Nouvelles robes - 5. fejezet

5.

Adéle a hatalmas tervezőszoba egyik franciaablakának széles párkányán ült mezítláb, felhúzott térdén mappájával, füle bedugva, a zenétől a külvilág felé teljesen süketen. Ráncolt homlokkal koncentrált a keze ügyébe lévő tervre, finomítgatta a skicc vonalait. A párkányon mellette néhány színes ceruza, filctoll, és egyéb rajzeszközök, arca kissé maszatos volt a grafittól. Igazából alig látott már, így az alkonyathoz közeledve, a nap utolsó sugarait használta ki a munkához. Nem volt már benn senki a szabó- és varrólányok közül, talán Sandrine lézenghetett még az épületben. A terv elkészültével Adéle hátradőlt, kinyújtotta elgémberedett nyakát, kibámult az ablakon az előtte elterülő utcára. Szép volt London így az igazi tavaszi estén. A lány elmerengett az elmúlt időszakon, és hetekre visszatekintve nem talált mást, csak munkát, munkát és munkát. Kellene már valami, ami változatosságot hoz a napjaiba, kellene valaki. Legutóbb Dave volt egy ilyen valaki, de annak is már több mint egy hónapja. Jó volt az az éjszaka, nagyon is, és kellemesen váltak el, nem beszéltek meg semmit. Névjegycsere, ennyi. Jó volt együtt, de ennyi. Majd, ha úgy adódik, találkoznak. Ha nem, úgy is jó.

- Talán későn jöttem? - szólalt meg egy mély orgánum az ajtóból.
Adéle nem mozdult. Észre sem vette a belépőt. Ordított a fülében a zene.
Dave elmosolyodott, majd a nőhöz sétált és finoman megérintette a vállát.
Adéle felsikkantott, ahogy a szívéhez kapott. Beletelt egy pár pillanatba, amíg értelmezte, ki áll mellette.
- Először is. Normális vagy? Kaptam egy kisebb infarktust. Másodszor pedig… – itt nemes egyszerűséggel lepattant a párkányról és a férfi nyakába ugrott.
Dave felnevetett.
- Minden ügyfelet így üdvözölsz?
- Á, nem, csak azokat, akik látták a mellem alatti anyajegyem. - kacsintott a lány. - Mit keresel itt?
- Ruháért jöttem. Reméltem, hogy rám tudsz adni valamit, pár nap múlva fellépésünk lesz egy kis klubban. Esetleg lenne kedvetek Sandrine-nal eljönni? - kérdezte mosolyogva, miközben meleg kezei a nő derekára csúsztak.
- Egész biztosan találunk neked valamit. Gyere csak. – Adéle, ha munkára terelődött a szó, azonnal rácsapott az információra, és az összes többi kérdést meg sem hallotta. A finom érintés fel sem tűnt neki. Máris a raktár felé csattogott meztelen talpain.
Dave engedelmesen követte a nőt. Adéle profin egyetlen pillantással felmérte a férfit, és néhány lazább stílusú, olajzöld, barna és bordó tónusú felsőt szedett elő, hogy az énekes választhasson.
- Ezek passzolnak a szemedhez. Próbáld fel mindet, légyszi, választunk. A nadrág… az viszont kötelező jelleggel ez lesz! Tökéletesen fogsz festeni benne. – húzott elő egy bordás anyagú, grafitosan csillogó, bordás anyagú szürke nadrágot. És még egy öv… igen, ez lesz az. Tökély. Na öltözz, addig én itt elüldögélek. – vette vissza pajkos énjét a rövid időre előtörő szakmai vérprofi helyére, s várakozón lehuppant egy sámlira, hogy végignézze a Gahan-féle divatbemutatót.
- Biztos vagy benne? - kérdezte Dave bizonytalanul.
- Miben? Talán nem nézhetlek?
- Nem az, csak ezek a színek...
Lola üzenete:
- Chéri, a zöld főnyeremény. A többi csak próba. Légy szíves, adj egy esélyt a profizmusomnak.
- Rendben, nem bánom - mosolyodott el, majd elvette a ruhákat és körülnézett a sozában, de nem talált sehol egy kis zugot, ahol átöltözhetne - Felteszem, előtted kell vetkőznöm - mosolyodott el mocskosan.
- Természetesen. Talán zavar?
- Szerinted? - kérdezett vissza és már gombolta is ki az ingét.
- Ez az... már csak a pezsgő hiányzik.
- Aztán a végén nem tudnék miben előadni, mert elbasztuk az időt - nevetett fel. Gyorsan kibújt a ruháiból és belebújt az újakba.
- Na de kérlek. Itt most a profi Adéle-lel van dolgod. Hm… tudtam, hogy a nadrág jó lesz, azért hogy eltaláltam a méreted? – mérte végig a háttal álló énekest. - De fordulj csak meg… nem, nem a barna, ez már biztos.
Dave levette a zakót és most a zöldet próbálta fel - És ez? - kérdezte,.
- Meglátjuk… szeretném látni mind a hármat. De a zöld még versenyben van. - simogatta végig tekintetével a gyönyörű férfitestet.
Dave végigpróbálta mindegyik felsőrészt, amit Adéle ajánlott, teljesen rábízva magát a nőre, aki eközben szapora pulzussal legeltette tekintetét a férfin. De nem tett egyetlen kétértelmű megjegyzést sem, nem állt szándékában előadni a kiéhezettet. Csak nézte. Végül sikerült dönteni, maradt a zöld, finom anyagú, hosszú ujjú póló, amivel Dave egy gyors puszi után el is száguldott.

