Strange Compulsion - 1. fejezet

Megjegyzés by Réka: Most írtam először fic-et egy másik személlyel, jelen esetben Caprival :D Nehéz szülés volt, próbálkoztunk már többször is, de úgy látszik most tényleg sikerült :D Kíváncsian várom a folytatást, munkánk gyümölcsét. A címet az I Am You című dal ihlette. (Igazság szerint csak Martin Gore szavait idéztük.) Kellemes olvasást!

Megjegyzés by Capri: Igen, első közös fick Rékával, ami megérte az első fejezetet is, hurrás! :D Volt már több ötletünk, csak hát öreg róka vagyok már, növök felfelé, fickírás sorsa bizonytalan és véges. Nade a „husimanók” még mindig beindítják a történetek fonalát odabent az agyamban XD

Kategória: Hát, hmmm…. fincsi! :P

Mindenféle más cuccos: A szokásos, a fiúk nem a mieink, a DM sem, a történet is kitalált (hjaaaaj!!!!), amit két akkut Gahore-izmusban (jessssz!!!!) szenvedő nőnemű lény követett el. Nembaj. Élvezzétek XD

Strange Compulsion

Andy a lakás méretes ablakán bámult ki az utcára. Mellette pár újság hevert szanaszét a kanapén, egyik - másik itt - ott nyitva hevert, némán kiáltottak ki belőlük a durva szavak, amiket Dave nyilatkozott. Felsóhajtott. Nem értette a férfit megint. Őrült módjára ott mart beléjük, ahol tudott, egész falatokat tépve ki belőlük és mindabból, amit felépítettek, majd mindezt félredobta megrohadni. Persze, a másik, az "ellenfél", akitől Dave egyszerre rettegett és érzett iránta gyűlöletet, mély sebet okozva vágott vissza, mikor a férfi új és első szólóalbumát tiporta sárba. Dave ettől szinte vért fujtatott, ahogy éles fogain habzó nyállal illette Martin írói és zeneszerzői képességeit, illetve fejtette ki, hogy neki, Andy - nek mennyi és mekkora szerepe van a bandán belül. Hazudott volna, hogyha azt mondja, hidegen hagyják az elhangzottak, de felül tudott rajtuk emelkedni. De meddig? Tétlenül tudta csak nézni a titánok harcát, mint oly sokszor már az évek során. És most is ugyanazt a jeges félelmet érezte: mi lesz ennek a vége?

Dave gördülékenyen vette be a soron következő kanyart a napsütötte utcában. Arcán nem látszott semmi, a belsejében azonban kész vihar tombolt. Nem tudta eldönteni, hogy melyik őrült pillanatában és miért döntött úgy, hogy átutazza az egész országot, csakhogy idejöjjön és szőke társa elé álljon. De minek? Volt értelme ezt tennie? Mit akar tőle? Rá akarja zúdítani a keserű kérdéseit, a sok miértet? Hisz tudja, hogy úgysem kapna rájuk választ. Mégis itt volt, itt kellett lennie. Nem tudta miért, hova fog ez vezetni, lesz - e haszna egyáltalán, vagy csak összeugranak ismét. Ezekkel a kérdésekkel az elméjében állt meg és nézett rá a hatalmas házra.

Odabent csend honolt. A megszokott gyermekkacajnak ezúttal nyoma sem volt. Csak ő volt abban a nagy házban, egyedül. Megint. Feleségével a héten már negyedjére vesztek össze, nem is csoda, hogy Sue jobbnak látta ott hagyni őt, s persze a gyerekeket is magával vitte habozás nélkül. Őket sajnálta a legjobban, mert ők igazán nem tehettek arról, ami köztük folyt és nem is érdemelték meg, hogy mindennek szemtanúi legyenek. Legbelül tudta, Sue - nak igaza van: változtatnia kell, mert az életmódja lassan tönkre tesz mindent és mindenkit körülötte. És persze legfőképp saját magát. Dave tétovázva emelte fel kopogtatásra kész kezét. Egy pillanatig bizonytalanul nézett az ajtóra, majd visszavonhatatlanul megtette a beengedést kérő hangeffekt hallatását. Az ismerős hang azonnal kizökkentette gondolatmenetéből. Talán ők jöttek vissza? Nem, nem valószínű. Ahhoz túl csúnyán végződött az a szóváltás. Kíváncsian indult meg a bejárati ajtó felé. Mielőtt kinyitotta volna, vett egy mély levegőt és próbált elfogadható ábrázatot erőltetni igencsak nyúzott arcára. Váratlanul érte a küszöbön álló idegen érkezése. A pillanatnyi meglepettséget azonban félre söpörte a düh, mely egyre gyorsabban öntötte el agyát, szorította össze torkát. Egy szót sem tudott szólni, vagy inkább nem akart. Ő volt az egyetlen ember a Földön, akivel most egyáltalán nem akart szóba állni.

Dave sem szólt semmit. Úgy tűnt, mintha várná, hogy Martin megüti, habár úgy érezte nagyobbat nem tudna belé rúgni a szőke férfi. A másodpercek lassan teltek, legalább is Martin számára. Csak álltak egymással szemben és nem szóltak egy szót sem. Már éppen rácsukta volna társára az ajtót, mikor az végre megszólalt.
- Beengedsz? - kérdezte a magasabb barna férfi. Hangjában nem volt düh, sokkal inkább tartalmazta a megtörtség és az elmúlt hónapok nehézségeit, mint mikor lecsengenek az őrület percei és az ember ott áll a tettei fölött a kiváltó októl még mindig megbántva.
- Ugyan minek? - A hangja üresen csengett, mintha csak egy vadidegennel beszélne. Komoly erőfeszítésébe került nyugalmat erőltetnie magára, ami csak részben sikerült.
Dave csendben nézett társára. Erre a kérdésre ő sem tudott felelni.
- Kérlek Mart - nézett mélyen a zöld szemekbe - Nagyon elharapództak a dolgok és nem szeretném, ha ez bárminek is a végét jelentené.
- Nem gondolod, hogy ezzel egy kicsit elkéstél?
- Nem gondolod, hogy akkor már nem fogunk tudni együtt dolgozni?

Igaza volt, kettejük viszonya a Mode - ra is kihatott. Nem szerette volna, ha saját hülyeségeik levét a rajongóik innák meg. És ami azt illeti, az együttes többet érdemelt ennél, Andy is többet érdemelt. Drámaian felsóhajtott, majd kezével utat mutatva invitálta be Dave-et. A lehető leglassabban csukta be az ajtót, ezzel is próbálva időt nyerni, hogy minél később kelljen újra szembenéznie a problémával.
Dave óvatosan lépett be a nappaliba. Érezte, hogy most szinte idegen, majdhogynem ellenséges területen mozog. Ide akart az utóbbi időben a legkevésbé eljönni és most mégis itt áll. Próbálta összekapkodni röpdöső gondolatfoszlányait, az érzéseit, az indokait és a magyarázatait, de szitának érezte magát, amin keresztül minden átfolyik.
- Nos? Kíváncsian várom, mi újat tudsz még mondani a… várj, hadd idézzek: "nyálas, régimódi dalszövegíró és a tehetségtelen szerző" mellé. Szólj, ha valamit kihagytam.
Dave mintha összerezzent volna a becsmérlő szavak hallatán, pedig ő mondta őket. Vett egy mély, reszketeg levegőt.
- Mart én… sajnálom. De úgy érzem, nem ok nélkül voltam rád dühös.
- Nem ok nélkül? Kifejtenéd ezt, kérlek? Aztán majd azt is megbeszélhetjük, mit ártott neked Andy.
A kérdezett összeszorította a szemeit. Miért olyan rohadt nehéz ez?
- Hát nem veszed észre, hogy mennyire függök tőled? - emelte sötét tekintetét Martinra - Csak egyszer szeretném azt hallani, hogy elismersz, hogy hasznos tagja vagyok a bandának, hogy én is képes vagyok és tudok jó dalszövegeket írni. De nem, te soha nem mondanál ilyet, csak használsz, mint valami eszközt, mint a te személyes és érzéketlen játékszeredet, akit állítgathatsz. „Így énekelj, ezt csináld, ezt ne csináld”. Hogy voltál képes az első szólómat ennyire lehúzni? Hogyan? Van fogalmad arról, hogy mit jelent nekem? És, hogy te a véleményed mit jelent nekem?

Semmi vádló nem volt a férfi hangjában, sokkal inkább a mély, őszinte szomorúság hallatszott ki belőle. Egy pillanatra talán még meg is sajnálta. De nem, nem fog ilyen könnyen behódolni Dave Gahan - nak.
– Ha… ha tényleg ennyit jelent a véleményem, akkor miért kellett így nyilatkoznod rólam? A szavaidnak súlya van, nem mondhatsz akármit. Ez nem olyan, mint mikor valakivel négyszemközt összeveszel. Ez már nem csak a kettőnk dolga lett, hanem Andy - é is. A sajtó ezen csámcsog. Képzeld, pár napja felhívott az egyik ismerősöm, akivel kb. 1 éve nem beszéltem, és mi volt az első dolog, amit felhozott: „Ti tényleg ennyire összebalhéztatok? Akkor feloszlik a banda is?” Erre mit mondhatnék? „Dehogy, csak csökönyös, önfejű faszok vagyunk és ezúttal jobbnak láttuk lefolytatni ezt nyilvánosan?” - lassított tempóján, s kicsivel higgadtabban folytatta. - Tudod, az utóbbi időben nem alakultak túl jól a dolgaim…
- Feldühítettél! - fakadt ki Dave - Akármit is akartam neked mondani, te azt egyszerűen nem hallottad meg! Nem tudom, mi zajlott le benned, de engem teljesen kizártál. Miért? - elhallgatott, majd körülpillantott a szobában, mintha csak most fedezne fel valamit, aminek nem kéne ott lennie - Hol van Sue és a gyerekek?

Nagyot nyelt, mielőtt válaszolt.
- Az anyósomnál vannak. Hanyagoljuk ezt a témát, jó? Nem azért jöttél, hogy a családomról beszélgessünk. - Egyre csak nőtt torkában a hatalmas gombóc, amit - számára csodával határos módon - még mindig sikerült elnyomnia. Ideje minél előbb tisztázni a dolgokat Dave-vel, annál hamarabb maradhat egyedül, a saját gondolataival.
- Azért… azért nem foglalkoztam veled és a dalszövegeiddel, mert meg voltak a saját problémáim is - az utóbbi időben egyre több. Hirtelen annyi dologra kellett koncentrálnom, hogy úgy éreztem, te már csak púp vagy a hátamon, még egy ok, hogy ne aludjak nyugodtan az éjjel. Egyszerűen nem… nem volt elég energiám. - Az utolsó szavak alig hallhatóan hagyták el ajkait. A földet kezdte bámulni, mintha onnan várna segítséget a folytatáshoz. - Sajnálom, ha úgy érezted, csak egy eszköznek tekintelek. Ez egyáltalán nem így van. Csak… te vagy a hangom, rajtad keresztül érnek el a gondolataim, a szavaim az emberekhez, én mindössze a lehető legtökéletesebbet akarom mindenből kihozni, nem irányítani akarlak.
- Nem a te dolgot, hogy belőlem kihozd a legtöbbet. Én nem teszek eleget ugyanezért? Mindenemet odaadtam már, és te még mindig csiszolni akarsz valamit. Sosem leszek neked elég tökéletes… - fújtatott megtörten, már - már beletörődően. Önzőséget érzett. A saját problémáját akarta most átbeszélni, az érzéseit, amik bántják, amiknek a hiányát érezte, ami szerinte nem volt rendben, de mégsem zúdíthatja mindezt Martinra, hisz láthatóan tényleg megvan a maga baja. És ő háttérbe szorul. Megint. Mint az utóbbi időben oly sokszor.
- Ez nem igaz, már… már az vagy.
Dave némán, nyílt tekintettel nézett a szőke férfire. Olyan volt, mint egy kisfiú, akit élete során most először dicsértek meg és talán valami többet is elárult a tekintette.

Valami megváltozott azokban a zöld szemekben. Még sosem látta a barna férfit ilyennek… ilyen gyönyörűnek. Csak állt ott szótlanul, remélve, hogy sikerül kipréselnie magából, amit érez. A rohadt életbe, hiszen több mint 20 éve ismerik egymást, annyi mindent elmondtak egymásnak, néha még többet is a kelleténél, akkor most miért tűnik olyan nehéznek?
- Különleges… különleges vagy a számomra. Megértem, hogy máshol, más felállásban is ki szeretnéd próbálni magad. Értsd meg, én csak féltelek. Nagyon is jól ismerlek. Tudom, hogy milyen sebezhető vagy. Tudom, hogy mennyit számít az emberek véleménye, ha a zenéről van szó. Tudom, hogy adsz az én véleményemre… és ezt csúnyán ki is használtam, mikor lehúztam a szólódat. Én… ne haragudj. - Érezte magán Dave tekintetét, de képtelen volt a szemeibe nézni.
Dave közelebb sétált Martinhoz, hogy közvetlen közelről nézhessen a zöld szemekbe. Tudni akarta, hogy mit lát bennük. Hiába esett jól sebzett lelkének a sok gyógyító szó, még mindig gyanakodott. Amennyire függött Martintól, ugyanannyira félte is őt, hisz már megtapasztalta, hogy micsoda fájdalmat tud neki okozni. Azonban csak a tiszta őszinteséget látta a zöld tengerben és talán egy kis félelmet is, hogy a barna férfi mit fog csinálni a Mart által nehezen felszínre hozott, feltárt, védtelen lélekdarabjával. A szőke férfi épp ugyanannyira retteget tőle, mint Dave tette azt társával szemben. Túl sok volt már a fájdalomból. Elmosolyodott, halványan, melegen, őszintén.
- Sajnálom, hogy téged okoltalak mindenért, hogy nem láttam túl önmagamon, nem láttam, hogy szenvedsz, küzdesz mással is. Nem hagyom, hogy többet megszaggassanak téged - érintette meg finoman a másik arcának puha bőrét.

