Nouvelles robes - 7. fejezet

Adéle dudorászva dolgozott a tervezőszobában egy próbababa előtt. Sok munkájuk volt megint, és neki épp kapóra jött, hogy volt mibe temetkezni. Gondolatait így is csak mesterségesen tudta derűs irányba kényszeríteni. Ha hagyta volna önmagának, naphosszat az ablakban ült volna várakozva. Ám ennek a puszta gondolatától kedve lett volna felpofoznia magát, így inkább még a szokottnál is többet dolgozott. Mindenkinél hamarabb beért a céghez, és ő ment el legkésőbb, fantasztikus munkák kerültek ki keze alól és ragyogóan szép volt. Csak éppen a vidámság hamis volt, ahogy a szépsége is. Mindkettő rengeteg munkájába került. Mégis, a célt elérte vele: a cég haladt, az emberek jó kedéllyel dolgoztak, Sandrine szintén csupa izgalmas anyagot adott ki a keze alól. Minden rendben van – mondogatta magának. Minden rendben van.
Társnője épp belépett az aktuális helységbe, ahol Adéle hajtotta magát. A fiatal nő egy pár napja kezdett aggódni barátnőjéért és ez az érzés az idő múlásával csak fokozódott. Most is, ahogy ránézett, elkapta ez a fura, idegesítő érzés, mert a látszat szerint nem volt miért aggódnia, de valami azt súgta neki, hogy nincs minden rendben. Adéle szerette a munkát és imádta a pörgést, de most megszállottként dolgozott. Mellé lépett, ahogy szemügyre vette a legújabb, ismét tökéletes munkát. Végül megkérdezte:
- Minden rendben?
- Minden rendben. Persze, miért? – mosolygott Adéle. Tökélyre fejlesztette magában az elfojtást.
- Valami nem normális veled kapcsolatban. Mi ez a nagyfokú munkamánia?
- Hello, Adéle D’Aubrey, találkoztunk már? – nyújtott kezet játékosan Adéle. – Kedvesem, mindig munkamániás voltam, ha jól emlékszem.
- De most még a szokásosabbnál is nagyobb a mániád. Nem?
- Sok a munka, szívem. Semmi gond. – simított végig kedvesen barátnője karján – Na mit hoztál nekem?
- Anyagminták, ruhatervek, arculattervek. Kettő esetében csak futár vagyok, egyet én csináltam. Tudod, hamarosan kijön az új kollekció és bemutatózni kell. Milyen modellekre gondoltál?
- Felhívtam már pár ügynököt. Kicsit kiakadtak… mondtam nekik, hogy csak afrikai lányokat szeretnék. És így nem tudják rám lőcsölni a felkapott lányaikat. Márpedig nekem afrikai lányok kellenek.
- Afrikai lányok... miért pont afrikai lányok? Értem én, hogy szép a bőrük, meg magasak, meg minden, de ezeken kívül? És még az, hogy a szponzorok illetve ügyfelek közül kiket akarsz meghívni?
- Negatívban gondolkodom, fekete bőr, világos haj, nagyon futurisztikus lesz. Mindez párosítva ezekkel a klasszikusabb vonalakkal – fantasztikusan izgalmas lesz! – jött bele a tervezgetésbe Adéle. – Meghívások… nincs kedvem most ezzel foglalkozni, nem csinálnád meg helyettem? – kedélye egy árnyalattal borúsabbra váltott.
- De, de a listát akkor is át kell nézned - nevetett fel Sandrine - Ezeket itt hagyom neked, nekem egy pár rajzot még be kell fejeznem és akkor nekilátok a vendégeknek. Gondolom a kaja is az enyém. Ha már fekete lányok billegnek a kifutón, ne legyen valami mediterrán étek az asztalokon? Áh, ne válaszolj, ezt még átgondolom - intett búcsút a lány, ahogy már indult is kifelé a helységből.