Sandrine - nak tetszett az a kis klub, ahová a meghívást kapták. Adéle Dave próbája után hívta fel a hírrel és boldogan mondott igent. A helyiség tele volt kis kerek asztalokkal, volt egy táncparkett is és egy színpad a fellépőknek. A világítás domináns színe a kék volt, de fellelhető volta piros, a zöld a narancssárga és lila is. A barna hajú nő egy színpad közeli kis asztalt választott. Valamivel korábban érkeztek, mint ahogy a fellépés maga megtörténik.
Adéle kíváncsian pillantott körül. Zártkörű rendezvény volt, így nem volt tömeg, ám a környező asztalok már mind foglaltak voltak. Az övék pont jó helyen volt, ha az asztaltól akarták végignézni a koncertet. A lány lassan gombolta le magáról tavaszi kabátját, közben alaposan körbejáratta tekintetét a közönségen. Volt pár ismerős arc, a londoni üzleti és zenei élet szereplői, néhányan ismerősként biccentettek oda az ilyen alkalmakra tartogatott bájos mosolyával körbepillantó nőnek aki kabátját letéve azonnal kisebb körútra indult, hogy üdvözölje ügyfeleit – és esetleg újakat szerezzen.
Sandrine hagyta Adéle-et érvényesülni. Elmélázva kevergette az időközben kikért koktélját, mígnem egy mély hang ki nem ugrasztotta onnan.
- Jó estét hölgyem.
A nő felnézett és elmosolyodott.
- Jó estét, monsieur.
- Kedves kollégája merre található? - kérdezte Dave. Még a szokásos fekete öltöny - nadrág felszerelésben volt.
- Ott elöl. Ismerkedik.
- Kemény melónak tűnik. Nem hagyhatom, hogy egyedül végezze - felelte, majd ezzel el is sétált Adéle irányába. Az otthagyott Sandrine, csak mosolyogva nézett utána. Sejtette, hogy Adéle nem teketóriázott sokat azon a bizonyos estén, amit kettesben töltöttek.
Adéle-nek épp egy harmincas menedzser csókolt kezet olyan elragadtatott pillantással, hogy a lány gondolatban megveregette saját vállát a ma estére választott ruháért. Stílszerűen az énekeshez öltözve, egy kiwizöld, vállát szabadon hagyó, térden alul érő selyemdíszítésű kis csodában, amitől szemei szinte irizáltak. Sziporkázott a bókok fényében, amelyek mellett bezsebelt néhány névjegyet, és együttműködésre tett ígértet. Külseje és sikerei ellenére még mindig tele volt kétségekkel, és nagy szüksége volt a megerősítésre, egyszerűen éreznie kellett, hogy elismerik.