Jóleső melegség terjedt szét egész testében a váratlan mozdulattól. Egy egészen új érzés kerítette hatalmába, mely egyszerre volt furcsa és kellemes, s melyet Dave váltott ki belőle. Igen, ugyanaz a Dave Gahan, akit egy hónappal ezelőtt még a pokolra kívánt. Most valahogy más volt. Sokkal közelebb érezte magához. Kicsit bátortalanul, de viszonozta a férfi érintését. Arcán apró mosoly jelent meg, hosszú idő óta most először. A távolságot fokozatosan csökkentette kettejük közt, már-már érezte bőrén társa leheletét. Lenézett a puha, vöröses ajkakra s egy határozott mozdulattal hozzájuk tapasztotta sajátját. Dave-et szinte hipnotizálták a zöld szemek és olyan finoman hajolt rá a közeledő ajkakra, mintha csak a nejét csókolta volna. Finoman ízlelgette a másikat, játékosan incselkedve vele, ahogy a nyelve találkozott párjával. Ám az édes állapot nem tartott tovább pár pillanatnál, áthatolt a tudat éles szikrája az énekes elméjén, hogy mit művel és szinte ijedten kapta hátra a fejét, ahogy hátrébb lépett a nekifeszülő testtől. Szemében zavar tükrözött, ahogy próbált a szőkeség tekintetéből kiolvasni valamit, majd szó nélkül megfordult és zaklatottságát csak félig elfojtva tűnt el. Martin még halhatta a becsapódó autóajtó és a felzúgó motor hangját, majd az emésztő csöndet.

„Mégis hogy tehette ezt? Megcsókolta a barátját, megcsókolta Dave-et!” Sorra követték fejében egymást az ilyen és ehhez hasonló mondatok. Teljesen összezavarodott, hát még társa mit érezhet most. Viszont ami a legjobban fájt neki, hogy ismét egyedül maradt. Nem tudta, hogyan volt képes megmozdulni, mégis azon kapta magát, hogy a mini bár felé tart, s a következő pillanatban már ott ült a kanapén, kezében egy üveg vodkával. Nem bajlódott a pohárral, üvegből itta. Úgy tűnt, az este további részét az áttetsző nedűvel kénytelen megosztani.

Egy kis biológia....

A Szavannai Arany Puli jellemzői:

Alfajai:

• Az Emos Festett Puli: Ezt a fajt arról ismerjük fel, h állandóan sír, feketére van festve, általában hanyagul és No Chemical Romance-et hallgat. Szóval az emo - arany puli, aki éppen, az alaphelyzetben is mondja, hogy "nyiff - nyiff - nyiff".
• Arany Puli jr.: Arany Puli Junior pedig kedveli a break dance-et művelni négy lábacskáján és Emo Arany Puli nővérét követni ide-oda.

Ismeretes, hogy Arany Puli nem jön ki hosszútávon fajtársaival, de leküzdhetetlen vágyat érez, a szénfekete bundájú, meglepően ritka és tökéletes fekete párducok iránt és sokan rossz szemmel nézik az állatvilágban is mikor az Arany Puli és a Fekete Párduc párzási időszakát éli. Az Arany Puli és a Fekete Párduc párzási szertartásra egyedülálló az állatvilágban: vad, szenvedélyes és kegyelmet nem ismerő, primitív egyesülésről van szó, szó szerinti állatias szexről.

Ez a két faj előszeretettel társul a Vörös Rókával és egy ismeretlen fajjal, amit eddig nem sikerült a tudósoknak meghatározni, de bizonyos, hogy az Arany Puli, Fekete Párduc és a Vörös Róka csak 16 évet képes együtt élni vele. Ez után eme faj általában születése napján otthagyja a csapatott, hogy boldoguljanak nélküle. A falka sorsa kérdéses, hisz eme ismeretlen faj olyan komplex és kifinomult tudással rendelkezik, amivel a többiek nem, de a Fekete Párduc és az Arany Puli alkalmazkodóképessége révén átvészelhetik ezt az időszakot. A Vörös Róka általában nem jó semmire, de a Puli és a Párduc megtűri őt, hisz a nagyobb ragadozóknak akkor van kit odalökni. Az erősebb marad életben elv eredményesen működik. Míg az ismeretlen faj félig-meddig eltűnik a szavannák süllyesztőjében, addig egykori társai tovább küzdenek az életben maradásért.

Azért az ismeretlen faj boldogsága garantált, mert ugyan senki nem érti őt, ő viszont állítja, hogy azt csinálja, amit szeret, és nem akar senkivel sem újra társulni. Esetleg a 16 év letelte után egy vadászat erejéig újra visszatér régi társaihoz, de nincs köztük maradása. Ez is azt mutatja, hogy az ismeretlen faj lojális, életre választ magának falkát, és ha valami miatt a falkája meggyengül és elhagyja, nem képes újat alapítani vagy választani helyette

A Vörös Róka általában csendes, visszahúzódó lény, aki nem szól bele sokat a Puli és a Párduc vadászati és falkavezetési technikáiba, viszont mindig ott legyeskedik a két erősebb társa körül. A Puli és a Párduc együttesen vezetik a falkát, ők az alfapár, habár nem nemzőképesek, párzani az év minden szakaszában tudnak. Dominanciájuk sohasem eldöntött és ez újabb és újabb parázsló vitát szíthat köztük, amit rendre más nyer meg. A Párduc hiú és sértődékeny lény, büszke tökéletességére és szépségére, míg a Puli a csendes vezető, nem törődik annyit aranyszínű bundája ápolásával habár szívesen gyönyörködik párja szépségében, amit a Párduc el is vár tőle a tökéletes engedelmességgel együtt. A Puli hagyja, hogy a Párduc azt higgye, ő a vezető, hisz tudja, hogy ez létkérdés társa számára, és a háttérből irányít, kerüli a konfliktusokat, de a Párduc rátartisága miatt elkerülhetetlenek a fent említett nem egységesen megnyert viták kialakulása.


(Ez van, mikor Zsóból és belőlem ömlik a hülyeség.)

Nouvelles robes - 9. fejezet

Sandrine végzett a pakolással és a bőröndjeit a nappaliba cipelte ki, hogy holnap reggel indulásra készen várják őt. Érezhetően közeledett a nyár, ahogy a tavasz a vége felé tartott és ilyenkor mindig hazament három-négy hétre. Hiányzott neki az otthona, ezt bevallhatta magának. Remélte, hogy hamarosan a cég költözhet Franciahonba. Egy pillanatra elmélázott, hogyha még tartaná a kapcsolatot a szőke férfivel, akkor eljöhetne vele… de korholva megrázta magát. Vége! És erre nem hajlandó visszatérni többet, fogadta meg, ahogy minden alkalommal tette, amikor a férfi eszébe jutott. Végül visszatért a hálójába, hogy az utolsó pár dolgot is összekészítse, ami az utazáshoz szükséges volt.

Adéle kínlódva kerengett a lakásában. Kora este volt. Aludni még nem lehetett. Meghívása nem szólt sehova. Sandrine elutazott, bár vele is alig beszéltek az elmúlt időszakban. Nem volt kihez szólni. Lakásának összes ablaka sarkig nyitva volt, hogy legalább a meleg április végi levegőt érezze és a közlekedés zaja beszűrődjön. „Dave.” – pillantott az órára. „Mit csinálhat?” De nem bírta a gondolatot, görcsbe rándult tőle a gyomra. A férfi illatát érezte az orrában, valahányszor eszébe jutott. És gyakran, túl gyakran jutott az eszébe, így a parfümből, a férfi kipárolgásának illatából és a szivarkáinak füstjéből álló illat már-már megőrjítette. Nem sikerült, bármibe fogott ma este. Próbált tervezni, de csupa unalmas szar került ki keze alól. Könyvre nem tudott koncentrálni már hetek óta, folyvást a férfi arca, egy-egy gesztusa úszott be a képzeletébe. Festeni próbált, de remegett a keze, így letette azt is. Mióta Dave elment, beszéltek néha telefonon, de ez sem segített, sőt. Adéle egyre fogyott, szemei még az eddiginél is nagyobbaknak tűntek az egyre beesettebbnek tűnő arcon. A férfi hiánya, és saját ellentétes érzései emésztették. Végül bort bontott, hátha kicsit segít elaludni.

Dave a lakása ablakában meztelenül ülve bámulta az éjszakai várost. Nem tudott aludni, hiába aludt mellette szerető felesége, hiányérzete volt, amit csak egyetlen egy dolog lett volna képes kitölteni, és az Adéle volt. Még jó pár hét, mire újra el tud szabadulni a nyüzsgő városból, az otthonából, a nejétől. Bűntudatosan pillantott a háló irányába. Bűnösnek érezte magát a kis kalandjai miatt, és habár, nem először csinálta, de most először érezte, hogy a lelkiismerete kínozza. „De miért? Mi más?”, gondolkodott el egy percre, mire a válasz kirajzolódott az elméjében. A nő más. A nő, akit napról napra egyre jobban kíván, akar. Gondterhes sóhaj törte meg a szoba esti csöndjét.

Martin álmosan fizette ki a lányt, busás borravalót adva. De ki már nem kísérte. Csak az ajtó felé intett, megvárta a bejárati ajtó kattanó hangját, majd a fürdőbe ment. Egy szál boxer volt rajta, csak ennyit vett vissza, miután gyorsan, kínlódva kielégült a drága, mesteri prostival. Hetek teltek el, mióta eljött Dave-től. Nem volt hajlandó a francia lányra gondolni, ha felderengett előtte az arca, azonnal valami tevékenységet keresett. Szerette. Épp ezért volt rá ennyire dühös. Hogy dobhatta el, amijük volt? „Gyáva, ez az egész.” – gondolta megvetéssel, majd beállt a hűs zuhany alá.

Egy forrónak ígérkező nap reggelén Dave egyedül ébredt a lakásban. Jen forgatáson volt valahol az isten háta mögött, a gyerekek meg az iskolával mentek el több napra egy természetvédelmi kirándulásra. A férfinak több se kellett, fogta a telefonját és bepötyögte a hívandó számot.
Adéle az éjszaka közepén riadt a telefoncsörgésre. A készülék nem jelzett ki számot.
- Akárki vagy, ajánlom, hogy alapos indokkal kelts fel hajnal 4-kor!!!
- Elég alapos indok vagyok? - búgta bele a vonalba kérdését a mély orgánum.
Adéle-nak beletelt egy pillanatba, míg felfogta, ki keresi, de aztán nem tudta elnyomni, kicsit belesikoltott a telefonba.
- Dave!
- Tudod, épp azon gondolkodtam, hogy nem lenne-e kedved átugrani hozzám pár napra?
- Micsoda? – Adéle felült az ágyban. – New Yorkba?
- Igen, ide - mosolygott a férfi, ami a hangján is érezhető volt.
- De… ott… nem… veszélyes?
- Ne aggódj, van gyakorlatom a dologban - súgta megnyugtatóan.
Adéle nem akart, nem is volt képes most mélyebb értelmet tulajdonítani a hallottaknak.
- Mikor akarod, hogy érkezzek?
- Miután felébredtél, jöhetsz is.
- Már felébresztett valami ámokfutó… úgyhogy akkor készülök. Hívlak majd, hogy mikor érkezem. – Adéle hallotta, hogy a férfi letenni készül, így belekiáltott a telefonba. – Várj egy percet!
- Igen?
- Jó volt hallani a hangod. - mondta még ellágyult hangon a lány.
- Hamarosan láthatsz is - nevetett fel a telefonba Dave – Na, de készülődj, hogy minél hamarabb ideérhess.
- Repülök édes. Szó szerint. - nevetett a telefonba Adéle, azzal bontotta a vonalat. Egy óra múlva már a reptéren volt. Majd’ kiugrott a szíve a várakozástól.

Dave a lakásában várta, hogy a nő megérkezzen. Szívesen kiment volna elé a reptérre, csak… címét előzőleg megadta Adéle-nek, aki így taxiba tudott ülni és a megadott címre hajtatni. A férfi bevallhatta magának, hogy izgatott, alig várta, hogy az ismerős alakot a lakásán lássa, most először, mióta a kis titkos kapcsolatuk tartott. Adéle sosem repült még ilyen hosszan, sosem járt még a tengerentúlon, így emiatt is izgulva pillantgatott ki újra és újra a gép ablakain – bár csak a felhőkre látott, azért egy napfelkeltét így is elcsípett. Egész úton a torkában dobogott a szíve. „Mint egy hülye tinédzser.” – korholta magát, de hiába, rég bevallotta magának, hogy ez a dolog túlnőtt rajta, a racionalitásán. Itt már rég a szíve irányított. Valójában dróton rángatta őt – esélye sem lett volna nemet mondania. Egy percet sem aludt a hosszú úton, végig az utazás és az annyira hiányzott férfi kötötte le a gondolatait. Landolva sikeresen kijutott a terminálról és fogott taxit, hogy a kapott címre vitesse magát.
A férfi a várt kopogtatásra azonnal ajtót nyitott, és már húzta is be a nőt magához, szorosan a testére és az ajkaira tapadva, ahogy vad szenvedéllyel csókolta őt. Adéle-nek még a lélegzete is elállt a férfi ostromától, de lüktető testtel viszonozta hasonlóan éhesen a kapott csókokat. Kezéből azonnal elejtett mindent, a férfi hajába fúrva ujjait, szorította magához úgy, ahogy csak ilyen hosszú hiány után lehet. Halványan bekönnyeztek lehunyt szemei.
Dave elszakadt az édes ajkaktól, hogy vágytól reszketve súghassa rájuk elhalón egyetlen szavát – Hiányoztál…
- Ahh… istenem, nem is tudod, hogy te nekem mennyire! – cirógatta a férfi fejbőrét körmei hegyével.
- Esetleg prezentálhatnád - csillogtak mocskosan a zöld szemek.
- Kizárólag a zuhany alatt, édes. Mutasd az utat.
Dave felnevetett, majd húzta is maga után Adéle-t. Igen, az elkövetkezendő napok roppant élvezetesnek ígérkeztek.