Adéle intett a távozó lánynak, majd visszafordult munkájához. A dúdolás azonban ezúttal elmaradt. Ügyfelek… itt lehet akár a zenekar is, nagyszerű. A lányt ugyanaz a kettős érzés kerítette hatalmába, ami több mint egy hónapja folyamatosan vissza-visszatért. Dave. Dühös volt rá, amiért úgy otthagyta a legutóbb, iszonyúan megalázottnak, kihasználva érezte magát. És mégis. Várta. Látni akarta. Hiányzik – mondta ki magában, ám azonnal tiltakozva visszavonta a gondolatot, megrázva a fejét. Nem. És a bűntudat. Lassan tekeredett köré a gondolat a feleségről, a gyerekekről, és hiába próbálta mentegetni magát – hiszen neki nincs mit bánnia, ő nem csal meg senkit – az érzés mégis egyre nőtt benne. Valaminek a tönkretételében vesz részt, még ha csak eszközként is. Újabb villanás: a szeme, egy puha csókja. Adéle önkéntelenül elmosolyodott az emléktől. De a következő kép ismét más: egy bezáródó ajtó, és saját maga egyedül. Az ellentétes emlékek és érzések úgy kergetőztek benne, hogy Adéle homloka finoman hasogatni kezdett. Nem tudott mit kezdeni gondolataival, így egyszerűen kényszeríteni kezdte magát a koncentrálásra, és ambivalens emlékképeinek ködén át nézte, ahogy kezei teszik a dolgukat a finom ruhaanyagon.

Dave épp letette a telefonját, amin elérte a hír, hogy a Modestic felvonultatja az új kollekcióját egy bemutató keretében és ezennel meghívott lett rá ő is, mint a ruhákat használó ügyfél. Elmosolyodott. El fog menni, de nem a cég vagy a ruhák miatt. Volt már egy hónapja is, mióta visszatért New York-ba, és kezdett ismét éhes lenni a francia húsra. Kinézett az ablakon. Nem érezte magát bűnösnek, a miatt, amit tett és tesz Londonban, elvégre az a nő nem jelent neki semmit, ellentétben a feleségével. Ezek csak szükségletek…

Adéle feszültségét leplezve igyekezett nyugalmat sugározni a munkatársakra. Ez volt a legfőbb dolga ilyenkor, hiszen a ruhákon már nem volt ilyenkor munka, a smink, a haj profik kezében. Ő csak körbejárt, minden idegeskedő felé sugározta tettetett nyugalmát, gondját viselte a produkciónak, mint egy anya, hiszen valóban ez a cég volt az ő gyermeke. Valójában persze feszült volt, holott tudta, hogy mindent megtettek azért, hogy profin menjen minden. Kipillantott a közönségre. Mivel neki benn volt a helye ilyenkor, Sandrine vette át az emberek gardírozásának szerepét.
A nő épp körbejárta az öltözőt, hogy minden ruha megvan-e, minden rendben halad-e. Odakint puccos és szörnyen gazdag vendégek, ügyfelek és leendő ügyfelek, sztárok és újságírók várták a produkciót. Sandrine egyszerű kis fekete ruhájában teljesen kirítt a színes forgatagból. Ruhája elől mélyen kivágott volt, a vágás leért majdnem a hasáig, amin egy a ruhába varrt vastag övszerűség futott át. A vágást 3 kis fekete csattal tartotta össze. A fekete ruha hossza tenyérnyivel térd fölött ért végett, és hátul az övig nyitott volt, így Sandrine háta ismét szabadon villogott. Nem mutatta, de izgult, percről – percre jobban. Ahogy az első modellek felsorakoztak, hogy végiglejtsenek a kifutón szinte öklömnyire szűkült a gyomra.

Martin feszengve ült egy eldugott sarokban, eszébe nem volt lelepleződni, márpedig egész biztosan volt itt ismerőse. Egy díszletelem takarásába ült, ahonnan még látta azért a show-t és kiválóan megfigyelhette a barna lányt. Ismét lélegzetelállítóan nézett ki. De, ahogy megbeszélték, nem mutatkoztak együtt.

Sandrine útnak indította az első modelleket, miközben észre se vette, hogy idegességében a saját alsóajkába harapott. Eddig minden rendben zajlott, nem csúsztak, nem volt fennakadás.

Dave mindeközben beért az elegáns épületbe. Természetesen az estet nem az anyacég épületében rendezték, hanem egy sokkal inkább klubszerűnek ható helyet kerestek, ami nem annyira személytelen, de elég nagy, hogy mindenki kényelmesen elférhessen benne és minimum két helységből álljon, ahová a show után a vendégeket átterelhetik, ahol a hidegtálak és egyéb finomságok várják őket. Mivel késett, a lányok már javában vonultak fel a kifutón Adéle ruháit viselve a testükön, a terem kinézete pedig Sandrine munkája volt, ami harmonikus összhangban állt a bemutatott ruhák színvilágával.