Martin utolsókat igazított fürtjein, hogy mindegyik a megfelelő helyen álljon – ha csak öt percig is, de mégis. Dave neki is hozott egy felsőt a Modestictől, úgyhogy azon ritka alkalmak egyike volt ez, amikor igazán jól volt felöltözve. Sminkje már kész volt, be is énekelt, kicsit átmozgatta csontjait, majd kisétált öltözőjéből a bárhoz. Whiskey-jére várva vette észre a koktélját kevergető, gondolataiba merült lányt. Szokott stílusában, különösebb faksznik nélkül odasétált és melléült.
- Ma este, ha lehet, még gyönyörűbb vagy, mint a legutóbb.
- Te mindig a semmiből tűnsz elő? - mosolyodott el a lány, ahogy felkapta a fejét az ismerős hangra.
- A meglepetések embere vagyok. Hanem tudod… ezt tényleg büntetni kellene. Nem nézhetsz ki ilyen lélegzetelállítóan. – csúsztatta a lány combjára a kezét az asztal alatt a szőkeség.
- Ugyan, ez? - nézett végig magán a nő. Egy bő szabású, egyszerű grafitszürke felső volt rajta, hátán széles és mély kivágással, ami láthatóvá tette a két lapockáját és a háta teljes egészét. A felsőt vékony, egymást keresztező pántok tartották a helyén. Nadrágként egy szűk szabású, fekete bőrnadrágot választott, hozzá egyszerű fekete nagy csatos, vastag pántú magassarkúval - Semmi extra nincs benne - vont vállat finoman.
- Tükörrel találkoztál a közelmúltban? Veszélyesen gyönyörű vagy… itt helyben képes lennék…
- Mit? - kérdezett vissza a nő, egy halvány mosollyal.
- Ezeket a kis pántokat - cirógatott végig alattomosan, a külvilág számára gyakorlatilag észrevétlenül a nő hátán - elharapni... végignézni, ahogy lehullik rólad ez a fifikás kis rongy.
- Hát, ha tönkreteszed a felsőmet, valamivel kárpótolnod kell - sóhajtott fel színpadiasan, de mosolyogva. Adéle felé pillantva látta, hogy Dave már csatlakozott barátnőjéhez és épp az ismerőseinek mutatja be a lányt, aki bőszen osztogatta a névjegykártyákat. Dave biztos hozzáfűzi, hogy ma este a Modestic ruháit fogja viselni, így megnőtt az érdeklődés Adéle iránt.
- Bármit kérhetsz, ha láthatlak végre meztelenül – súgta a mondat végét a szőke egy vágyterhes pillantással. – Mit csinálsz a buli után?
- Valószínűleg hazamennék és kicsit dolgoznék a változatosság kedvéért. Miért, van valami jobb ötleted? - nézett a zöld szemekbe.
- Csak gondoltam segítenék levenni a ruháid. Ez a felső elég bonyolultnak látszik, a nadrág meg - markolta meg a lány combját egészen a tövénél – elég szűk. Ahogy az enyém is kezd az lenni.
- Csak nyugalom, még színpadra is kell állnod. Hosszú még az este - dőlt hátra a székén, szemei gonoszan csillogtak, ahogy előre élvezte a szőke férfi szenvedéseit. - Apropó, jól nézel ki - kacsintott.
- Ehh… köszi. Valami nagymenő divatgurutól van. Majd megmutatom a márkajelzést. Belül van. Addig kínozz csak nyugodtan, látom, élvezed. – azzal galádul belemarkolt ezúttal konkrétan a lány ágyékába, majd visszavonult a színpad mögé, Sandrine elakadt lélegzetű pislogásától kísérve.
Dave már sűrűn pislogott a színpad felé, míg Adéle egy utolsó névjegykártyát nyújtotta át. Mikor elszabadultak az érdeklődő, leendő ügyféltől a férfi megkérdezte:
- Esetleg érdekel, ami a színpad mögött van? Még van egy kis időm - kacsintott.
- Chéri, ha elvonsz a potenciális pénzkereséstől, akkor ajánlom, hogy valami érdekeset mutass – sziszegte Adéle bájmosolyra húzott fogai közül. Egyikük sem akarta, hogy észrevegyék a kettejük kis játékát. Azért persze megadóan sétált az énekes után.
- Érdekes lesz - mosolyodott el Dave, ahogy elvezette a nőt a színpad mögötti sötét sávba, ahová a fény nem ért el, de a nézőtér zajait tisztán lehetett hallani. A férfi nem hezitált sokat, a meleg kezek a vékony derékra csúsztak és ő a puha ajkakhoz hajolt, hogy csókolja őket eleinte finoman, majd egyre szenvedélyesebben.
Adéle meglepetésében eleinte még visszacsókolni is elfelejtett. Vagy három másodpercre. Aztán összes, hetek óta elfojtott vágyát beleadva falta Dave ajkait, míg karjai körülfonták a karcsú férfitestet, hogy ujjai a hátrasimított, sötét tincsek között érjenek révbe, bevetve a múltkor oly sikeres körömheggyel cirógatását.
Dave felmordult és vadabbul követelte magának az ajkakat, testét a másikéhoz préselte, így Adéle megérezhette kezdődő gerjedelmét.
- Itt? Megláthatnak.
- Akár.
- Megölsz, Gahan. - húzta fenekébe markolva, ha lehet, még közelebb magához a férfit.
Dave gonoszul és halkan felnevetett ezt hallva, majd folytatta a nő csókolását az utolsó percig. Végül elszakadt az ostromlott ajkaktól és rájuk súgta - Igazán mennem kell.
- Rohadék. - lihegte a lány. - Ezt visszakapod, angol. - azzal végigsimított kissé meggyűrődött ruháján, és, hogy méltóságának legalább érzete megmaradjon benne, enyhén riszálva ő sétált ki előbb a sötétből.
Dave csak sötéten nézett utána pár másodpercig, majd eltűnt a másik irányban.