És megint együtt töltöttek néhány feledhetetlen napot. Adéle zokogni tudott volna a boldogságtól, hogy a szeretett férfi ölelésében ébredhet, az olyan apróságoktól, mint egy közös reggeli a tetőkertben, vagy egy közös séta – még ha inkognitóban is. Még ha az ágy, amiben ébredt, más nőé is volt, még ha a fürdőszoba Jen holmijaival naponta figyelmeztette is nyomorult szerepére. Mégis – szeretkezéseik, nevetéseik, csendes beszélgetéseik olyan igaziak, olyan őszinték voltak, hogy Adéle sosem volt még ennyire hálás semmiért. Boldogan, már-már irreálisan boldogan teltek a napok.
Dave elméjébe azonban belemászott a melankolikus Martin képe, és felvetette az ötletet Adéle-nak, hogy mi lenne, ha meghívnák New York-ba a férfit, akinek szinte égetően szüksége volt a társaságra. Adéle remek ötletnek tartotta ezt, így hamarosan ment is a telefon a szőke férfinek, aki másnapra ígérte magát. Martin örömmel vonta el magát az elmúlt hetek egyhangú szórakozásaitól, mely felületes haverjaival töltött unalmas bulikból és kurvázásból állt. Valamivel jobb kedvvel pakolta össze bőröndjét és indult a reptérre, hogy pár óra múlva a hatalmas lakásban találja magát, ahol a levegőt betöltötte Adéle dudorászó énekhangja és a fövő étel finom illata. Dave széles mosollyal üdvözölte őt, ahogy a karjaiba zárta egy barátinak látszó ölelésben, majd terelgette is befelé szőke társát.
- Bonsoir, monsieur! Emlékszik még rám, Mr. Gore? – sietett a szőke férfi elé kezét törölgetve Adéle.
- Nem könnyű elfelejteni egy ilyen csodás jelenséget, mademoiselle. – nevetett a férfi, de amikor kezet akart csókolni, a nő kihúzta kezét a férfiéból és inkább szívből jövően átölelte Martint.
- Ördög vigye az udvariaskodást! – nevette a lány.
- Nana, azért csak ne ess túlzásokba! - nevetett Dave - Épp jókor érkeztél - kezdte Martinnak - Adéle valami finomsággal készült nekünk, úgyhogy még jól is lakhatsz.
- Nézd meg, Martin, féltékenykedik. Na mindegy, szóval igen, főzök, de a részletekkel nem untatlak titeket, legyen elég annyi, hogy jó lesz. Az a bárdolatlan ott, aki meg se kínál semmivel, a megmondhatója, hogy tudok főzni.
- Akkor is beintettél a nemzetiségem remek konyhájának - fintorgott a férfi, de nem sokáig tudta tartani a "sértődött férfi" álarcot és mosolyra húzódott a szája.
- Ne duzzogj, tigris, itasd a szomjas utazót. Vagy adj neki, amit kér. Ilyesmi. Lényeg, hogy engem ne zaklass, amikor dolgom van – fenyegette Adéle Dave-et játékosan – azért mielőtt békén hagysz, kérek egy puszit.
Dave ezt a kérést is teljesítette, majd Martot a nappali felé terelte, hogy beszélgetésbe merüljenek és egy kis iszogatásba, míg Adéle nem szól, hogy kész a vacsora. Miután jóízűen belaktak, ismét a bizonyos nappaliban kötöttek ki, majd Dave elővarázsolt egy jó évjáratú üveg vörösbort, aminek nagy lelkesen neki is láttak, miközben ismét felélénkült a beszélgetés köztük. Adéle a maximumot hozta ki ebből a furcsa, felemás helyzetből, amiben ő játszotta a háziasszony szerepét abban a lakásban, ahol a szőkének nyilvánvalóan volt már alkalma a valódival is találkozni. Töltött, nevettetett, Dave ölében ülve próbálta a lehető legmagasabbra tornázni Martin hangulatát. Azt ugyan nem tudta, mi a baja, Dave csak annyiba avatta be, hogy rossz napjai vannak mostanság. A jó társaság és a bor azonban a rossz napok emlékét egyre vastagabb függönnyel kendőzte el a szőkeség szemei elől. Remekül szórakozott.
A beszélgetés egyre furcsább és furcsább fordulatokat vett, ahogy a vörös folyadék egyre csak fogyott és előkerült egy újabb üveg is belőle. Adéle állva maradt, miután kitöltötte az újabb üveg bor első adagját. Valami mocskos ötlete támadt, így visszasétált a konyhapulthoz, nekitámaszkodott, és onnan figyelte az iszogató férfiakat.
- Min gondolkodsz, Adéle? – vette észre pillantását a szőke.
- Azon, hogy milyen fenséges látványt nyújt két férfi egy kanapén.
- Meghiszem azt. Két ilyen tökéletes példányt ritkán látni! - nevetett a barna hajú énekes.
- Hm… láttam egyszer hasonlót…
- Tényleg? - nézett kérdőn Dave. Martin csak somolygott, azonban szemei élénken csillogtak az emlékek hatására.
- Tényleg. Igazán… feledhetetlen élmény volt. Ugye, Mr. Gore?
- Valóban. – vigyorgott a szőke.
- Ti mit tudtok, amit én nem? - pillantott Martinra Dave.
- Martin? Beavatnád? Tényleg nem tudja… - somolygott forrón Adéle. Teljesen beindult az emléktől.
- Nos, Dave… emlékszel az estére, amikor megismertük Adéle-éket? Hát, hogy úgy mondjam, aznap este elég jól megismertek minket – a mondat végénél kezét lassan átcsúsztatta az énekes combjára.
Dave pár percig csak nézte a combján pihenő kezet, majd lassan Adéle-ra emelte a tekintetét - És? Hogy reagáltál rá? Csak te láttad?
- Nem, nem csak én… de… nos – nyelt egyet – eléggé tetszett, amit láttam. Talán zavar? Vagy haragszol?
- Nem. Ki volt a másik? A kis társad? - váltott a hangja valamivel komolyabbra. Annak a lehetőségétől, hogy kiderül a Martinnal való viszonya, még inkább félt, minthogy lebukik Adéle-lal.
- Igen, de nem kell aggódnod. Szerintem már el is felejtette, másrészt meg nem buktatna le vagy ilyesmi, ha ettől félsz. – Adéle látta Dave szemében a megváltozott hangulatot, és nem akarta, hogy elromoljon ez az este.
A férfi láthatóan nyugodtabbá vált ezt hallva - És? Hogy tetszett?
- Ahonnan én láttam, onnan úgy tűnt… hogy szívesen beszállt volna – nézett Adéle-ra a szőke.
- Igen? Nos, ha ez a vágya, ezen segíthetünk - cirógatta meg a combján pihenő kezet.
- Csak… játsszatok. Én majd innen figyelek. Ez már a múltkor is remekül bevált.
- És, van valami kívánságod a játék fajtájával kapcsolatban?
- Hogy élvezzétek…
- Azzal sosincs hiba, ugye, édes? – simogatott végig a szőke Dave farmerjának belső varrásán, fel, egészen az egyre forróbbá váló ágyékig, miközben csókra nyújtotta az ajkát.
Dave felnyögött és nem habozott, teljesítette a ki nem mondott kérést, ahogy mohón bukott az imádott és ízletes ajkakra, pedig nem is oly rég ízlelhette őket újra. Martin éhesen csókolta, majd az ölébe húzta párját, hogy lehúzhassa róla a pólót. Adéle már a két férfi első csókjánál fellüktetett, az imádott tetoválások feltárulásánál halkan felsóhajtott. Dave reszketegen felsóhajtott, amikor levegő érte csupasz mellkasát, majd folytatta társa vad csókolását áttérve az imádott nyak ízlelgetésére, ahogy finoman harapdálta azt. Martin felnyögött az éles fogak érintésétől, és újra megszállta agyát ugyanaz a másfajta izgalom, ami a múltkor is, amikor a két lány nézte őket. Dave egyre inkább belemelegedett a harapdálásba, ahogy egyre lejjebb és lejjebb haladt elérve a kulcscsontot. Nem állta meg, abba keményebben belekapott és folytatta útját át a mellkason, egészen a puha hasig, amit megajándékozott pár vörös folttal. Adéle alig kapott levegőt a teljes testét hirtelen elöntő forróságtól. A végsőkig felizgatta a látvány, ahogy a két férfi harapja, csókolja, falja egymást, majd Martin felállítja öléből az énekest, hogy lassan, közben végig a nő szemébe nézve elkezdje kibontani Dave farmerját. Dave felnyögött, mikor végre lekerült róla a nadrág, majd egyik kezét a vállra csúsztatta, és erőszakkal kezdte lenyomni a másik testét.
- Nyugalom, édes. Fordulj kicsikét… így, hogy a közönség jól lásson.
A férfi csak elmosolyodott, majd hagyta, hogy Martin irányítson és mocskos pillantással Adéle felé fordult. A nő felnyögött a tekintet sötét mocskától, mintha Dave csak azt mondta volna: „Most már ezt is láttad… látom, élvezed.” Nem akarván kétségek közt hagyni, tűzforró tekintettel nézett vissza rá. Azonban a szemkontaktus hamarosan megszakadt, ahogy a férfinek be kellett hunynia a szemét az érzéstől, ahogy a szőkeség alattomosan végignyalt lüktető tagján. A hosszú ujjak már a szőke tincsekben voltak, miközben az ajkak közül reszketegen szökött ki a kínzó neve. A test megremegett, ahogy az élvezett első hullámai végigcsaptak rajta. A párduc átmenetileg megszelídült. Martin lassan, fokozatosan kínozta kedvesét. Hosszú mozdulatokkal, csak nyelve hegyével nyalta végig a meredező péniszt, oda - odapillantva a látványtól egyre szaporábban lélegző Adéle-ra. Dave visszanyerte az érzései fölött az irányítást és Adéle szemeibe nézett. Az élvezet és a vágy mellett megcsillant a kíváncsiság is. Kíváncsiság, hogy mit fog látni a nő szemeiben. A lány felismerte ezt a kutató tekintetet és ebben a pillanatban eszében sem volt titkolni bármit is: szemében tiszta szerelemmel és teljes elfogadással nézett vissza a férfira, aki ezen elmosolyodott és közelebb intette őt magához. Adéle enyhén ingatag lábakon ment közelebb a férfihoz.
Dave a derekára csúsztatta a kezét, így vonta magához a nőt és tapadt az ajkaira, néha - néha felnyögve a szőkeség ügyködéseitől az ágyékánál. Adéle ekkora már annyira felizgult, hogy a férfi csókjától csaknem elélvezett. Követelőzően, vadul csókolta vissza. Dave eleget tett a vad csókok kérésének, miközben jelzett Martinnak, hogy gyorsítson a tempón. Adéle elszakadt a férfi ajkaitól, és játékos pillantással lassan letérdelt Dave elé, a szőke férfi mellé. Összepillantottak. Ugyanarra gondoltak. Adéle csatlakozott a mellette térdelőhöz. Egy pillanat múlva mindketten Dave szemébe bámulva, egyszerre kényeztették az imádott tagot. Dave hihetetlen mélységű tekintetével bámulta a párost, miközben folyamatosan zihált és nyögött. Tudta, hogy hamarosan el fog élvezni, hacsak valamelyik kínzója nem lesz kegyetlen vele és nem ad neki valami más parancsot. Mart elszakadt a kényeztetett tagtól, hogy Adéle átvehesse a helyét, míg ő a nő ruhája és teste ellen indított támadást. Ajkai a puha nyakra tapadtak, miközben kezei bontani kezdték a ruhadarabokat és lesimogatták őket a selymes testről. A feltért területeket nyomban meg is kóstolta, érintette, majd keze a nő lábai közé csúszott, hogy izgathassa a nemrég felszínre hozott nőiességét, ahogy a térdekig húzta felesleges anyagokat. Adéle rányögött Dave-re az újonnan érkezett érzéstől, a tudattól, hogy a szőkeség keze kényezteti. Elszakadt a tagtól, csak kezei simogatták tovább a férfit. Martra nézett várakozón.
A férfi elmosolyodott, majd nyomott egy puszit a halántékára. Felnézett Dave-re.
- Az ágyra! - parancsolta egyszerűen és Dave engedelmeskedett neki, ahogy eltűnt a hálóban; az ágyra feküdt és engedelmesen várt. Tagja már fájón lüktetett. A szőke férfi kézen fogta Adéle-t és behúzta a helységbe, ahol az énekes várt remegő izmokkal. Végül a füléhez hajolt és belesúgta - Azt akarom, hogy lovagold meg vadul, de ne engedd, hogy elélvezzen.
Adéle beleborzongott, belepirult a férfi szavaiba. Mielőtt engedelmeskedett, még forrón a szőkeség testéhez simult. A füléhez hajolt: - Azért… majd téged is akarlak. – súgta, majd kínzó lassúsággal az ágyhoz sétált, és macskás mozdulatokkal Dave fölé kúszott. Lehajolt egy csókért, ám közben alattomosan hátranyúlt, és egy pillanat alatt magába vezette a duzzadó férfiasságot. Dave-nek még eszmélni sem maradt ideje, a nő máris körözni kezdett rajta.
Martin elégedetten nézte őket, miközben magát kényeztette, Dave vadul nyögött, kezeit a karcsú derékra téve diktálta a tempót. Adéle a derekán nyugvó csuklókra csúsztatta kezeit, lassan lesimogatta magáról, a férfi feje fölé szegezve azokat. Így, fölé hajolva hullámzott Dave-en, egyre gyilkosabb iramot diktálva. Dave kínjai már az egekbe szöktek. Lüktető tagja feloldozásért kiáltott és hamarosan meg is kaphatja azt. Adéle azonban másként gondolta - a szőke utasításának megfelelően. Érezte, hogy az alatta fekvő már közel jár, így hirtelen lecsusszant a férfiről, és Martinhoz lépett, Dave egy panaszos hördülésétől kísérve.
- Nos? Tetszik az eredmény? – intett fejével az ágy felé.
- Tetszik - lépett közelebb, majd feltérdelt a matracra és határozottan elkapta Adéle állát, ahogy közelebb vonta magához - Nyald - súgta az ajkaira és önnön tagja tövére szorított.
Adéle kérdés nélkül a meredező férfiassághoz hajolt, és lassan, mesterien kezdte körbenyalni puha nyelvével a pénisz tövét, olykor rátérve a herékre is. Mart hátrahajtott fejjel élvezte a lány ügyködéseit. Azonban Dave sem maradt nyugton: lassan Adéle mögé lopakodott és megérintette a gerincét - Tövig nyeld el. Azt szereti… súgta mocskosan, miközben a hosszú ujjak végigsiklottak a gerincen, le a fenéken keresztül, mígnem elérték a nedves és forró nyílást, amivel finoman játszani kezdett. Adéle beleremegett Dave szavaiba és érintésébe. Felvetette a fejét, macskásan feldorombolt, hátrapillantva a férfire, majd lassan teljes hosszában elnyelte a forró tagot. Martin felnyögött, ahogy a szőke hajba markolt, hogy segítsen abban a teljes elnyelésben, miközben Dave egyik hosszú ujja ellenállás nélkül tűnt el a forróságban, miközben az illatos háthoz hajolt és a ruganyos gerincbe harapott. A lány felhördült a fájdalom és a kéj kettősétől, de hamar visszatért Martinhoz, teljes hosszában kényeztetve tagját. A mögötte feszülő párduc fokozta ujjai először finomkodó munkáját, ahogy egyre vadabbul izgatta a szőke nőt. Martin kéjes nyögéseihez csatlakozott zihálása. Adéle elengedte az addig ajkaival kényeztetett tagot, kezeinek adva át a helyet, hogy teljesen Dave kezére koncentrálva nyöghessen a szőke férfi hasára.
Martin Adéle hajába markolva húzta vissza magára nőt, hogy kínozza még. Adéle azonban ehelyett felhúzódzkodott, és elszakadva Dave-től ajkai helyett forró nőiességébe csúsztatta a szőke férfi tagját, míg fölé hajolva fülébe súgta: - Remélem, így is jó lesz…
- Megfelel - nyögte a szőke férfi, és máris támadást indított a belső forróság ellen. Dave elégedetten nézte a jelenetet. A lány hosszú mozdulatokkal, lehunyt szemmel hullámzott a szőkén, két karjával haját a feje tetejére gyűrve, hogy nyaka levegőhöz jusson. Dave azonban nem bírta sokáig a látványt, kerülve a kényeztetett testéhez simult. Adéle felsóhajtva ölelte magához a szeretett férfit, hogy bőrük a lehető legnagyobb felületen simulhasson össze. Dave nem követelt egyelőre részt magának a nőből, kedvtelve figyelte, ahogy szőke társa elégíti ki éhségét. Martin zihálva, lehunyt szemmel élvezte ki a tagját körülölelő forróságot és azt, ahogy a két test bőre néhol hozzá - hozzásimul a sajátjához. Átadta magát az érzékeinek. A barna férfi éhsége végük győzött, megragadta Adéle-et hátulról és már húzta is le MArtinról, hogy ő kerülhessen a helyére. A lány már szinte öntudatlanul hagyta, hadd tegyenek vele, amit akarnak. Teste feszültsége már olyannyira a legvégsőkig fokozódott, hogy bármit megtett volna a két férfinak. Dave maga alá kényszerítette a nőt, ahogy lenyomta az ágyra és ő fölé hajolt, hogy beléhatolhasson. Miközben ostromolta a benső nedves forróságot és ő a puha nyakba nyögött, felpillantott az elégedetten és lustán csillogó zöld szemekbe. Igen, ez egy hosszú éjszaka lesz.