Adéle továbbra is ragadós nyugalommal állt a kifutó takarásában, és csendesen osztotta tanácsait, nyugtatgatta a munkatársakat. Minden flottul haladt, a közönség tapsa egyre hangosabb volt, már közeledett a bemutató vége, amikor a szokás szerint a modellek koszorúja bevezeti a tervezőt – Adéle-t magát. Dave jól látta a nőt, aki kilépett a kifutóra és meghajolt. Sötéten mosolygott fel rá. Adéle-ben meghűlt a vér, ahogy a vakuk villanásainak pillanatnyi szünetében felfigyelt az ismert tekintetre. Kis híja volt, hogy megrogyjon a térde, de nem tette, tekintetét elkapva mosolygott végig az ünneplő közönségen.
Adéle levonult a kifutóról a modellekkel együtt, Sandrine pedig átinvitálta a vendégeket a másik terembe, ami valamivel nagyobb volt. Míg Adéle meg nem érkezett, addig Sandrine tartotta a frontot, osztott is pár névjegykártyát és bezsebelt pár dicséretet az arculatmunkájáért. Végül Adéle is megérkezett és mindenki ismételten megtapsolta, és gratuláltak neki. A tervezőlány pár szóban megköszönte mindenkinek a munkáját, a vendégeknek a jelenlétet, és fogyasztásra buzdított mindenkit, majd enyhe izgalommal elvegyült a tömegben.
A szőke férfi a tőle megszokott észrevétlenséggel mozgott az emberek között, míg Sandrine közelébe nem ért. A lány épp egy csapat emberrel beszélgetett, Martin félig mögé, félig mellé lépett, alattomosan végigcirógatva a nő csupasz gerincén csatlakozott a társasághoz.
A nő elmosolyodott az ismerős, kellemes inger hatására. Pár szót még váltott az érdeklődőivel, majd hagyta, hogy azok Adéle felé lavírozzanak. Barátnője volt az est középpontjában, de nem bánta. Szembefordulván a férfivel azon mélázott el, hogy mennyivel jobb programot is ki tudna magának találni. Sokkal jobbat...
- Üdvözlöm, kisasszony, hadd csatlakozzam a gratulálók széles köréhez. – mondta fennhangon a szőke férfi, hogy a környező emberek jól hallják. Majd szemével egy kicsit eldugottabb részre intve a lányt. Halkra váltott. – Meddig kell még itt lenned?
- Nem tudom, de mivel ez Adéle estje, véleményem szerint nem sokat. Miért, csak nem elrabolni készülsz?
- Csak ha hagyod. Magamfajta vénember már nem rabol tiltakozó nőket. – kacsintott a férfi. – Komolyan, ellóghatunk? Nem bírok magammal, olyan szép vagy megint.
- Milyen jó tudni, hogy a "szépségem" ekkora afrodiziákum a számodra. Mintha, egyébként nem tudnánk beszélgetni...
- De tudunk. Épp ezért vagy te ennyire csodálatos – húzta magához egy gyors csókra Martin a lányt egy oszlop takarásában. – Egyszerűen csak megjegyeztem, hogy ismét csodásan nézel ki.
- Grafikus vagyok, vagy mi. Téged is fel tudnálak öltöztetni a készletből, de megmondom az őszintét, hogy inkább vetkőztetni szeretnélek. - A nő maga is meglepődött a szókimondásán, de még inkább azon, amit nem mondott, csak érzett. A vágyat. De nem a kezdeti kíváncsi vágy volt ez, hanem az a könyörtelen, majdhogynem birtoklási és emésztő vágy.
Martin felkapta a fejét erre a megjegyzésre. Talán a lány is kezd érdeklődni iránta? – Megteheted. Alig várom – simította a lány kezét forrósodni kezdő ágyékára. – Hívhatom a taxit?
Sandrine a testét a másikénak préselte, majd az ajkaira lehelte - Hívd - végül ellépvén tőle elindult, hogy tegyen pár kisebb kötelező kört, hogy minél előbb szabadulhasson innen.