Adéle orra alatt anyanyelvén szitkozódva sétált vissza asztalukhoz, arcán persze nem látszott más, csak enyhe kipirultság, ami még jól is állt neki – nagy mestere volt érzelmei elrejtésének. Belül most is forrt. „Ez a… alig kapok levegőt, úgy felizgatott.”
- Je déteste les hommes. – sóhajtotta a levegőbe férfiak iránti gyűlöletét barátnője mellé huppanva.
Sandrine csak kérdőn nézett rá, miközben kortyolt egyet a koktéljából.
- Bólogass, kérlek. Különben meg mindegy. Buli van. - dörmögte látványosan kedvetlenül Adéle. – Már látom, hogy ebből még lesz bajom.
- Dave? - kérdezett vissza Sandrine a színpadra fellépő énekesre pillantva, akinek jelenléte sikolyokat csalt elő a környező asztalok nőnemű tulajdonosaikból. A barna hajú lány elfintorodott, majd újabbat kortyolt.
- Ki más? Van érzékem a választáshoz. Nem kellene belebonyolódnom, a fene egye meg. - dörzsölte meg homlokát Adéle kissé gondterhelten. - Isteni pasi, de nem egyszerű. Látom, neked nem szimpatikus.
- Nem ő. Ők - biccentett fejével az őrjöngő rajongók felé - Sosem fogom megérteni... - sóhajtotta, rájuk pillantva, majd visszafordult Adéle-hez. Nem zavarta, hogy a szőke férfi belekezdett az első dalba és Dave énekelni kezdett - Az világos, hogy lefeküdtél vele - jelentette ki egyszerűen, közel hajolva Adéle-hez, hogy hallja, amit mond - de mit tervezel, mi lesz ebből?
- Nem tervezek semmit. Nem tervezhetek. Nős, gyerekek. – beszéd közben is képtelen volt levenni a szemét a beszéd tárgyáról – Csak éppen… észbontóan jó vele. Nemcsak a szex – ami igen, megtörtént – minden. Nevetünk, kedves, gyengéd. Merde! – káromkodott a szőke lány. – Eleve rossz pozícióban vagyok. Most is, nézd meg mit művel. – A színpadon a férfi elővezette összes jól ismert mozdulatát, amitől a női sikolyok hangosabbak lettek még az eddiginél is. Mindezt Adéle szemébe bámulva. – De veletek… nem volt semmi aznap?
- Amikor te elmentél Dave-vel? Nem.
- Naaaa... esetleg azóta? - vigyorgott Adéle a pletyka lehetőségétől.
- Tudod jól, hogy nincs időm ilyesmire - forgatta meg a szemeit Sandrine - És azt sem értem, hogy te miért kínzod magad egy nős férfival. Ha szerelem kell, - olyan hangsúllyal ejtette ezt a szót, mintha a világ leghaszontalanabb dolgáról beszélne - akkor menj, keress valakit, aki hozzád való paraméterekkel rendelkezik, nem nős és nem csal meg fűvel - fával egy turnén, mint ahogy ő teszi a nejével.
- Hát lehet, hogy számodra hihetetlen, de én sem így terveztem. De tudod mit? Nem bánom. Embertelenül jó volt – tudod, az ilyesmi megesik néha. – Adéle kicsit megbántódott barátnője szavain. Ilyenkor ütköztek ki különböző temperamentumukból adódó ellentéteik. A legjobban persze azt utálta, hogy a lánynak igaza van, de ezt a világért sem vallotta volna be, inkább tódította. – Különben is, ki beszélt itt szerelemről?
- Véleményem szerint vágyódsz egy társ után. Különben utálnád őt?
- Nem utálom, csak ott hagyott felhúzva a rohadék. Nagyon is jól elvagyok szingliként. - terelte a szót Adéle, holott maga sem hitt a szavainak.
A színpadon közben fokozódtak az események, bár közel sem volt olyan észveszejtő tombolás meg meztelenkedés, mint egy stadionkoncerten. Sokkal csendesebben folyt a buli.
Sandrine elhallgatott és elmélázva figyelte a koncertet. A rajongók, akiknek sikerült bejutniuk a bulira, szokásukhoz híven tomboltak a bulira, igaz jóval szelídebben, mintha egy stadionban tennék.
Dave eközben nem állta meg mocskos mozdulatok nélkül és nem véletlenül csinálta ezeket úgy, hogy Adéle is észrevegye őket. A lány belement a játékba, kizárva tudatából növekvő kétségeit. Kifordult az asztalánál, hogy formás lábait az énekes is láthassa a színpadról, keresztbe tette azokat, és az est további részében gyakorlatilag mozdulatlanul ült, ahogy egymás szemébe bámultak végig a koncert alatt.
A szőkeséget ezúttal nem a szokott műsor kötötte le, amit Dave produkált, bár tagadhatatlanul az is hatással volt rá, mint mindig. De most mégis, a műsor teljes hosszában le-lepillantott Sandrine-ra, aki kissé átlátszóan adta az unottat. Martin persze észlelte a sunyin rá-rákúszó tekintetet, és alig tudott ilyenkor elnyomni egy mocskos vigyort – sokszor nem is tette. Úgysem érdekelt senkit, hova néz.
Sandrine nem bánta azokat a mocskos pillantásokat. Észrevette, hogy Adéle sajátos játékba kezdett az énekessel.