ugh

engem egyszer egy fanfiction fog megölni.

kilenceske

nos, készül a NR 9. fejezete, már jó ideje. nem azért nem érkezik, mert nem gördül, mert gördül, ötleteink halomban állanak, hanem azért, mert mindig mást csinálunk írás helyett: Loli hazamegy, ahol nincs net, Caprinak nincs alkotókedve, elfoglaltak vagyunk, túlpörgünk, fáradtak vagyunk, jókedv, rosszkedv, esik eső, süt a nap, mindig van valami kínunk XD

de ígérem, ha végre ideér, úgy csapódik be majd, mint egy üstökös! engem pl. már érintett úgy, mint a Deep Impact... párszor már majdnem eldobtam az ölemből a laptopot. :D

Kicsit más, de...

Nem gondolat, nem fanfiction, de szerintem fontos. (Főleg nekem, aki nagy környezetvédő :D):

Írásidő

Időhiány - törölve.

Import

saját blogomba írtam, de abszolút ide kapcsolódik



a második életemben francia lány vagyok. mézszőke haj, zöld szemek, nem túl magas, isteni lábakkal. divatcégem van barátnőmmel Londonban. a sorbonne művészeti karán végeztem, munkamániás vagyok, és remek a humorom. egy csodásan izgalmas kapcsolat veszi kezdetét éppen az életemben. kaland lesz-e vagy a legigazibb szerelem? bonyodalmak, függőségi szexualitás, határok feszegetése, idill és lélekrugdosás vár rám, önvalóm alapjainak megrendülése.

meg középkorú férfi is vagyok, hihetetlen karrierjének még mindig a csúcsán, emberként azonban egyedül. szokott emberi és férfigyarlóságaim tudatában, ravaszon, önelégültségem melletti bizonytalanságaimban olykor őrlődve, igazi strange personality.

nem, nem kapott el a virtuális valóság, nyugalom.

írok.
fanfiction. elismerés nélkül való műfaj, de nem bánom, mert a kognitív élvezetek egyik netovábbja számomra jelenleg. és igazi írás. interperszonális dinamikával, mert szerzőtárssal írunk, és ötleteink ide-oda pattogó pingponglabdája (hangeffekt: Depeche Mode: Pipeline) olyan különleges, meglepetésekkel teli várakozással telíti a folyamatot, ami egyedül nem születne meg. a klasszikus szinergia-jelenség, amikor a részek összege nagyobb, mint puszta összeadás, avagy a kettő meg kettő egyenlő hat tipikus esete. fantasztikusan izgalmas tudni a történet nagy vonalát, ugyanakkor várni szerzőtársam válaszreakcióját, amiben mindig van valami, amire én nem is gondoltam volna.
és testi-lelki reakciók mindeközben.
a pszichológia vizuális imaginatív szinkronnak hívja a jelenséget azt hiszem, amikor két ember egymástól függetlenül ugyanazt a képet vizualizálja a képzeletében. írunk, közben bekérdezem: látod??? és jön a válasz: tisztábban mint a monitort!!! látom a fényeket, hallom az utcák zaját vagy épp a park avarának ropogását, illatát is érzem, ahogy a kihalt tervezőszobában való munka grafitszagát is.
és az érintések. mert a fanfiction továbbra is egy erotikus műfaj. a lassú feszültség vagy éppen a kapkodó vágy ugyanúgy születik meg a testemben, mint a valóság, hiszen mindent az agy irányít, és ami ott megszületik, az létező érzékletet képes generálni-befolyásolni.

és a figurák. mozgatni őket, élni az életüket, érezni érzéseiket, tudni ízlésüket - a teremtés isteni jellegétől kölcsönzött hatalom.

az élvezet mellett pedig felvillan pragmatizmusom urbánus LED-fénye: egy lépés innen az elismerhető irodalom: novella, elbeszélés, regény.


a legélvezetesebb ujjgyakorlat ez és több annál.

Nouvelles robes - 8. fejezet

A lakásban zene szólt, Adéle félhangosan énekelve lóbálta lábait a pult egyik magas bárszékén ülve. Épp egy katalógust lapozott fejét ingatva a zenére. Egy egész szabad hétvége állt előtte, péntek kora este volt és épp most végzett a lakás kitakarításával. Elégedetten nézett végig a száradó padlón. Magas saroklakás volt ez, a nappali köríves falán földig érő panorámaablakokkal, sötét hajópadló burkolta a padlót a pulttal leválasztott konyharészig, ahol csempe váltotta fel azt. A letisztult formákat élénk, fülledt színek ellenpontozták, narancsos és bíborszínű falsávok váltakoztak krémszínnel, minden a kifinomult nőiesség hangulatát árasztotta, néhány növény, és rengeteg könyv volt mindenütt, a falakat Adéle és Sandrine munkái, valamint szecessziós plakátok borították. Fő helyet kapott például egy hatalmas, hosszú kép, amit Sandrine készített Adéle-ről egészen közeliben egy régi fénykép alapján. A háló innen nem látszott, csak az, és a fürdő volt leválasztva a máskülönben egyterű lakásról. A lány dúdolva böngészte a lapot, miközben azt fontolgatta, mit is szeretne vacsorázni. Szerette ezeket a nyugis estéket, amikor egy szál rövidnadrágban és topban élvezhette az illatos, tiszta lakás kényelmét és a ledolgozott hét utáni jogos pihenést.
Azonban pihenése nem volt zavartalan, ugyanis nem várt kopogtatás zaja szűrődött be a pompás lakás zeneterhes légterébe
- Ki a fene? – pillantott a pulton álló órára Adéle. Nem várt senkit. Leugrott a bárszékről, és kilesett az ajtó kukucskálóján.
Egy magas, sötét hajú férfi állt odakint várván, hogy az ajtó feltáruljon. Kíváncsi volt a bent lakó reakciójára, amit akkor tanúsít majd, mikor meglátja őt. Adéle összerándult a látványtól. Nem akart beszélni a férfival. „Hátha elmegy, ha nem felelek”, lépett hátra az ajtótól. Persze a kiszűrődő zene árulkodó lehetett, de reménykedett.
Dave rájött, hogy nem fog egykönnyen bebocsátást nyerni. Hallotta a zenét és látta a kiszűrődő fényt is.
- Tudom, hogy odabent vagy - szólalt meg.
Adéle tétován állt az ajtó előtt. Nem akarta látni a férfit a történtek után.
- Menj el, kérlek.
- Bocsánatot szeretnék kérni.
- Persze, meg van bocsátva. Menj el. – Adéle lehunyt szemmel, kissé remegve válaszolt.
- Engedj be… kérlek - vált bársonyosan lággyá a Dave hangja.
- Nem akarlak látni, David. Iszonyúan megsértettél.
- És nem adod meg a lehetőséget, hogy jóvátegyem?
- Az nem fog menni… - nyitott ajtót Adéle szomorú lemondással a hangjában. – De gyere be, mondd, mit akarsz. – összefogott hajával, otthoni ruhájában Adéle-ban nyoma sem volt a mindig magabiztos üzletasszonynak. Inkább egy kislányra hasonlított, ahogy felhúzott térdekkel visszaült helyére, utat adva a férfinek.
Dave belépett és becsukta az ajtót maga után, majd az elveszett nő felé fordult - Ne haragudj, túllőttem a célon. Nem akartalak se megijeszteni, sem pedig megbántani. Nem fog többet előfordulni, sajnálom - nézett szomorúan Adéle-ra, mint aki nem tudja, hogy a nő megbocsát-e neki vagy sem.
- Figyelj, nem tudom, neked ki mit enged meg, de velem senki nem bánhat így, nemhogy te. – a nő metsző hidegséggel nézett Dave-re. - Senkinek nem vagyok a kutyája, a kurvája, a tulajdona, vagy nem tudom, mit hittél.
Dave úgy állt ott szinte megsemmisülve, mint egy rossz gyerek, akit épp leszid az anyja, mert valami rosszat tett.
- Egyáltalán… - Adéle felállt a helyéről és a nappaliban kezdett fel-alá járkálni. – hogy merészeltél így viselkedni? Mi a fene bajod van? Néha gondolsz egyet, átugrasz az óceánon, hogy leemeld a polcról a kis játékszered, elszórakozz vele kicsit, aztán az első géppel vissza, hogy vacsira már otthon légy? Ennyire azért nem vagy jó pasi, Gahan! – köpködte szavait a férfi felé, majd kifogyva mondandójából csak rótta köreit, francia szitkokat motyogva az orra alatt.
- Akárhogy is, Adéle, nős férfi vagyok, aki szereti a családját, és te a szeretőmmé váltál, amire nem én kértelek! Felkínáltam neked egy lehetőséget és te elaléltan omlottál a karjaimba! Megdöbbentő volt, nem igaz? Ahogy még magadat sem ismerted igazán, hogy akaratod és addigi viselkedésed, elveid ellenére mégis eljöttél velem egyetlen szavamra.
- Mert AKARTAM, Dave. Mert megkívántalak. Nem azért, mert nem bírtam ellenállni annak a hihetetlen, önelégült vonzerődnek. Mert úgy gondoltam, a dolog etikai része az a te problémád, ahogy továbbra is így gondolom. Majd én elszámolok magammal, ahogy neked sem ártana saját magaddal, Mr. „nős férfi”. Élveztem veled lenni. Egészen a legutóbbi találkozásunkig.
- És már nem akarsz velem lenni? - kérdezte csendesen Dave.
Adéle nem felelt. Nem tudott. Az ablaknál állt, háttal a férfinak. Nem bírta kimondani, ami helyes lett volna. Így csak hallgatott, nézve az utcát, és próbálva normálisan lélegezni.
- Nos?
Adéle továbbra sem felelt. Torkában a gombóc nem hagyta szóhoz jutni, picit, alig láthatóan remegett. Dave láthatóan kényelmetlenül érezte magát ebben a helyzetben. Adéle-hez odalépni nem mert, nem merte megérinteni, hisz nem tudta, hogy milyen reakcióra számítson a dühös nőtől. Végül megszólalt.
- Egy pár napig a városban leszek. Szólj, ha döntöttél. Ha úgy döntesz, hogy véget vetsz ennek, akkor természetesen fenntartás nélkül távozom az életedből.
Ahogy azonban a férfi lépései az ajtó felé távolodtak, Adéle teljesen hitetlenül a saját hangját hallotta, amint alig hallhatóan megszólal:
- Kérlek, ne menj el.
A távozó megállt - Miért ne? - kérdezett vissza.
- Csak… ne. – Adéle nagyon lassan megfordult. Ő az ablaknál, Dave az ajtóban, a lakás két legtávolabbi pontján álltak egymáshoz képest. Csak lassan bírta a férfira emelni a tekintetét.
Dave nem mozdult, várta Adéle következő lépését.
- Sosem jössz már közelebb, angol? – próbálta korábbi játékaik humorát visszaidézni a lány, hangja azonban továbbra sem volt az igazi.
- Nem tudom, hogy letéped-e a fejem a helyéről vagy sem - mosolyodott el a férfi.
- Sosem tennék olyasmit, ami veszélyezteti a cég hírnevét… - mosolygott halványan Adéle.
- Ezt jó tudni - felelte Dave, majd lassan közelebb sétált a nőhöz.
Adéle fátyolos mosolya mögött igazából haragudott magára. El kellett volna küldenie. De nem bírta, és gyengeségének keserű tudata enyhe lemondást festett mosolyára, ahogy a felé lépdelő férfit nézte.
Dave, aki mit sem vett ebből észre Adéle mellé ért és finoman a vékony derékra csúsztatta egyik kezét.
- Soha többé, ugye? Kérlek, ígérd meg. – nézett a férfi arcába.
- Megígérem - nézett a hatalmasra nyílt szemekbe, majd lehajolt, hogy finoman csókot lehelhessen az ajkakra.
Adéle olyan megkönnyebbüléssel csókolta a férfit, mintha elhitte volna a szavait. Holott tudta, hogy valójában csaknem bármit megtehet vele a férfi. De most nem akart erre gondolni. Csak az ajkaira zárult ajkakra akart gondolni, és a gyengéd, simogató kézre a derekán. Dave elszakadva az ajkaktól már - már gyengéden nézett a szép arcra, ahogy a tenyerét a puha bőrre csúsztatta. Most képtelen lett volna bármit is mondani. Meglepődött, de rosszul érintette volna, ha Adéle elküldi - immár kedves ismerősként üdvözölhette őt és ez nem várt fejlemény volt, de nem bánta. Valahol remélte, hogy össze tudnak ők ketten barátkozni és kölcsönösen ápolni a másik lelkét, ha épp igényli.
Adéle valamelyest visszanyerve önmagát állta a férfi fürkésző tekintetét. Annyira más volt most, nyílt tekintetében nyoma sem volt a múltkori sötét, rosszindulatú, állatias árnyéknak, ami úgy megrémítette. Régen megfogadta már, hogy az erőszak első árnyára kilép a kapcsolatból. De most olyan gyengéd volt, híján minden számító önelégültségnek és mintha megkönnyebbült volna, hogy maradhat. Adéle a férfi illatos mellkasába temette a fejét, szorosan magához ölelve tartotta egy ideig, míg teljesen megnyugodott, majd felnézve a konyha felé húzta.
- Gyere, főzök vacsit.
Dave szemei a "vacsora" szó hallatán vadul felcsillantak - Igazi francia kaját kapok?
- Hát… hamburgerem sajnos nincs, te jenki, te. – paskolt Adéle a férfi fenekére, ahogy egy bárszékhez irányította. – Úgyhogy végre emberi táplálékhoz juttatlak, úgyis minden újság azzal jön, hogy le vagy fogyva.
- Nem vagyok jenki. Még csak nem is vagyok amerikai állampolgár, angol vagyok, szóval adjál nekem fish&chips-et vagy szóba sem állok veled! - nevetett.
- Csss, csendesebben! A konyhában a normális ételalapanyagok meghallják és megsértődnek. – korholta a lány, azzal töprengve megállt a nyitott hűtőajtónál… - Hm… azért nem beszélsz teljesen félre, a hal stimmel. Na, meg is van! – azzal elkezdett kipakolni a hűtőből: tejszín, friss hal került elő, s a szekrényekből fűszerek és edények. – Aztán maradj ám a helyeden, mert a filézőkés veszélyes játék. – perdült a férfihoz egy gyors puszira.
Dave felnevetett, de azért közelebb merészkedett a pengével rendelkező Adéle-hoz.
- Tényleg vigyázz, édes. Gyere inkább mögém, tényleg éles a kés. – pillantott a férfira egy árnyalatnyi gondoskodással a szemében, azzal feldobott a tűzhelyre egy edényben némi tejszínt, majd szakszerűen elkezdte kifilézni a halat.
Dave a nő mögé került és finoman átkarolta, ahogy teljesen hozzásimult - Csak nem félsz, hogy megsérülök? - kérdezte a puha nyakba.
„Így vagy úgy…” – gondolta a lány, de nem mondta ki. – Veszélyes a világ. – tette le a kést, hogy végigsimítson a testén összekulcsolt kézfejen.
- Azt hiszem, ezt nekem nem kell mondanod. Meghaltam.
- Tudom. Kicsit utánajártam a tisztelt ügyfélnek. – simogatta le magáról Dave kezét a lány, hogy szembe fordulhasson vele. – Sajnálom, ami történt. – csókolt bele a férfi tenyerébe szomorúan. – És? Hogy érzed? Túl vagy már rajta?
- Jó időbe telt, mire feldolgoztam, de mára igen, túl vagyok rajta. Viszont csináld azt az ételt asszony, éhen halok! - viccelte el a témát a férfi. Nem szeretett erről a mai napig beszélni, visszajöttek tőle a rossz emlékek.
- Jól van, ember, tereld a szót… - kacsintott a férfire megértően Adéle. – Ha hagynál dolgozni, már rég sülne a hal, de valaki folyton csak taperolja az embert. Pedig pont annyira vagyok most vonzó, mint egy csöves.
- Nem vagy észnél! - nevetett fel Dave - Nagyon is vonzó vagy! - harapott finoman a nyak bőrébe, majd ellépett Adéle-tól, hogy nyugodtan csinálhassa a vacsit tovább.
- Hát, nem tudtam, hogy buksz a takarítós cuccomra, de mindegy – simított végig önkéntelenül a férfi harapásának nyomán. – Remélem, szereted a fokhagymát. Meg a zöldbabot. Meg a zöldfűszereket. Hmmm, nagyon jó lesz – fejezte be a halcsontozást a lány, és a felhevült, sistergő vajba tette a szeleteket.
- Mind jöhet! - bólintott az "éhes férfi" csillogással a szemében Dave.
- Rendben, tigris, negyedóra. – dobta bele a tejszínbe a fokhagymát és a rozmaringot. Fordított egyet a halon. – Miért is élsz az Államokban tulajdonképpen?
- Anglia unalmas. Ott nem lehet élni. De New York… New York egészen más, pezseg az élettől.
- Nekem itt sem unalmas… bár Párizst én is jobb szerettem. De mesélj még New Yorkról! – az étel már kezdett formálódni, a zöldbab párolódott, a mártásnak szánt tejszín forrt a fűszerekkel, a hal is rendben volt, így Adéle két pohárba bort töltött, az egyiket Dave-nek nyújtva.
- Hát, tudod, ott mindig történik valami. Embertenger az utcákon, az utak sárgák a taxiktól. A Central Park akkora, hogy még nem láttam az összes részét! Sok benne a futó, de lovasokat is látsz arrafelé. Az épületek föléd borulnak, ahogy sétálsz az utcán, mindenhonnan áramlik feléd az élet, ahogy lüktet a város.
- Fantasztikus lehet. – merengett a lány. - Bár én mindenütt jól éreztem magam eddig, de a tengerentúlon még nem jártam. Hopp, ez kész is! – kapta le a zöldbabot a tűzhelyről a lány. – Mindjárt eszünk, moss kezet, édes. – irányította a fürdő felé a férfit.
Dave eleget tett a kérésnek és hamarosan az ínycsiklandó, finom ételt lapátolhatta az üres gyomrába, miközben versenyt mesélt Adéle-lal és nagyokat nevettek. Eddig is sejtette, hogy a nő intelligens, de nem hitte volna, hogy ennyire jól megértik majd egymást. Adéle az egyetemi emlékeivel és a cég ügyfeleinek hülyeségeivel szórakoztatta a férfit, aki cserébe egyre többet mesélt a vad évekről, a dráma mellett előforduló poénos történetekről. – Várj picit! – pattant fel a lány, és a fürdőbe szaladt, ahol megnyitotta a fürdővizet, majd visszaperdült az asztalhoz.
- Mit csinálsz? - kérdezte Dave kíváncsian
- Semmit. Kis lazítás így tele hassal? Van kedved?
- Benne vagyok!
- Egy pillanatot várj még. – azzal felállt, leszedte az asztalt, pár perc alatt rendet tett a konyhában. – Na gyere. – fogta kézen azután a férfit, és a fürdőbe vezette, ahol már csaknem tele volt a kád a gőzölgő, habos, illatos vízzel. – Nos, milyen programot eszeltem ki?
- Nagyon tetszik - mosolygott
A lány a kád fölé hajolt, elzárta a vizet, majd Dave-hez lépett. – Akkor vetkőzz édes. – nyomott egy puszit a szájára, majd egy pillanat alatt kiugrott a ruháiból, és a vízbe merült, mielőtt a férfi eszmélt volna. A férfi engedelmesen vált meg ruhadarabjaitól, mígnem teljes pompájában, meztelenül nem tündökölt a nő előtt.
- Szép vagy, a fene egyen meg! – nevetett a lány, azzal helyet adott a férfinak. Dave belépett a vízbe, elé ült, Adéle pedig habos kézzel húzta magához a férfit, míg teljesen nekidőlt.
- Azért te sem panaszkodhatsz - súgta Dave.
Adéle nem felelt, csak finoman mosdatni kezdte a férfit. Puhán simogatta végig a karjait, mellét, hasát, majd külön az arcát és a haját is végigmosta, miközben alig hallhatóan dúdolt az orra alatt. – El vagy kényeztetve. – harapott végül a férfi fülcimpájába, amikor az a legkevésbé számított rá.
- Kifejezetten élvezem! - dorombolta válaszát a kényeztetett.
- Azt sejtem, nagyfiú. Csukd be a szemed. – azzal a férfi fejére csavarta a kezében lévő fürdőszivacsból a vizet, hogy leöblítse a habot. – Jó így. – Dőlt hátra a lány is, saját fejét a kád peremére hajtva, a férfi fejét magához simogatva, így élvezték a tökéletes nyugalmat.