A szőke kissé zihálva nézett a lány után, majd a telefonjáért nyúlt.

Adéle a lehető legbájosabb énjét elővéve járt-kelt az emberek között, fogadta a gratulációkat, válaszolt a kérdésekre. Idegei azonban feszes húrként várakoztak. Tudta, hogy a férfi itt van, és csak idő kérdése, hogy megtalálja. Érezte a jelenlétét, azt, hogy merrefelé van hozzá képest a teremben.
Dave az egyik fal árnyékos takarását élvezte, ahogy meglapulva figyelte az ide - oda csapódó nőt. Elégedetten felmordult, mikor látta, hogy pár vendég elkezdett szállingózni és ritkult a tömeg. Megvárta, míg Adéle elég közel kerül hozzá, majd kinyúlt érte és maga mellé rántotta. A lány csaknem felsikoltott, ám egy kéz azonnal a szájára tapadt. Adéle a pillanat törtrésze alatt felfogta, ki tartja fogva, kié a száraz tenyér, a hűvös ujjak. Teste megfeszült, nem akarta ezt az egészet.
- Hiányoztam? - kérdezte egy mély orgánum, ahogy a nő füléhez hajolt.
- Nem volt rá időm. – próbált szabadulni Adéle. Azonban Dave nem engedte, erősen tartotta a nőt. - Eressz! – sziszegte a lány lehajtott fejjel. Nem bírt a férfira nézni. Vágya és viszolygása között az utóbbi volt az erősebb érzés.
- Miért, nem tetszik a tudat, hogy akarod ellenére hozzám tartozol?
- Nem… tartozom… senkihez! - rángatta szorosan fogott csuklóját a nő.
- Lehet, hogy még hiszel a szabadságodban, de a kötél már ott van a nyakadban - nevetett a fülébe.
- Engedj el, Gahan, különben baj lesz. – Adéle már igazán dühös volt.
- Baj? - kérdezett vissza a férfi, de kezei meglazultak és Adéle kiszabadult.
- Ne merészelj még egyszer így viselkedni velem – prüszkölte a lány jéghidegen. – Nem érdekel, ki vagy, vagy mit képzelsz magadról. Menj el, hagyj békén. – indult vissza az emberek felé csuklóját masszírozva.
Dave nem felelt, csak csendben akár az árnyék, kisurrant a helységből. Azon az estén többet senki sem látta.

Adéle-ban forrt a düh. Csuklóján a szorításnak biztosan nyoma marad, még jó hogy ma este hosszú ujjú ruhát választott: a ruha ujja és háta sűrű fekete csipke volt. Gyilkos indulata ellenére azért megdicsérte magát, hogy eljött. Bár… ez alkalommal a vágya az első durva érintésnél elszállt. A férfi azon a területen próbálkozott, ahol nem nyerhetett nála. Rossz emlékeket idézett, amiket nem volt hajlandó újraélni. Gyors pillantás az egyik fali tükörbe, egy igazítás a haján, a könnyektől elkenődött szemfesték megigazítása - és Adéle máris angyali mosollyal tért vissza vendégei közé.

Martin puhán karjaiba húzta a taxi hátsó ülésén mellé simuló lányt. Mellkasára fektette a Sandrine-t, fejét az álla alá fogta, és finoman simogatni kezdte a selymes barna tincseket, míg a lány kezére kulcsolta szabadon maradt kezének ujjait. A nőn úrrá lett a békesség érzése, ahogy hallgatta a szőkeség szívének egyenletes dobogását és erezte a teste melegét, az orrában érezte az illatát. Így nézte az elsuhanó esti utcákat. A férfi akármeddig tartotta volna így a lányt. Valójában már bevallotta magának egy ideje, hogy teljesen belebonyolódott ebbe a viszonyba. Többre vágyott, lépni azonban nem mert, tudván hogy a lány mennyire védi függetlenségét. Így aztán csak próbálta a legtöbb boldogságot kisajtolni ebből a szomorú szerelemből.