A mézszőke lány és Dave között egy furcsán izgató mentális párbeszéd kezdődött, tekintetükkel beszélgettek – nem éppen szűzies témákról. Adéle zsigerei már remegtek az izgalomtól, amikor a férfi tekintetét megváltozni érezte – és hamarosan megértette miért, amikor egy puha érintést érzett a vállán, és hátrapillantva egy fogpasztamosolyú, fekete hajú férfira esett tekintete. Olyan harminc körül lehetett és csak úgy üvöltött róla a siker és a gazdagság.
- Elnézést a zavarásért hölgyem, de nem tudtam nem észrevenni kegyedet, olyan erős jelenség - mondta mosolyogva, lágy hangon a férfi. Sandrine az érkezőre nézett, majd Adéle-ra.
Adéle egy pillanatra nem találta a hangját.
- Ööö… nos… és miben segíthetek?
- Ha megengedi, csak élvezném a társaságát. Ha nem bánja...
A fiúk közben elértek az utolsó számhoz is. Sandrine a mellette zajló jelenettől somolyogva nézett fel a színpadra.
- Nézd már Sandrine, mostanában mindenki ezzel jön… - kacsintott oda társnőjének, elkapva a színpad felé vetett pillantását, jelezve, hogy benne van a játékban. Úgyis jön eggyel Dave-nek az előbbi kis akciójáért. – Nézze meg az ember, még italt is hozott… nem bánom, foglaljon helyet. Kit tisztelhetünk? – invitálta a leglefegyverzőbb mosolyával az idegent.
- Fascinant... - jegyezte meg a megszólított, de a férfi nem adta jelét, hogy hallotta volna, leült Adéle mellé és felé nyújtotta az italt egy névjegykártyával egyetemben.
A lány látványosan elfordult a színpadtól – ahol még elkapott egy gyilkos pillantást Dave-től – hogy teljesen az idegennek szentelhesse megjátszott figyelmét. Ujjai közé csippentette a kis papírszeletet, hogy leolvassa udvarlójának nevét.
- Örvendek, Matthew… szóval a reklámszakmában utazik? Mit keres egy ilyen koncerten?
- Az én cégem szervezte meg ennek a bulinak a hírverését - felelte a jóképű, kreolbőrű férfi. magas volt és a ruha anyagán keresztül is látszottak szépen kidolgozott izmai - És ön mivel foglalkozik?
- Az én cégem felelős a merényletért a jelenlévő hölgyek ellen, amely szerint ruha van a zenekar tagjain. - fordult a színpad felé, hogy csatlakozzon a búcsúzó zenekart tapsoló közönséghez. Dave úgy nézett rá…
- Hatásos darab - felelte a férfi. A zenekar lesétált a színpadról.
- Úgy véli? Mi is. Ez a mi kis vállalatunk, a Modestic. Az ön másik oldalán ülő ragyogó fiatal hölgy a partnerem, a cég grafikusa, Sandrine.
A férfi a legszívdöglesztőbb mosolyát elővéve emelte fel lassan a barna lány kezét, egy „Szívből örvendek”-et duruzsolt miközben kezet csókolt Sandrine-nak. Épp ezt a mozdulatot kapták el a backstage-ből elsőként érkező Martin. Már a színpadról sem tetszett neki ez a bájgúnár, de ebben a pillanatban konkrétan meg tudta volna ütni. Visszafogta azonban magát és a legbarátságosabb mosollyal állt meg a lányok asztalánál.
- Nos, hölgyeim, remélem jól érezték magukat, bemutatnak az új barátjuknak?
- Örömmel - pillantott fel rá Sandrine - Ő itt Matthew, az ő műve, hogy ennyire elhíresült a kis bulitok a környéken.
- Nem tudom, ezért most hálás legyek vagy sem… mindenesetre üdvözlöm, Martin Gore. – fogott kezet a nála kb. két fejjel magasabb férfival – ön hogy érezte magát a bulin? – hangjában a visszafojtott feszültséget talán csak Sandrine hallhatta meg.
Dave is feltűnt szőke társa mögött - Nocsak, a szépséged egy újabb férfit bevonzott? - pillantott Adéle-re.
- Erről szó sincs, az úr is a ’társaság’ szóval élt, mint valaki más a közelmúltban… - nézett fel cinkosan Adéle. – Ha ilyen magányosak az emberek itt a városban, lehet pályát tévesztettem.
Dave értetlen pillantással nézett Adéle-ra.
- Társalkodónő kellene lennem, mit nekem a divatszakma. – magyarázta a lány – Matthew, kedves, mondd, nálatok nem lenne hasonló munkakör? Sandrine már nélkülem is meg tudja csinálni a céget. – évődött játékosan Adéle.
- Szerintem nagyon jól vagy ott ahol vagy - felelte Dave - Viszont a reklámszakemberünk szerencsés: Andy épp keres egyet. Valamit szeretne a Client nevű együttesével és látva a mai buli teltházát, azt hiszem, pont ilyen remek szakemberekre van szüksége, mint Matthew.
Matthew megköszönte az információt és kissé csalódottan indult el a megadott irányba, ahol megtalálhatja a banda harmadik emberét.
- Ejnye David, mindig csak az üzlet? Még alig volt alkalmam közel kerülni ehhez a csinos fiatalemberhez… - adta a csalódottat Adéle. Valójában úgy kellett visszafognia a fojtott vihogását Dave reakcióján.
- Én nem bánom, hogy lelépett. Kezdtem szédülni a parfümjétől. – így a szőkeség. A két férfi úgy állt az asztaluk mellett, mint a játékaikra vigyázó gyerekek. – Leülhetünk?
- Ezek után, kérlek - felelte somolyogva Sandrine.
- Meg akartad ismerni? Miért, talán elégedetlen vagy az ismeretségi köröddel? - felelte Dave Adéle kérdésére válaszolva.
- Ó, az sosem elég kiterjedt és sosem elég jó. Mindig jól jön egy sóvárgó bizniszmen. Főleg ha ilyen alakja van – hajtotta le utolsó korty pezsgőjét Adéle arrafelé tekintve, amerre az emlegetett eltűnt.
- Ha gondolod, visszahívhatom neked - mondta Dave.
- Hagyd a fenébe, ülj le, vagy hozz egy italt, vagy menjünk máshová. Kezd kihalni a hely. Don Juan tudja a számom, ha akar valamit - nézett jelentőségteljesen Dave-re a lány.
- Benne vagyok egy eltávozásban - mosolyodott el mocskosan a férfi.
Martin és Sandrine közben már túllendültek Matthew-n, és halkan beszélgettek, Dave indítványára viszont a szőke férfi is felkapta a fejét.
- Ha bulizni mentek, én kihagynám, bocs. Sandrine felajánlotta, hogy megmutatja a kiállítását ebben a közeli galériában. Exkluzív tárlatvezetés a művész által. Nincs kedvetek? – kérdezte Mar a többieket, magában drukkolva, hogy nehogy igent mondjanak.
Dave hátradőlt a székén. Szerette a művészetet, hiszen festett is és ugyan csábította az ajánlat, de összességében mégis úgy döntött, hogy most kihagyja - Nem, köszi. Nem is tudtam, hogy érdeklődsz a kiállítások iránt.
- Kíváncsi vagyok Sandrine munkáira, és úgy művelődni, hogy közben nem kattannak vakuk az arcomba… előre várom. – mosolygott ártatlanul Martin. – Akkor viszont búcsúzom, Dave. Adéle, viszlát – hajolt a lányhoz, aki persze barátságosan nyomott két puszit a férfi arcára. Azzal Martin és Sandrine kisétált, gondosan ügyelve arra, hogy véletlenül sem érjenek egymáshoz.