Így telt az este; a fürdés után egymást átkarolva bebújtak az ágyba. Filmnézést terveztek, de elbeszélgették a filmet, nem láttak belőle öt percet sem, csendesen meséltek felváltva, fel-felnevetve. Reggel együtt mentek át a férfi lakására, hogy Dave átöltözhessen, ami persze szeretkezésbe fulladt. Így telt a következő két nap is: nevettek, beszélgettek, nagyokat ettek, esténként inkognitóban elmentek pár helyre. Délelőttönként csak otthon lógtak valamelyiküknél: Adéle felhúzott térdén rajzolgatott, hasán Dave fejével, aki olvasott közben, vagy a férfi pengetett pár ritmust gitárján Adéle véleményezésére. Remekül szórakoztak, Adéle pedig csodálatosan boldog volt: a férfi igazán izgalmas és gyengéd volt vele; kezdett megnyílni neki. Azonban Dave legnagyobb sajnálatára a Londonban töltött napok hamar elrepültek. Annyira élvezte az Adéle-lel töltött időt, hogy egyszerűen fel se tűntek neki a napok váltakozásai. Azonban a repjegye, a naptárba beírt nagy X és a neje hívása egyszerre emlékeztették rá, hogy idő van, pakolni és menni kell. Furcsa, új érzéssel töltötte meg a bőröndjét: hiányozni fog neki a nő.
Adéle az együtt töltött napok alatt igyekezett ellenállni, de nem sikerült: újra és újra rápillantott a dohányzóasztalon fekvő repülőjegyre. Aznap reggel Dave telefonjának rezgése ébresztette. A férfi karjaiban hallgatta végig, ahogy az a feleségével beszél a hazaérkezésről, és gyomra öklömnyire szűkült. Persze úgy tett, mint aki alszik, és egész nap a lehető legelbűvölőbb arcát mutatta, nem akart hisztizni.
Dave végül az előszobába pakolta a bőröndöt, indulásra készen. Már csak búcsúzkodni kellett. Átölelvén Adéle-t kérdezte meg:
- Nos, mikor érnél rá velem megint találkozni?
- Bármikor jöhetsz, maximum nem találsz otthon. Akkor a cégnél vagyok. Ha nem, akkor a szeretőmnél. – nézett szomorú mosollyal a férfira.
- Várjunk csak, ÉN vagyok a szeretőd - nevetett.
- Az egyik. – kacsintott a lány. – Emlékszel még Matthew-ra? – pillogott fogait kidugva a lány.
- Mi, ő is téged hág? - incselkedett Dave.
- Tudod, a kedvenc pasim ritkán ér rám. Meg aztán… ekkora farka van! – mutatta Adéle és pajkosan csillogó szemekkel nézett a férfira. De nem bírta sokáig a játékot, és fejét Dave mellkasába fúrva szorította magához. – Tudod, ugye, hogy csak viccelek?
- Merem remélni. A pasi érdekében - puszilt Adéle fejbúbjára - De mennem kell drága. Lekésem a gépet.
- Igen, a gép. Elmenjek a taxival a reptérig? Vagy menjek haza inkább?
- Nem tudom, mit mondanék Jennek, ha lejönne egy kép rólam és rólad a reptéren…
- Nem gondoltam, hogy kiszállok a kocsiból, de mindegy. Hívok másik autót. Menjünk. – Adéle gyomra összeszorult a feleség nevének hallatára.
- Sajnálom Adéle, de… nem kockáztathatok - sóhajtott fel Dave. - És ezt el kell fogadnod.
- Persze, tudom, és el is fogadom. Csak… - nézett fel a férfira, mielőtt kiléptek az épületből – jó volt veled.
- Visszajövök még - mosolyodott el, majd nyomott egy utolsó csókot az ajkakra és kilépett az ajtón.
A lány könnyeit nyelve állt még odabenn pár percig, majd beült az érkező taxiba és hazavitette magát. Tartotta magát egész úton, azt hitte, nyugodt tud maradni, de aztán otthon, benyitva az üres lakásba a férfi ottmaradt illata fogadta, amitől odalett minden ereje. A hálóba ment, meztelenre vetkőzve beburkolózott az együttléteik emlékét viselő ágyba, és fejfájásba, majd álomba zokogta magát.

Sandrine az üres lakásában ült a kanapén felhúzott lábakkal. Valami zavarta. Valami napok óta nem hagyta nyugodni, valami zavarta belülről, érezte. Az a múltkori szeretkezés… az több jelentéstartalommal bírt, mint amennyit a nő szeretett volna. És ez nem tetszett neki. Nem akarta. Nem akarta ezt az egészet. Napok óta ezen rágódott és ez idő alatt nem beszélt Martinnal. Persze a férfi kereste, egyre sűrűbben, de ő egyszerűen csak eltűnt. Akármennyit is gondolkodott a dolgon, ugyanoda jutott: ez a szeretősdi kezdett valamivé formálódni és nagyon nem tetszett neki az, amivé változott. Nem. Ki kell szállnia, mielőtt bármi kár érné, mielőtt belefolyna még jobban, mielőtt nyűg lenne a nyakán az egész és esetleg a munkája minősége is rámenne az egészre. Mert első a munka. Mindig.
Martin hívását megint csak a hangposta fogadta. Idegesen nyomta ki a hívást. „Megint nem veszi fel.” A lány már napok óta nem vette fel a telefont és ez egyáltalán nem volt rá jellemző. Az éjszaka közepén is felvette a telefont, mindig, mindig. „Lehet, hogy nem is engem kerül, lehet, hogy valami baj van” – futott át a szőke férfi agyán, és még a végére sem ért a gondolatnak, máris a lány lakása felé vette az irányt.
Sandrine vad dörömbölésre lett figyelmes. A hang kiugrasztotta a gondolataiból. Lassan felállt és az ajtóhoz sétált, hogy kinyissa, ameddig az ajtólánc engedte.
- Martin? Mit keresel te itt? - csodálkozott az ajtón túl állóra.
- Nem válaszoltál a hívásaimra. Azt hittem, baj van. – nézett a szőke megkönnyebbülten a lányra. – Beengedsz?
- Nem - felsóhajtott. Most jön a neheze - Menj el.
- Tessék?
- Kérlek csak… csak menj. És ne keress többet, ne gyere ide. Menj haza.
- Mi van? Miért? Mi történt?
- Nem akarom ezt tovább folytatni, Mart. Elég volt. - állta a zöld tekintetet, ahogy kimondta a szavait.
- De… miért? Talán egy indokot csak megérdemlek.
- Kezd kicsúszni az irányításom alól a dolog, és nem akarok jobban belefolyni. Neked is van egy életed, nekem is van egy, és ezek annyira különböznek. Nekünk nincs jövőnk és sosem volt.
- Úgy? Hát… rendben. Tiszteletben tartom a döntésed. Sajnálom. Légy boldog. - fordult meg a szőke férfi és lassú léptekkel lesétált a lépcsőkön.
A lány halkan becsukta az ajtót, majd homlokát az anyagnak döntötte. Hirtelen érzések kavalkádja örvénylett benne, ami belé fojtotta a levegőt a lányba és pár pillanatig nem bírt lélegezni. Végül vett egy mély levegőt és szusszant egyet, majd kiegyenesedett. "Nos, ez is megvolt", gondolta, majd útját a műterem felé vette. Rengeteg munka várt még rá.