A taxi hamarosan megállt. Megérkeztek. Sandrine kelletlenül, de kiszállt a járműből, majd megállván a lakásának épülete előtt, felnézett az innen is jól kivehető hatalmas ablakára. Hirtelen úgy érezte magát, mint egy tini, aki az első éjszakájára készül. Megrázta a fejét. Még egy ilyen hülye gondolatot! Előkotorta a kulcsait, hogy bejussanak az épületbe és később a lakásba. A férfi némán állt az előszobában. Nem várta meg, amíg a nő villanyt gyújt, bársonyos árnyékként magához húzta a vaksötétben, és nagyon-nagyon gyengéden csókolni kezdte, tenyerébe fogva a puha arcot. Sandrine viszonozta az édesen puha csókokat. Ez új volt, váratlan és nagyon élvezte. Valami ismeretlen érzés kegyetlenül belemarkolt a gyomrába, de nem akart szabadulni a helyzetből, többet akart, a teste, a lelke remegett többért. Martin lassan kezdte lépéseivel a háló felé irányítani a lányt, egy pillanatra sem szakítva meg csókjaikat. A háló ajtajánál megállt, elengedte Sandrine-t. Mint egy furcsa szertartás: várta, hogy a nő nyissa ki az ajtót, ő hívja be a szobájába, a legintimebb térbe, ahol él, végső soron: önmagába. A lány elmosolyodott és kinyitotta az ajtót, majd kézen fogta szeretőjét, és finoman maga után húzta és még tovább, mígnem testük újfent szorosan össze nem ért, és ő a puha ajkakhoz hajolt, hogy újra érezhesse őket a sajátjain. A férfi szorosan lehunyta szemeit, és a szoba félhomályába sóhajtott. Odakintről bevilágított az utcai lámpák fénye, kékes fénnyel vonva be az ágyat, amely így valamiféle szakrális fekhely képét idézte fel Martin lírai lelkében. Nagyon gyengéden kezdte lebontani a lányról a bonyolult ruhát.
Gyorsan lekerültek a felesleges ruhadarabok, ahogy Sandrine-et elöntötte a vágy egy hirtelen és forró hulláma. Nem akart mást, mint végre eggyé lenni az előtte állóval, talán igazán érezni őt. Olyan volt, mintha elgyengült volna, mintha eddig is meglett volna ez az érzés, csak nem engedett utat neki, elzárta, elfojtotta, visszatartotta önmagában. A miértet már nem is tudta.
Martin érezte a hirtelen támadt odaadást, és áradó boldogsággal vetette bele magát. Úgy csókolta a lányt, hogy az talán megérezzen valamit érzéseiből, amiket nem mondott, nem mondhatott ki. Karjaiba fogva lágyan az ágyra fektette a lányt, és finoman felé ereszkedett. Csókjai megindultak lefelé a lány meztelen testén. Sandrine felsóhajtott, ujjai a szőke tincsekbe vesztek. A meleg nyelv a bőrét érte és ő megőrült az érzéstől. A férfi végigjáratta ajkait a váll finom csontozatától a puha melleken át a selymes hasig, hogy aztán újra visszatérjen a nyakra, majd a mellekre. Idegfeszítő játékot űzött a lány érzékeivel, aki láthatóan élvezte azt.
Sandrine sóhajai lassan nyögésekbe mentek át. Minden egyes mozdulatnál azt hitte, hogy Martin végre megkegyelmez neki, és belé temeti magát, de nem ez történt. Teste lassan pattanásig feszült, akár egy felhúzott íj. A férfi sarkaira ült, ajkai helyett most kezei kényeztették végig a lány felsőtestét, míg ajkai mélyen lehaladtak a forró ágyékra. A lány felnyögött nyelve első érintésétől, és nyögései csak egyre hangosabbak és szaporábbak lettek, ahogy Martin a végtelenségig húzta érzékeit. Sandrine már - már ott tartott, hogy hangosan követeli magába a szőke férfit, de ehelyett nyelvét és ujjait kapta meg. Vissza kellett fognia magát és a hangját is. Képes lett volna ennyitől elélvezni, de nem engedte. Annál élvezetesebb lesz, mikor megkapja, amit akar. Közben Martin is kezdte elveszteni türelmét, így felemelkedett, újra Sandrine felé hajolt megtámasztva könyökét a lány feje mellett. Csókra nyújtotta ajkát, párszor végigsimított magán. Ujjaival a lány hajában játszva csókolta a telt ajkakat, miközben finoman a lányba hatolt. Sandrine a nevét nyögte hangosan, teste beleremegett az oly régóta várt mozdulat érzésébe, ujjai a másik vállának bőrébe vájtak. A férfi képtelen volt elnyomni egy mosolyt, imádta látni a lány élvezetét. Lenyúlt a selymes combig, hogy feljebb húzza, így még mélyebb szögben hatolva a másikba nyögött fel. A nő egyik keze Martin derekára csúszott, hogy erővel kényszerítse a lehető legmélyebbre magába őt. A férfi felhördült az érzéstől, ahogy teljes hosszában elmerült a nőben. Tarkójánál fogva elkapta a lányt, emelve kicsit a felsőtestén, hogy tökéletesen együtt mozoghassanak. Forrón nézett a kékes utcai fényben úszó szemekbe. Azt hitte, hogy ott helyben elolvad annak a pillantásnak a hevétől. Nem tudta, hogy a saját szemeiben mi mutatkozott meg, - valószínűleg minden érzelme kiült most beléjük - de nem érdekelte, most nem akart semmit sem eltitkolni. Másnap talán megbánja, de most ezzel sem törődött, csak a pillanatnak élt, ahogy csípője segítő mozgása által újra és újra teljesen magába fogadta a kemény és kedvelt tagot.