Miután kiléptek az utcára Sandrine mosolyogva fordult Martin felé - Érdekel a művészet? - nevetett.
- Ne nézz így rám, tényleg. Más dolog, hogy most meghalnék, ha képeket kellene nézegetnem. – kacsintott Martin, leintve az első taxit, és betessékelte a lányt.
- Miért, mi mást csinálnál szívesen? - nézett a férfire ártatlanul Sandrine.
Martin viszont eddig bírta a játékot. A sofőrnek dobott pár szó után szó nélkül tarkójánál fogva magához húzta a lányt, és éhesen csókolni kezdte.
Sandrine nem ellenkezett, sőt, levetkőzve a klubban megmutatkozott hűvös tartását mászott a férfi ölébe, hogy szenvedélyesen csókolhassa. Azért, ki kéne bírnia, míg megérkeznek...

Dave sem tervezett a klubban maradni - Menjünk mi is - indítványozta.
- Mehetünk, de merre? – szedelőzködött Adéle. Megrázta sűrű tincseit, lesimogatta magán a selymet a férfi tekintetétől követve. – Bulihoz szerintem nincs már energiám…
- Nem buli. Csak úgy sétálni.
- Okos vagy te, Gahan. Menjünk. - pillantott még körül megszokásból a lány, majd a férfi után indult.
Miután észrevétlen kisurrantak a klubból és Dave nyugtázta, hogy illetéktelen szem nem látja őket, megfogta Adéle kezét és magához húzta a nőt, hogy egy puszit nyomhasson a halántékára.
- Ezt miért kaptam? - kérdezte melegen a lány, még kiélvezve, ahogy a férfi tartja őt.
- Mindennek keresed az okát? - dorgálta meg mosolyogva a férfi.
- Csak az érthetetlennek… egész este gyilkoltál, most meg ez? - simult a férfi oldalához, aki közben elindította magukat.
- Gyilkoltalak? Ugyan, csak kedvesen évődtem.
- Ja persze. Te dög. - kuncogott a lány, játékosan belebokszolva Dave bicepszébe. – Mondjuk… engem sem kell félteni.
- Mi is volt ez a Matthew - dolog? - kapott a szón Dave.
- Semmi különös. Odajött, hozott italt, leültettem. Megnyerő pasas. Miért érdekel? - lépdelt lehajtott fejjel Adéle. Borzasztóan kíváncsi volt, mi lehet most a férfi fejében.
- Más ne tartson rád igényt, ha egy mód van rá - mosolygott Dave.
- Merthogy?
- Kedvellek - vont vállat.
- Hízelgő… - hagyta annyiban a lány. - Milyen volt otthon? Pihentél? - váltott élesen témát.
- Mondhatni, de hamar itt voltam újra - pillantott Adéle-re.
- Miért? A mai buli? Nem gondolnám, hogy rászorultok az ilyesmire alig pár héttel a turné vége után…
- A buli az csak az egyik dolog. Élveztem a társaságod francia - kacsintott - Jó lett volna újra látni.
Adéle szíve akkorát dobbant, azt hitte, kihallatszik. - Én is, chéri. Hanem: most már hajlandó lennél megcsókolni? - állt meg egy rejtett útszakaszon kislányosan felnézve a férfira.
- Egy ilyen kérésnek lehet – ellenállni? - nevetett a férfi, majd finoman hajolt az ajkakra, ahogy édesen csókolta őket.
Adéle lábujjhegyen állva fonta karjait a férfi nyaka köré, olyan puhán, olyan könnyen, mint egy árnyék. Dave elnyújtotta csókjukat egybeolvadva a sötétséggel, ami körülvette őket.

Nouvelles robes - 4. fejezet