Martin hitetlenkedve, fejét rázva sétált haza. Nem hívott kocsit, ezt ki kellett szellőztetnie a fejéből. Céltalanul rótta az utakat két órán keresztül, és nem jutott sehova. Elejétől a végéig átgondolta az egész történetet, oda és vissza, de sehogy sem talált megoldást. „Minden rendben ment, a legnagyobb rendben, nem volt semmi gond. Mi történt?” ’Nekünk nincs jövőnk és sosem volt.’ - idéződött fel benne Sandrine hideg hangja. „Hát, nem először mondta. Nem akar tőlem semmi komolyat, ezt értem. De így maradhattunk volna akármeddig… de nem. Nem értem.” – közben hazavitte a lába. A kis lakásban összeszedte holmiját, a bérletet telefonon felmondta, hagyott némi pluszpénzt az asztalon, majd a reptérre vitette magát. Mindegy, hová, de innen el – felnézett a kijelzőre. New York. Előkotorta a telefonját, és tárcsázott. – Szia, Dave. Tudnánk találkozni holnap reggel? Most indulna a gépem Londonból, hajnalra ott vagyok, lepakolok a hotelben, aztán mennék, ha nem gond. Igen. Köszi. Akkor reggel hívlak. Szia.
Dave értetlenül nézett a telefonra. Martin odamegy hozzá? Mi történt? Nem volt hülye, feltűnt neki, hogy Mart szinte visszaköltözött Londonba és azt is sejteni vélte, hogy ebben Adéle társának keze van. Talán abban is benne van, amiért a szőke férfi most New York-ba jön? Hamarosan kap válaszokat. Martin a gépen kért néhány whiskey-től zavaros álmok között töltötte a New York-ba vezető éjszakai utat, és iszonyatos fejfájással szállt le a hajnali városban. Megrázkódott. Nem rajongott ezért a városért. Mindegy, a még Londonban lefoglalt hotelszobába vitette magát, aludt még pár kellemetlen órát, majd reggel barátja lakása felé vette az irányt.
Dave a kopogtatásra azonnal ajtót nyitott. Jen elment valahová a gyerekekkel, így nyugodtan beszélgethettek.
- Jól vagy? Történt valami? - kérdezte, ahogy beljebb tessékelte barátját.
- Nem vagyok jól. Adsz egy kávét? – zökkent le egy székre a szőke. – A nők fognak a sírbe tenni.
- Na, mi van? - lépett társa a konyhába, hogy főzzön egy erős fekete kávét.
- Emlékszel a francia lányra? Sandrine.
- Persze.
- Hát… hogy is mondjam. Viszonyt kezdtünk egy őrült randi után. Jó volt. Tegnap este aztán a semmiből egyszer csak közölte, hogy ne keressem többé.
- Franciák Mart. Nem ép ésszerű nép, főleg a nőik nem. Szeszélyesek - ült le a szőke mellé Dave két bögre kávéval - De. Mert úgy érzem, van itt egy de. Ugyanis nem lennél itt, ha nem lenne több a történetben.
- Túl jól ismersz, öreg. – mosolygott az énekesre a szőke. – Van de. amilyen hülye vén romantikus vagyok… beleszerettem.
Meglepő. Tekintve, hogy láttam a nőt és ismerve, hogyan rakott ki téged.... van neki szíve? - kérdezte somolyogva, ahogy belekortyolt a kávéjába.
- Semmit sem tudsz róla. - Martin hangjában egyszerre csapott fel a Dave mondata kapcsán érzett igazságtalanság és a gyengédség, ami a lányra gondolva elöntötte. – Több van benne, mint ami elsőre látszik.
- Hmmm. Miket tapasztaltál? - kíváncsiskodott. Érdekelte, hogy Adéle miben különbözik és, hogy ő maga mennyire járt jobban.
- Amilyen hűvös, olyan hirtelen tud megőrülni. Ha tudnád, hogy jöttünk össze… - csillant fel Mart szeme egy pillanatra az emléktől – és eléggé hasonlít rám: melankolikus, magának való, munkamániás.
- Jézus, belőled még egy, ráadásul nőben? - tréfált Dave, de látva, hogy Martin nem vevő most a poénjaira, komolyra váltott - És? Fáj utána a szíved?
- Még nem jutott rá időm. Egyelőre fel sem fogtam. Épp akkor küldött el, amikor a legjobb volt. Amikor már… túl későn. – a szőke férfinek elfogyott a hangja a mondat végére, így inkább kortyolt egy újabbat a kávéjából. – Basszameg.
- Azt ugye tudod, hogy akár a lányod is lehetne, ha korán vagy hülye? - kérdezett vissza a társa - Mellesleg nézzük, mennyire lenne élhető a kettőtök élete együtt: te zenész vagy. Ő egy jól menő divatcég egyik feje. Ő helyhez van kötve, és az a hely, ha a divatszakmát nézzük hamarosan Franciaország lesz. Te meg ott nem hagynád Santa Barbarát. Ő még bőven fiatal, a munkájának él és, mivel igencsak kiszámíthatatlan, honnan tudod, hogy viselné a hülyeségeidet és a turnékat? Mellesleg, eljön az idő, mikor családot akar majd, férjet, egy vagy több gyereket és addigra te… hát, nem valószínű, hogy megfelelsz ennek az elvárásnak. Öregszünk Mart. Valószínűleg ő is végigrágta ezt magában és habár közölhette volna finomabban is, de arra jutott, hogy nem fog ez nektek menni. Talán, ha húsz évvel később születsz. Vagy ő előbb.
- Kivitelezni bármit lehet, ha akarjuk. És én akarnám is, de így… áh, tulajdonképpen igazad van.
- Sajnálom, öregem. Rossz nőt kaptál ki. De, hamar túl leszel rajta, aztán csak jön melléd valaki, aki mindenben tökéletes a számodra - biztatta Dave. Tudta jól, hogy Mart azért nehezen viseli az egyedüllétet abban a nagy házban. Szüksége volt társaságra. Aggódott érte, hisz szerette.
- Hát… lehet. Azért ennek a nőnek jobban örülnék bármelyiknél. Öreg vagyok már bolondnak. – tette le Martin lemondóan a kiürült kávéspoharat. – Na de mesélj. Veled mi van?
- Hisz Mart, ő nem épp hülyére vett? - kérdezett vissza - Velem? Semmi különös.
- Nem vett hülyére. Az elején közölte, hogy „nem fogunk együtt megöregedni”. Na de te mit kerestél Londonban?
- Csak látogatóba mentem.
- Aha… de mégis kihez?
- Adéle-hoz.
- Mi van? Te? Ti?
- Mi csak… találkozgatunk.
- Ember, előttem aztán nem kell félrebeszélned, tudom, milyen az, amikor valakivel „találkozgatsz”.
- Csak fura a Jennel közös otthonomban a szeretőmről csevegni.
- Akkor menjünk hozzám, nem bánom, de erről mondhatnál valamit… mi ez? És mi van Jennel?
- Mi lenne vele? Nem tud róla, bár szerinted melyik lenne nagyobb sokk a számára: az, hogy Adéle a szeretőm, vagy az, hogy te is?
- Dave, a mi viszonyunk… hát érdekes. De kevesebb is, több is, mint hogy szeretők lennénk. – simított végig az énekes karján. - De most nem azt kérdezem, hogy tud-e róla. Hanem hogy mi van veletek, Jennel? Miért kell a másik lány? Mert hogy velem, turnén, vagy ha úgy hozza a kedvünk… de ez mi?
- Nem tudom. Van benne valami, ami más. És az a más kell nekem.
- Na hallod… te sem vagy egyszerű eset. Csak aztán… tudd kezelni a dolgot. És ne tedd tönkre a lányt se, ha lehet.
- Igyekszem - nyújtózott a férfi - De te most mit fogsz csinálni? Visszamész Londonba és meghódítod Sandrine-t? Áriázol neki az ablaka alatt?
- Nem. Hazamegyek. Vagy lógok itt a városban még egy ideig. Nem tudom. Nincs ötleted?
- Nem tudom, de maradj. Majd csak… kitalálunk valamit - mosolyodott el mocskosan.

I am You

Ugyan, ez egy fickes blog, de ez a bejegyzés fickírással kapcsolatos, konkrétan az IDM-mel (It Doesn't Matter) ami Useless - girl és az én eddigi utolsó munkák. A számot a fick írása közben értelmeztem igazán. Véleményem/nyünk szerint ordít, hogy miről is szól valójában. És itt kapcsolódik be a slash vonal. Lássuk csak...

2009. SOTU megjelenése. Az albumot egy páran lehúzták először (én is), de a lehúzók egy része megszerette idővel, egy része pedig nem (én megszerettem XD). De egy dolog biztos: mindnyájan nagyon örültünk az új turnénak, vártuk a pillanatott és ezer meg ezer Mode-os szempár szegeződött világszerte a YouTube-ra a Tel Aviv-i nyitókoncert után. Természetesen végigwatcholtuk a turnét a neten, így vártuk a saját dátumainkat. Az ember lánya - merthogy a tévhittel ellentétben lány vagyok - nem tudta nem észrevenni, hogy Dave egyik kedvenc szórakozása a színpadon Martin lett. Ölelgetések, puszik, kétértelmű mozdulatok. Először csak azt gondolja ilyenkor a rajongó lány, hogy csak a show kedvéért. De, aztán elkezd gondolkodni.... férfiak... ölelgetés még okés, de puszilkodás?? Nos, így kezdődik egy slash történet. És, hogy mi van benne?

Nagy átlagban azt lehet mondani, hogy az illető két fél rájön, hogy szerelmesek, bátortalanok, de kísérleteznek és félnek a külvilágtól. "Mi lesz, ha kiderül?" De a szerelem tudata győz, a fickek vége több kimenetelű lehet, de szabad happy end-el még nem találkoztam, vagyis nem olvastam olyat, ahol a felek felvállalhatták volna egymást, max egy válás történt meg és folytathatták a kapcsolatukat. Hogy mit is akarok ezzel a bejegyzéssel érzékeltetni? Magam sem tudom. A címben említett számot hallgatom (ismét végtelenítve) és a szövegen halódom rendesen. Zseniális a szöveg, abszolúte a fent említett helyzetek összességére értelmezhető. Egy bűnös, de élvezetes tiltott szerelemről szól, amiből nem tudnak a felek szabadulni és egymástól sem tudnak elválni, hisz "én te vagyok és te én." És, ha az ember jobban belegondol, mi lehetne tisztább és igazabb, mint két olyan ember szerelme, akik egymásért semmitől sem félnek és a szerelmükért mindent megtesznek, mert az olyan erős, olyan tiszta, hogy képtelenek lennének egymás nélkül élni. Mert kiegészítik egymást, szeretik egymást a másik igaz valójáért és nem félnek eltitkolni mindazt, ami a lelkükben rejlik. Számorma erről szól ez a szám.... és talán a fickírás egy része is.

indulatáttétel

írunk. a jelenet feszültsége, a karakterem dühe igazi dühvé válik bennem. forrok az indulattól, valakit meg tudnék ütni, igazán, igazán mérges vagyok, frusztrált, zavarodott. az vagyok, akit írok. brutális élmény. most tényleg a sírás határán állok. hihetetlen érzés, hihetetlen.

Dave's Addiction - 1.fejezet

MYM-en (Meet Your Master angol nyelvű Depeche Mode forum - a szerk.) felkerült jó pár nappal ezelőtt a fanfiction részbe egy új slash, ami valamiért nagyon elnyerte a tetszésem. Azt az érzést idézte fel bennem, amikor megismerkedtem a fanfickekkel és először olvastam ilyeneket, amikor először szembesültem azzal, hogy mennyire sokrétű is ez a műfaj, mennyi a lehetőség benne. Angliában él az írója, ezáltal a nyelvezete nagyon könnyen olvasható és élvezhető. (Az amerikai angollal néha meggyűlik a bajom.) Úgy döntöttem, hogy lefordítom a ficket, hogy a magyar olvasók is örömüket lelhessék benne. Itt - ott hozzáraktam, kiegészítettem mondatokat, hogy gördülékenyebb legyen az olvasás, de az eredeti jelentéstartalom nem veszett el természetesen :) A fejezetek maguk nem hosszúak. Kellemes olvasást! :D

Dave Szenvedélye
írta: milsanne boone

1.