A férfi légzése egyre gyorsult, ahogy egymás szemébe feledkezve mozogtak. – Annyira… - lihegte volna vallomását, de visszafogta magát tudatának utolsó megmaradt foszlányával. – Gyere… még. – zihálta végül a nő arcába és Sandrine megadta neki azt, amit kért tőle. Meg is lett az eredménye. Érezte az őt kitöltő forróságot, amitől fel kellett szisszennie. A szemei felszikráztak egy pillanatra, ahogy szinte elégedetten nézte a szőkeség élvezetét. A férfi lassítva mozdulatain hullámzott még a lányon, mélyebb csípőkörzésekkel hajszolva Sandrine-t élvezete felé. A nő csókolva Martint élvezett el, tompán felnyögve. A férfi a lány orgazmusának pillanatában a háta alá nyúlva forrón szorította magához a ziháló nőt.
Így csendesedett le légzésük, összesimulva. Sandrine élvezetétől kellemesen eltelve élvezte kicsit a puha bőr érintését a sajátján, illetve a már oly jól ismert és néha már hiányolt illatot. Magányos perceiben gyakran eszmélt arra, hogy vágyakozik a férfi érintései, társasága után. Lustán cirógatta a hátat közvetlenül a gerinc mellett. Martin, visszanyerve tudatát, elrévedve bámult a szoba sötétjébe. Hónapok óta tartott már ez a csodásan izgalmas valami kettejük között, de ez az este, ez az éjjel más volt. Az első alkalom, amikor olyan igazán szeretkeztek. A férfi rejtett szomorúsággal nézett le az alatta fekvő lányra, aki csukott szemmel pihegett. „Beleszerettem.” – gondolta. A mostanra beismert gondolattól megborzongott, s hogy ne lepleződjön le, felkarolva átfordította magukat, és mellkasára húzta a lányt. Lehunyta a szemét. Sandrine barna tincsei Martin csupasz mellkasát érték, miközben ő maga pár ujjával lassú köröket rajzolt a bőrre. Légzése egyenletes volt már, a kielégülés rezgései eltűntek, csak a jóllakottság kellemes érzése maradt meg benne. Ez a valami, amit most kapott, egy ideje hiányzott neki, hiánya érzete ott lüktetett benne tompán eddig, már észre sem vette, csak most, hogy megszűnt, de már nem volt ereje ezen elgondolkodni. Sűrű pillái elnehezedtek, köröket járó csuklója megállapodott a tenyér teljes felületen érintkezett az alatta lévő meleg bőrrel és Sandrine tudata már csúszott is bele a békés álmok világába. Martin még éber volt. Mosolyogva érzékelte a lány elalvásának lépéseit, s amikor simogatása megszakadt, felemelte picit a fejét, hogy lenézhessen a mellkasán szuszogó lányra. Finoman elsimogatta kedvese arcából hajtincseit, hogy ne zavarják pihenésében, óvatosan, hogy ne ébressze fel, oldalra nyúlt, hogy a lány csupaszt testére húzzák a könnyű takarót. Még sokáig feküdt ébren furcsa gondolataiba merülve, csak hajnal felé aludt el végre.