Puha, meleg, kellemes közegben ébredt. A selymes bőrű mellkas illatát szuszogta be az éjjel. A tökéletes szeretkezés elégedettsége könnyed fátyollal takarta tudatát, stresszes mindennapjaiban ritkán aludt ilyen üdítően frisset. Lassan nyitotta ki a szemét, hosszú pillái álmosan simították végig a fekhelyéül szolgáló bőrt, kicsit még óvatosan befordította fejét a vállzugba, hogy mélyebben belélegezhesse a bódító illatot, majd lassan, vigyázva felemelte fejét. A férfi kicsit oldalra bukott fejjel még mélyen aludt. Adéle, karját átemelve az őt ölelő karon finoman felkönyökölt, hogy jobban láthassa az álmaiban utazót. Kis, hitetlen mosollyal nézte Dave-et. Gyönyörűnek, fenségesnek találta, ugyanakkor az álom öntudatlansága sajátos esendőséget kölcsönzött az arcnak. „Mennyi sors van az arcára írva…” – gondolta. Lassan felemelte a kezét, szinte hívogatták a beszédes ráncok, de nem akarta felébreszteni párját, így inkább csak a sötét tincseket érintette meg kicsit, nagyon puhán. Dave egy hangosabbat szusszantott az érintés hatására, karja szorosabban húztam agához a vékony testet. A lány, mint kit rajtakaptak, húzta vissza kezét, és törleszkedő macskaként kucorodott a tetovált mellkashoz. Behunyt szemmel élvezte még ezt a tökélyt. Dorombolni lett volna kedve.
Idővel Dave álma egyre felszínesebbé vált, eloszlott, ahogy lassan ébredezett és hamarosan pislogva tért vissza a valóságba. Felsóhajtott, oldalra nézett és elmosolyodott.
- Jó reggelt - dörmögte, ahogy arcát az illatos tincsekbe fúrta.
- Bonjour, monsieur. – duruzsolta a lány még mélyebbre fúrva arcát a férfi vállgödrébe. – Hogy aludtál?
- Nagyon jól. És te? - mosolyodott el Dave.
- Mint a tej. Azt hiszem, valaki lefárasztott az éjjel. – könyökölt fel ismét a lány, játékosan megborzolva a sötét tincseket.
- Nocsak, mivel? - nevetett a férfi.
- Valami lökött angollal kellett krikettezni…
Dave felkacagott, ahogy a hátára fordult és csak nevetett.
- Na mi van, angol, tetszik a humorom? – kuncogott Adéle, majd hirtelen felülve átemelte lábát a nevetéstől rázkódó férfin, és lovaglóülésben az ölébe csüccsent. – Há! Győztem, leigáztalak! Most nevess. – vigyorgott játékosan Dave-re, ahogy győzelmét felemelt karokkal ünnepelte.
- Még mit nem! - kiáltott fel a férfi és egy erősebb mozdulattal ismét maga alá gyűrte Adéle-t - Add fel francia! - nevetett újfent.
A lány visítva nevetett. – Te erőszakos dög, hát így bánik egy úriember egy finom, francia hölggyel? Megállj, most veszélyben vagy! – nevetett fel, azzal kiszabadította lazán fogott csuklóit Dave kezeiből, és alattomosan csiklandozni kezdte a férfi oldalát.
Dave legurult a nőről, majd fel is pattant a matracról és játékosan leszaladt az alsó szintre, hogy megnyugodván engedjen a gyomra hívásának, és a konyha felé vegye az irányt.
- Jellemző… ti britek mindig a könnyebb utat választjátok. – tódította a hirtelen otthagyott Adéle, azzal a vékony takarót maga köré tekerve királynői mozgással lesétált a lépcsőn, mosolyogva figyelve a kissé a látványra bambult énekest.
- És, mit szeretnél reggelizni, hercegnőm? - kérdezte még mindig mosolyogva.
- Hát… így végignézve rajtad… lennének ötleteim. – kacsintott a meztelenül tevékenykedő férfira Adéle. - De maradjunk a pirítósnál.
Dave bólintott csupán, majd neki is állt a reggeli összedobásának.