Dave részeg volt. Ez nem holmi hedonisztikus törekvés volt, csak unatkozott és a sör ott volt előtte, amiket délután vásárolt.
„Uramatyám, de unatkozom”, gondolta „Esetleg remixelhetnék valamit a gépen, mást úgysincs mit csinálni!”
Az ágyra rakta az üveg sörét és kettőt klikkelt a Mac-jén, ami azonnal lefagyott, mint mindig.
- Francba! – átkozódott, ahogy idegességében rácsapott a klaviatúrára, ami így hozzáért a bizonytalanul álló üveghez és a tartalma a gombokra ömlött. Dave utána kapott, de addigra a folyadék fele eláztatta a gépet.
- Bassza meg!!
Ez csak még inkább felhúzta Dave-et. Érezte, hogy valamit csinálnia kell, valami kreatívat, azonban nem tudta, hogy a Mac mennyi idő alatt szárad ki és egyébként is mérföldekre volt Martintól és az összes zenei felszerelésétől, amivel a szöszke mostanában annyira szeretett játszani otthon, Kaliforniában. Jen 2 hétig távol volt egy drámagyűlés miatt, a gyerekek a nagyszülőknél és ő egyedül volt New Yorkban és semmit sem tudott csinálni. Beszédes kedvében volt, ezért elhatározta, hogy felhívja Martint. Nem hívhatta Jack-et vagy az édesanyját, mert amekkora időkülönbség volt köztük azt jelentette volna, hogy az éjszaka közepén hívja fel őket Angliában, és még nem ivott eleget, ahhoz hogy ne tudja, mennyire örülnének neki, ha egy becsípett Dave Gahan zargatná őket egy kis borgőzös beszélgetésre. Martin maradt.
Dave pötyögött, de elírt egy számot becsípett állapotában. A telefon adott egy idegesítő, sípoló hangot, amikor megpróbált tárcsázni.
- Hány elcseszett tárgy fog még ma tönkremenni?! - mormogta magának Dave, majd felnevetett a helyzet ironikusságán. Jobban boldogult a második tárcsázási kísérlettel.
Martinnak volt hívóazonosítója a telefonjában, így azonnal tudta, hogy Dave keresi. Kelletlenül némította el a szintit, amin épp dolgozott és vette fel a telefont. Amúgy is szünetet kellett már tartania, tudta jól, hogy mekkora megszállott tud lenni, ha új ötlet született a fejében.
- Igen?
- Igen, Mart? Kibaszottul unatkozom, semmit sem lehet csinálni, senki nincs, akivel beszélhetnék. Bocs a nyavalygásért, de mindennek a tetejébe a Mac-em is tönkrement – zúdította minden gondját kifakadva Dave a társára.
Martin felnevetett – Már megint be vagy állva. Mindig ilyen kétvégletű vagy, amikor iszol. Vagy nekikezdesz egy ötleten dolgozni, vagy leülsz és nyafogsz. Nem tudsz elmenni egy körre valamelyik haveroddal?
- Elég vicces lenne, azt hinnék, hogy valami nyafogó picsa vagyok. Valamit csinálnom kell, mielőtt megőrülök. Te mit csinálsz?
- Csak piszmogok a régi Yamahámmal. Tessék, mit gondolsz? – kérdezte, majd közel tartotta a telefont a billentyűzethez. Dave néhány baljós atmoszférájú hangot hallott, és micsoda ritmusa volt!
- Istenem, ez király! Azok a dolgok járnak a fejemben, amit képes lennék kihozni belőle! - lelkesedett Dave, de ez azonnal alábbhagyott, amikor az eszébe jutottak a történtek – De sört öntöttem az elcseszett Mac-re! Basszus!
- Nézd Dave, nem vagy olyan szegény, nem igaz? Én sem vagyok épp elfoglalva, sőt, ha őszinte akarok lenni, elvesztettem a dal végét. Megint kezdek túlontúl megszállottként viselkedni. Szerezz egy privát gépet és gyere ide, csak pár órás az út. Még jobb, ha azt mondod Johnnak, hogy a bandával kapcsolatos és akaszd a srácot fogasra! – nevetett a szőke, hisz pontosan tudta, hogy John mennyire kiborulna egy ilyen hirtelen ötlettől.
Dave elgondolkodott egy percre. Az esze azt mondta, hogy ez egy igazán hülye ötlet. Az a pénz, amibe egy privát gép kerül, túl extravagáns. Ellenben tudta jól, hogyha itt marad, csak még inkább leissza magát, még depressziósabb és dühösebb lesz, és igazán nem akarta felkeresni a régi „haverjait”, akik körülrajongják. Nem, túl veszélyes. Ignorálta a logikus hangot a fejében.
- Tudod mit? Őrültség, de megteszem! Nincs értelme itt ülnöm egyedül, magamnak keseregnem, a munkától csak felcseszem magam vagy sose végzek vele.
- Nem akarnád véghezvinni ezt az őrültséget, ha nem lettél volna felcseszve, te hülye! – nevetett Martin – csörgess meg, mielőtt a fedélzetre lépsz, rendbe kell raknom és ki kell takarítanom a szobádat. Hatalmas szemétdomb van itt. Szia. – szakította meg a vonalat, mikor hallotta Dave hasonló válaszát.

Nouvelles robes - 7. fejezet

Adéle dudorászva dolgozott a tervezőszobában egy próbababa előtt. Sok munkájuk volt megint, és neki épp kapóra jött, hogy volt mibe temetkezni. Gondolatait így is csak mesterségesen tudta derűs irányba kényszeríteni. Ha hagyta volna önmagának, naphosszat az ablakban ült volna várakozva. Ám ennek a puszta gondolatától kedve lett volna felpofoznia magát, így inkább még a szokottnál is többet dolgozott. Mindenkinél hamarabb beért a céghez, és ő ment el legkésőbb, fantasztikus munkák kerültek ki keze alól és ragyogóan szép volt. Csak éppen a vidámság hamis volt, ahogy a szépsége is. Mindkettő rengeteg munkájába került. Mégis, a célt elérte vele: a cég haladt, az emberek jó kedéllyel dolgoztak, Sandrine szintén csupa izgalmas anyagot adott ki a keze alól. Minden rendben van – mondogatta magának. Minden rendben van.
Társnője épp belépett az aktuális helységbe, ahol Adéle hajtotta magát. A fiatal nő egy pár napja kezdett aggódni barátnőjéért és ez az érzés az idő múlásával csak fokozódott. Most is, ahogy ránézett, elkapta ez a fura, idegesítő érzés, mert a látszat szerint nem volt miért aggódnia, de valami azt súgta neki, hogy nincs minden rendben. Adéle szerette a munkát és imádta a pörgést, de most megszállottként dolgozott. Mellé lépett, ahogy szemügyre vette a legújabb, ismét tökéletes munkát. Végül megkérdezte:
- Minden rendben?
- Minden rendben. Persze, miért? – mosolygott Adéle. Tökélyre fejlesztette magában az elfojtást.
- Valami nem normális veled kapcsolatban. Mi ez a nagyfokú munkamánia?
- Hello, Adéle D’Aubrey, találkoztunk már? – nyújtott kezet játékosan Adéle. – Kedvesem, mindig munkamániás voltam, ha jól emlékszem.
- De most még a szokásosabbnál is nagyobb a mániád. Nem?
- Sok a munka, szívem. Semmi gond. – simított végig kedvesen barátnője karján – Na mit hoztál nekem?
- Anyagminták, ruhatervek, arculattervek. Kettő esetében csak futár vagyok, egyet én csináltam. Tudod, hamarosan kijön az új kollekció és bemutatózni kell. Milyen modellekre gondoltál?
- Felhívtam már pár ügynököt. Kicsit kiakadtak… mondtam nekik, hogy csak afrikai lányokat szeretnék. És így nem tudják rám lőcsölni a felkapott lányaikat. Márpedig nekem afrikai lányok kellenek.
- Afrikai lányok... miért pont afrikai lányok? Értem én, hogy szép a bőrük, meg magasak, meg minden, de ezeken kívül? És még az, hogy a szponzorok illetve ügyfelek közül kiket akarsz meghívni?
- Negatívban gondolkodom, fekete bőr, világos haj, nagyon futurisztikus lesz. Mindez párosítva ezekkel a klasszikusabb vonalakkal – fantasztikusan izgalmas lesz! – jött bele a tervezgetésbe Adéle. – Meghívások… nincs kedvem most ezzel foglalkozni, nem csinálnád meg helyettem? – kedélye egy árnyalattal borúsabbra váltott.
- De, de a listát akkor is át kell nézned - nevetett fel Sandrine - Ezeket itt hagyom neked, nekem egy pár rajzot még be kell fejeznem és akkor nekilátok a vendégeknek. Gondolom a kaja is az enyém. Ha már fekete lányok billegnek a kifutón, ne legyen valami mediterrán étek az asztalokon? Áh, ne válaszolj, ezt még átgondolom - intett búcsút a lány, ahogy már indult is kifelé a helységből.
Adéle intett a távozó lánynak, majd visszafordult munkájához. A dúdolás azonban ezúttal elmaradt. Ügyfelek… itt lehet akár a zenekar is, nagyszerű. A lányt ugyanaz a kettős érzés kerítette hatalmába, ami több mint egy hónapja folyamatosan vissza-visszatért. Dave. Dühös volt rá, amiért úgy otthagyta a legutóbb, iszonyúan megalázottnak, kihasználva érezte magát. És mégis. Várta. Látni akarta. Hiányzik – mondta ki magában, ám azonnal tiltakozva visszavonta a gondolatot, megrázva a fejét. Nem. És a bűntudat. Lassan tekeredett köré a gondolat a feleségről, a gyerekekről, és hiába próbálta mentegetni magát – hiszen neki nincs mit bánnia, ő nem csal meg senkit – az érzés mégis egyre nőtt benne. Valaminek a tönkretételében vesz részt, még ha csak eszközként is. Újabb villanás: a szeme, egy puha csókja. Adéle önkéntelenül elmosolyodott az emléktől. De a következő kép ismét más: egy bezáródó ajtó, és saját maga egyedül. Az ellentétes emlékek és érzések úgy kergetőztek benne, hogy Adéle homloka finoman hasogatni kezdett. Nem tudott mit kezdeni gondolataival, így egyszerűen kényszeríteni kezdte magát a koncentrálásra, és ambivalens emlékképeinek ködén át nézte, ahogy kezei teszik a dolgukat a finom ruhaanyagon.

Dave épp letette a telefonját, amin elérte a hír, hogy a Modestic felvonultatja az új kollekcióját egy bemutató keretében és ezennel meghívott lett rá ő is, mint a ruhákat használó ügyfél. Elmosolyodott. El fog menni, de nem a cég vagy a ruhák miatt. Volt már egy hónapja is, mióta visszatért New York-ba, és kezdett ismét éhes lenni a francia húsra. Kinézett az ablakon. Nem érezte magát bűnösnek, a miatt, amit tett és tesz Londonban, elvégre az a nő nem jelent neki semmit, ellentétben a feleségével. Ezek csak szükségletek…

Adéle feszültségét leplezve igyekezett nyugalmat sugározni a munkatársakra. Ez volt a legfőbb dolga ilyenkor, hiszen a ruhákon már nem volt ilyenkor munka, a smink, a haj profik kezében. Ő csak körbejárt, minden idegeskedő felé sugározta tettetett nyugalmát, gondját viselte a produkciónak, mint egy anya, hiszen valóban ez a cég volt az ő gyermeke. Valójában persze feszült volt, holott tudta, hogy mindent megtettek azért, hogy profin menjen minden. Kipillantott a közönségre. Mivel neki benn volt a helye ilyenkor, Sandrine vette át az emberek gardírozásának szerepét.
A nő épp körbejárta az öltözőt, hogy minden ruha megvan-e, minden rendben halad-e. Odakint puccos és szörnyen gazdag vendégek, ügyfelek és leendő ügyfelek, sztárok és újságírók várták a produkciót. Sandrine egyszerű kis fekete ruhájában teljesen kirítt a színes forgatagból. Ruhája elől mélyen kivágott volt, a vágás leért majdnem a hasáig, amin egy a ruhába varrt vastag övszerűség futott át. A vágást 3 kis fekete csattal tartotta össze. A fekete ruha hossza tenyérnyivel térd fölött ért végett, és hátul az övig nyitott volt, így Sandrine háta ismét szabadon villogott. Nem mutatta, de izgult, percről – percre jobban. Ahogy az első modellek felsorakoztak, hogy végiglejtsenek a kifutón szinte öklömnyire szűkült a gyomra.

Martin feszengve ült egy eldugott sarokban, eszébe nem volt lelepleződni, márpedig egész biztosan volt itt ismerőse. Egy díszletelem takarásába ült, ahonnan még látta azért a show-t és kiválóan megfigyelhette a barna lányt. Ismét lélegzetelállítóan nézett ki. De, ahogy megbeszélték, nem mutatkoztak együtt.

Sandrine útnak indította az első modelleket, miközben észre se vette, hogy idegességében a saját alsóajkába harapott. Eddig minden rendben zajlott, nem csúsztak, nem volt fennakadás.

Dave mindeközben beért az elegáns épületbe. Természetesen az estet nem az anyacég épületében rendezték, hanem egy sokkal inkább klubszerűnek ható helyet kerestek, ami nem annyira személytelen, de elég nagy, hogy mindenki kényelmesen elférhessen benne és minimum két helységből álljon, ahová a show után a vendégeket átterelhetik, ahol a hidegtálak és egyéb finomságok várják őket. Mivel késett, a lányok már javában vonultak fel a kifutón Adéle ruháit viselve a testükön, a terem kinézete pedig Sandrine munkája volt, ami harmonikus összhangban állt a bemutatott ruhák színvilágával.

