal Dave fölé kúszott. Lehajolt egy csókért, ám közben alattomosan hátranyúlt, és egy pillanat alatt magába vezette a duzzadó férfiasságot. Dave-nek még eszmélni sem maradt ideje, a nő máris körözni kezdett rajta.
Martin elégedetten nézte őket, miközben magát kényeztette, Dave vadul nyögött, kezeit a karcsú derékra téve diktálta a tempót. Adéle a derekán nyugvó csuklókra csúsztatta kezeit, lassan lesimogatta magáról, a férfi feje fölé szegezve azokat. Így, fölé hajolva hullámzott Dave-en, egyre gyilkosabb iramot diktálva. Dave kínjai már az egekbe szöktek. Lüktető tagja feloldozásért kiáltott és hamarosan meg is kaphatja azt. Adéle azonban másként gondolta - a szőke utasításának megfelelően. Érezte, hogy az alatta fekvő már közel jár, így hirtelen lecsusszant a férfiről, és Martinhoz lépett, Dave egy panaszos hördülésétől kísérve.
- Nos? Tetszik az eredmény? – intett fejével az ágy felé.
- Tetszik - lépett közelebb, majd feltérdelt a matracra és határozottan elkapta Adéle állát, ahogy közelebb vonta magához - Nyald - súgta az ajkaira és önnön tagja tövére szorított.
Adéle kérdés nélkül a meredező férfiassághoz hajolt, és lassan, mesterien kezdte körbenyalni puha nyelvével a pénisz tövét, olykor rátérve a herékre is. Mart hátrahajtott fejjel élvezte a lány ügyködéseit. Azonban Dave sem maradt nyugton: lassan Adéle mögé lopakodott és megérintette a gerincét - Tövig nyeld el. Azt szereti… súgta mocskosan, miközben a hosszú ujjak végigsiklottak a gerincen, le a fenéken keresztül, mígnem elérték a nedves és forró nyílást, amivel finoman játszani kezdett. Adéle beleremegett Dave szavaiba és érintésébe. Felvetette a fejét, macskásan feldorombolt, hátrapillantva a férfire, majd lassan teljes hosszában elnyelte a forró tagot. Martin felnyögött, ahogy a szőke hajba markolt, hogy segítsen abban a teljes elnyelésben, miközben Dave egyik hosszú ujja ellenállás nélkül tűnt el a forróságban, miközben az illatos háthoz hajolt és a ruganyos gerincbe harapott. A lány felhördült a fájdalom és a kéj kettősétől, de hamar visszatért Martinhoz, teljes hosszában kényeztetve tagját. A mögötte feszülő párduc fokozta ujjai először finomkodó munkáját, ahogy egyre vadabbul izgatta a szőke nőt. Martin kéjes nyögéseihez csatlakozott zihálása. Adéle elengedte az addig ajkaival kényeztetett tagot, kezeinek adva át a helyet, hogy teljesen Dave kezére koncentrálva nyöghessen a szőke férfi hasára.
Martin Adéle hajába markolva húzta vissza magára nőt, hogy kínozza még. Adéle azonban ehelyett felhúzódzkodott, és elszakadva Dave-től ajkai helyett forró nőiességébe csúsztatta a szőke férfi tagját, míg fölé hajolva fülébe súgta: - Remélem, így is jó lesz…
- Megfelel - nyögte a szőke férfi, és máris támadást indított a belső forróság ellen. Dave elégedetten nézte a jelenetet. A lány hosszú mozdulatokkal, lehunyt szemmel hullámzott a szőkén, két karjával haját a feje tetejére gyűrve, hogy nyaka levegőhöz jusson. Dave azonban nem bírta sokáig a látványt, kerülve a kényeztetett testéhez simult. Adéle felsóhajtva ölelte magához a szeretett férfit, hogy bőrük a lehető legnagyobb felületen simulhasson össze. Dave nem követelt egyelőre részt magának a nőből, kedvtelve figyelte, ahogy szőke társa elégíti ki éhségét. Martin zihálva, lehunyt szemmel élvezte ki a tagját körülölelő forróságot és azt, ahogy a két test bőre néhol hozzá - hozzásimul a sajátjához. Átadta magát az érzékeinek. A barna férfi éhsége végük győzött, megragadta Adéle-et hátulról és már húzta is le MArtinról, hogy ő kerülhessen a helyére. A lány már szinte öntudatlanul hagyta, hadd tegyenek vele, amit akarnak. Teste feszültsége már olyannyira a legvégsőkig fokozódott, hogy bármit megtett volna a két férfinak. Dave maga alá kényszerítette a nőt, ahogy lenyomta az ágyra és ő fölé hajolt, hogy beléhatolhasson. Miközben ostromolta a benső nedves forróságot és ő a puha nyakba nyögött, felpillantott az elégedetten és lustán csillogó zöld szemekbe. Igen, ez egy hosszú éjszaka lesz.

ugh

engem egyszer egy fanfiction fog megölni.

kilenceske

nos, készül a NR 9. fejezete, már jó ideje. nem azért nem érkezik, mert nem gördül, mert gördül, ötleteink halomban állanak, hanem azért, mert mindig mást csinálunk írás helyett: Loli hazamegy, ahol nincs net, Caprinak nincs alkotókedve, elfoglaltak vagyunk, túlpörgünk, fáradtak vagyunk, jókedv, rosszkedv, esik eső, süt a nap, mindig van valami kínunk XD

de ígérem, ha végre ideér, úgy csapódik be majd, mint egy üstökös! engem pl. már érintett úgy, mint a Deep Impact... párszor már majdnem eldobtam az ölemből a laptopot. :D

Kicsit más, de...

Nem gondolat, nem fanfiction, de szerintem fontos. (Főleg nekem, aki nagy környezetvédő :D):

Írásidő

Időhiány - törölve.