Adéle továbbra is ragadós nyugalommal állt a kifutó takarásában, és csendesen osztotta tanácsait, nyugtatgatta a munkatársakat. Minden flottul haladt, a közönség tapsa egyre hangosabb volt, már közeledett a bemutató vége, amikor a szokás szerint a modellek koszorúja bevezeti a tervezőt – Adéle-t magát. Dave jól látta a nőt, aki kilépett a kifutóra és meghajolt. Sötéten mosolygott fel rá. Adéle-ben meghűlt a vér, ahogy a vakuk villanásainak pillanatnyi szünetében felfigyelt az ismert tekintetre. Kis híja volt, hogy megrogyjon a térde, de nem tette, tekintetét elkapva mosolygott végig az ünneplő közönségen.
Adéle levonult a kifutóról a modellekkel együtt, Sandrine pedig átinvitálta a vendégeket a másik terembe, ami valamivel nagyobb volt. Míg Adéle meg nem érkezett, addig Sandrine tartotta a frontot, osztott is pár névjegykártyát és bezsebelt pár dicséretet az arculatmunkájáért. Végül Adéle is megérkezett és mindenki ismételten megtapsolta, és gratuláltak neki. A tervezőlány pár szóban megköszönte mindenkinek a munkáját, a vendégeknek a jelenlétet, és fogyasztásra buzdított mindenkit, majd enyhe izgalommal elvegyült a tömegben.
A szőke férfi a tőle megszokott észrevétlenséggel mozgott az emberek között, míg Sandrine közelébe nem ért. A lány épp egy csapat emberrel beszélgetett, Martin félig mögé, félig mellé lépett, alattomosan végigcirógatva a nő csupasz gerincén csatlakozott a társasághoz.
A nő elmosolyodott az ismerős, kellemes inger hatására. Pár szót még váltott az érdeklődőivel, majd hagyta, hogy azok Adéle felé lavírozzanak. Barátnője volt az est középpontjában, de nem bánta. Szembefordulván a férfivel azon mélázott el, hogy mennyivel jobb programot is ki tudna magának találni. Sokkal jobbat...
- Üdvözlöm, kisasszony, hadd csatlakozzam a gratulálók széles köréhez. – mondta fennhangon a szőke férfi, hogy a környező emberek jól hallják. Majd szemével egy kicsit eldugottabb részre intve a lányt. Halkra váltott. – Meddig kell még itt lenned?
- Nem tudom, de mivel ez Adéle estje, véleményem szerint nem sokat. Miért, csak nem elrabolni készülsz?
- Csak ha hagyod. Magamfajta vénember már nem rabol tiltakozó nőket. – kacsintott a férfi. – Komolyan, ellóghatunk? Nem bírok magammal, olyan szép vagy megint.
- Milyen jó tudni, hogy a "szépségem" ekkora afrodiziákum a számodra. Mintha, egyébként nem tudnánk beszélgetni...
- De tudunk. Épp ezért vagy te ennyire csodálatos – húzta magához egy gyors csókra Martin a lányt egy oszlop takarásában. – Egyszerűen csak megjegyeztem, hogy ismét csodásan nézel ki.
- Grafikus vagyok, vagy mi. Téged is fel tudnálak öltöztetni a készletből, de megmondom az őszintét, hogy inkább vetkőztetni szeretnélek. - A nő maga is meglepődött a szókimondásán, de még inkább azon, amit nem mondott, csak érzett. A vágyat. De nem a kezdeti kíváncsi vágy volt ez, hanem az a könyörtelen, majdhogynem birtoklási és emésztő vágy.
Martin felkapta a fejét erre a megjegyzésre. Talán a lány is kezd érdeklődni iránta? – Megteheted. Alig várom – simította a lány kezét forrósodni kezdő ágyékára. – Hívhatom a taxit?
Sandrine a testét a másikénak préselte, majd az ajkaira lehelte - Hívd - végül ellépvén tőle elindult, hogy tegyen pár kisebb kötelező kört, hogy minél előbb szabadulhasson innen.
A szőke kissé zihálva nézett a lány után, majd a telefonjáért nyúlt.

Adéle a lehető legbájosabb énjét elővéve járt-kelt az emberek között, fogadta a gratulációkat, válaszolt a kérdésekre. Idegei azonban feszes húrként várakoztak. Tudta, hogy a férfi itt van, és csak idő kérdése, hogy megtalálja. Érezte a jelenlétét, azt, hogy merrefelé van hozzá képest a teremben.
Dave az egyik fal árnyékos takarását élvezte, ahogy meglapulva figyelte az ide - oda csapódó nőt. Elégedetten felmordult, mikor látta, hogy pár vendég elkezdett szállingózni és ritkult a tömeg. Megvárta, míg Adéle elég közel kerül hozzá, majd kinyúlt érte és maga mellé rántotta. A lány csaknem felsikoltott, ám egy kéz azonnal a szájára tapadt. Adéle a pillanat törtrésze alatt felfogta, ki tartja fogva, kié a száraz tenyér, a hűvös ujjak. Teste megfeszült, nem akarta ezt az egészet.
- Hiányoztam? - kérdezte egy mély orgánum, ahogy a nő füléhez hajolt.
- Nem volt rá időm. – próbált szabadulni Adéle. Azonban Dave nem engedte, erősen tartotta a nőt. - Eressz! – sziszegte a lány lehajtott fejjel. Nem bírt a férfira nézni. Vágya és viszolygása között az utóbbi volt az erősebb érzés.
- Miért, nem tetszik a tudat, hogy akarod ellenére hozzám tartozol?
- Nem… tartozom… senkihez! - rángatta szorosan fogott csuklóját a nő.
- Lehet, hogy még hiszel a szabadságodban, de a kötél már ott van a nyakadban - nevetett a fülébe.
- Engedj el, Gahan, különben baj lesz. – Adéle már igazán dühös volt.
- Baj? - kérdezett vissza a férfi, de kezei meglazultak és Adéle kiszabadult.
- Ne merészelj még egyszer így viselkedni velem – prüszkölte a lány jéghidegen. – Nem érdekel, ki vagy, vagy mit képzelsz magadról. Menj el, hagyj békén. – indult vissza az emberek felé csuklóját masszírozva.
Dave nem felelt, csak csendben akár az árnyék, kisurrant a helységből. Azon az estén többet senki sem látta.

Adéle-ban forrt a düh. Csuklóján a szorításnak biztosan nyoma marad, még jó hogy ma este hosszú ujjú ruhát választott: a ruha ujja és háta sűrű fekete csipke volt. Gyilkos indulata ellenére azért megdicsérte magát, hogy eljött. Bár… ez alkalommal a vágya az első durva érintésnél elszállt. A férfi azon a területen próbálkozott, ahol nem nyerhetett nála. Rossz emlékeket idézett, amiket nem volt hajlandó újraélni. Gyors pillantás az egyik fali tükörbe, egy igazítás a haján, a könnyektől elkenődött szemfesték megigazítása - és Adéle máris angyali mosollyal tért vissza vendégei közé.

Martin puhán karjaiba húzta a taxi hátsó ülésén mellé simuló lányt. Mellkasára fektette a Sandrine-t, fejét az álla alá fogta, és finoman simogatni kezdte a selymes barna tincseket, míg a lány kezére kulcsolta szabadon maradt kezének ujjait. A nőn úrrá lett a békesség érzése, ahogy hallgatta a szőkeség szívének egyenletes dobogását és erezte a teste melegét, az orrában érezte az illatát. Így nézte az elsuhanó esti utcákat. A férfi akármeddig tartotta volna így a lányt. Valójában már bevallotta magának egy ideje, hogy teljesen belebonyolódott ebbe a viszonyba. Többre vágyott, lépni azonban nem mert, tudván hogy a lány mennyire védi függetlenségét. Így aztán csak próbálta a legtöbb boldogságot kisajtolni ebből a szomorú szerelemből.
A taxi hamarosan megállt. Megérkeztek. Sandrine kelletlenül, de kiszállt a járműből, majd megállván a lakásának épülete előtt, felnézett az innen is jól kivehető hatalmas ablakára. Hirtelen úgy érezte magát, mint egy tini, aki az első éjszakájára készül. Megrázta a fejét. Még egy ilyen hülye gondolatot! Előkotorta a kulcsait, hogy bejussanak az épületbe és később a lakásba. A férfi némán állt az előszobában. Nem várta meg, amíg a nő villanyt gyújt, bársonyos árnyékként magához húzta a vaksötétben, és nagyon-nagyon gyengéden csókolni kezdte, tenyerébe fogva a puha arcot. Sandrine viszonozta az édesen puha csókokat. Ez új volt, váratlan és nagyon élvezte. Valami ismeretlen érzés kegyetlenül belemarkolt a gyomrába, de nem akart szabadulni a helyzetből, többet akart, a teste, a lelke remegett többért. Martin lassan kezdte lépéseivel a háló felé irányítani a lányt, egy pillanatra sem szakítva meg csókjaikat. A háló ajtajánál megállt, elengedte Sandrine-t. Mint egy furcsa szertartás: várta, hogy a nő nyissa ki az ajtót, ő hívja be a szobájába, a legintimebb térbe, ahol él, végső soron: önmagába. A lány elmosolyodott és kinyitotta az ajtót, majd kézen fogta szeretőjét, és finoman maga után húzta és még tovább, mígnem testük újfent szorosan össze nem ért, és ő a puha ajkakhoz hajolt, hogy újra érezhesse őket a sajátjain. A férfi szorosan lehunyta szemeit, és a szoba félhomályába sóhajtott. Odakintről bevilágított az utcai lámpák fénye, kékes fénnyel vonva be az ágyat, amely így valamiféle szakrális fekhely képét idézte fel Martin lírai lelkében. Nagyon gyengéden kezdte lebontani a lányról a bonyolult ruhát.
Gyorsan lekerültek a felesleges ruhadarabok, ahogy Sandrine-et elöntötte a vágy egy hirtelen és forró hulláma. Nem akart mást, mint végre eggyé lenni az előtte állóval, talán igazán érezni őt. Olyan volt, mintha elgyengült volna, mintha eddig is meglett volna ez az érzés, csak nem engedett utat neki, elzárta, elfojtotta, visszatartotta önmagában. A miértet már nem is tudta.
Martin érezte a hirtelen támadt odaadást, és áradó boldogsággal vetette bele magát. Úgy csókolta a lányt, hogy az talán megérezzen valamit érzéseiből, amiket nem mondott, nem mondhatott ki. Karjaiba fogva lágyan az ágyra fektette a lányt, és finoman felé ereszkedett. Csókjai megindultak lefelé a lány meztelen testén. Sandrine felsóhajtott, ujjai a szőke tincsekbe vesztek. A meleg nyelv a bőrét érte és ő megőrült az érzéstől. A férfi végigjáratta ajkait a váll finom csontozatától a puha melleken át a selymes hasig, hogy aztán újra visszatérjen a nyakra, majd a mellekre. Idegfeszítő játékot űzött a lány érzékeivel, aki láthatóan élvezte azt.
Sandrine sóhajai lassan nyögésekbe mentek át. Minden egyes mozdulatnál azt hitte, hogy Martin végre megkegyelmez neki, és belé temeti magát, de nem ez történt. Teste lassan pattanásig feszült, akár egy felhúzott íj. A férfi sarkaira ült, ajkai helyett most kezei kényeztették végig a lány felsőtestét, míg ajkai mélyen lehaladtak a forró ágyékra. A lány felnyögött nyelve első érintésétől, és nyögései csak egyre hangosabbak és szaporábbak lettek, ahogy Martin a végtelenségig húzta érzékeit. Sandrine már - már ott tartott, hogy hangosan követeli magába a szőke férfit, de ehelyett nyelvét és ujjait kapta meg. Vissza kellett fognia magát és a hangját is. Képes lett volna ennyitől elélvezni, de nem engedte. Annál élvezetesebb lesz, mikor megkapja, amit akar. Közben Martin is kezdte elveszteni türelmét, így felemelkedett, újra Sandrine felé hajolt megtámasztva könyökét a lány feje mellett. Csókra nyújtotta ajkát, párszor végigsimított magán. Ujjaival a lány hajában játszva csókolta a telt ajkakat, miközben finoman a lányba hatolt. Sandrine a nevét nyögte hangosan, teste beleremegett az oly régóta várt mozdulat érzésébe, ujjai a másik vállának bőrébe vájtak. A férfi képtelen volt elnyomni egy mosolyt, imádta látni a lány élvezetét. Lenyúlt a selymes combig, hogy feljebb húzza, így még mélyebb szögben hatolva a másikba nyögött fel. A nő egyik keze Martin derekára csúszott, hogy erővel kényszerítse a lehető legmélyebbre magába őt. A férfi felhördült az érzéstől, ahogy teljes hosszában elmerült a nőben. Tarkójánál fogva elkapta a lányt, emelve kicsit a felsőtestén, hogy tökéletesen együtt mozoghassanak. Forrón nézett a kékes utcai fényben úszó szemekbe. Azt hitte, hogy ott helyben elolvad annak a pillantásnak a hevétől. Nem tudta, hogy a saját szemeiben mi mutatkozott meg, - valószínűleg minden érzelme kiült most beléjük - de nem érdekelte, most nem akart semmit sem eltitkolni. Másnap talán megbánja, de most ezzel sem törődött, csak a pillanatnak élt, ahogy csípője segítő mozgása által újra és újra teljesen magába fogadta a kemény és kedvelt tagot.
A férfi légzése egyre gyorsult, ahogy egymás szemébe feledkezve mozogtak. – Annyira… - lihegte volna vallomását, de visszafogta magát tudatának utolsó megmaradt foszlányával. – Gyere… még. – zihálta végül a nő arcába és Sandrine megadta neki azt, amit kért tőle. Meg is lett az eredménye. Érezte az őt kitöltő forróságot, amitől fel kellett szisszennie. A szemei felszikráztak egy pillanatra, ahogy szinte elégedetten nézte a szőkeség élvezetét. A férfi lassítva mozdulatain hullámzott még a lányon, mélyebb csípőkörzésekkel hajszolva Sandrine-t élvezete felé. A nő csókolva Martint élvezett el, tompán felnyögve. A férfi a lány orgazmusának pillanatában a háta alá nyúlva forrón szorította magához a ziháló nőt.
Így csendesedett le légzésük, összesimulva. Sandrine élvezetétől kellemesen eltelve élvezte kicsit a puha bőr érintését a sajátján, illetve a már oly jól ismert és néha már hiányolt illatot. Magányos perceiben gyakran eszmélt arra, hogy vágyakozik a férfi érintései, társasága után. Lustán cirógatta a hátat közvetlenül a gerinc mellett. Martin, visszanyerve tudatát, elrévedve bámult a szoba sötétjébe. Hónapok óta tartott már ez a csodásan izgalmas valami kettejük között, de ez az este, ez az éjjel más volt. Az első alkalom, amikor olyan igazán szeretkeztek. A férfi rejtett szomorúsággal nézett le az alatta fekvő lányra, aki csukott szemmel pihegett. „Beleszerettem.” – gondolta. A mostanra beismert gondolattól megborzongott, s hogy ne lepleződjön le, felkarolva átfordította magukat, és mellkasára húzta a lányt. Lehunyta a szemét. Sandrine barna tincsei Martin csupasz mellkasát érték, miközben ő maga pár ujjával lassú köröket rajzolt a bőrre. Légzése egyenletes volt már, a kielégülés rezgései eltűntek, csak a jóllakottság kellemes érzése maradt meg benne. Ez a valami, amit most kapott, egy ideje hiányzott neki, hiánya érzete ott lüktetett benne tompán eddig, már észre sem vette, csak most, hogy megszűnt, de már nem volt ereje ezen elgondolkodni. Sűrű pillái elnehezedtek, köröket járó csuklója megállapodott a tenyér teljes felületen érintkezett az alatta lévő meleg bőrrel és Sandrine tudata már csúszott is bele a békés álmok világába. Martin még éber volt. Mosolyogva érzékelte a lány elalvásának lépéseit, s amikor simogatása megszakadt, felemelte picit a fejét, hogy lenézhessen a mellkasán szuszogó lányra. Finoman elsimogatta kedvese arcából hajtincseit, hogy ne zavarják pihenésében, óvatosan, hogy ne ébressze fel, oldalra nyúlt, hogy a lány csupaszt testére húzzák a könnyű takarót. Még sokáig feküdt ébren furcsa gondolataiba merülve, csak hajnal felé aludt el végre.