Sandrine a lakásában ült immár hálóruhában az ágyon és a laptopján nézett pár ruhatervet át azonban a gondolatai messze jártak a munkájától. Az a bizonyos séta járt a fejében, amit a szőke férfi társaságában tett. El kellett mosolyodnia a gondolatra. Kedvesnek találta őt, sőt néhány helyzetben kifejezetten aranyosnak... amikor nevet például... Bosszankodva megrázta a fejét. "Nem vagy már tizenkét éves", korholta magát és visszahajolt a gépéhez.

A szőke férfi fázósan húzta össze magán a kabátot. Nem volt pedig már hideg, sőt, érezhetően közelgett a tavasz. Inkább csak amolyan fáradtság-fázás volt ez. Hát vége ennek is. Nagyot sóhajtott, ahogy együtt mozgott a kijárat felé a Heathrow-ra érkező utasokkal. A dupla düsseldorfi turnézáró koncertek után innen, Londonból volt átszállása Santa Barbara felé. Nem kért most magángépet, napszemüvege mögé rejtőzve észrevétlen maradhatott így is, elvégre egyszerű hétköznap délelőtt volt, a rajongók a turné végeztével már visszavonultak mindennapi életükbe, eltűntek az útjukat kísérő, strázsáló feketeruhások a repterekről is. Martin örült a megnyugtató névtelenségnek. Szabadon lézenghetett a reptér várójában. Felnézett a kijelzőre. Még két óra. Aztán nagyon sok a gépen… nagyon nem volt kedve hozzá. Hazamenni sem igazán, legfeljebb a bejárónő várta. „Mi lenne ha…” – villant agyába egy hosszas gondolatfolyam kezdete, és a végén egy név: „Sandrine…” Azzal el is indult visszaváltani a jegyét. A taxihoz menet már le is foglalt egy kellemes szobát a belvárosban.

Sandrine sietősen kapkodta hosszú lábait az utcán a cég felé tartva. Textil, fekete - fehér kockás tavaszi két soros kabátja pont eltakarta a szoknyáját, így olyan volt, mintha csak a kabát és a fekete harisnya valamint Adéle által tervezett mélyvörös bokacsizmája lenne rajta. Kapkodva tekintett körül az úttesten és sietett át rajta. Elaludt, késésben volt és most kapott hívás alapján gond volt pár arculattervével is. Utálta az ilyen reggeleket.

Martin első napját Londonban, és a másnap reggelt ágyban töltötte. Aludt egy nagyot, heverészett, a szobába hozatta az ételt, pihent, igazán pihent. Eszébe jutott néha a francia lány, aki nagyjából a legfőbb oka volt, hogy úgy döntött, nem utazik rögtön haza. „Atyaég, az is milyen este volt…” – mosolyodott el magán. Újra és újra meglepődött magán, hogy még mindig képes volt néha ilyen őrült akciókra, mint az a kis játék Dave-vel. Azt azért sajnálta, hogy nem jött össze a lányokkal, szívesen látta volna őket, főleg Sandrine-t, akivel egész értelmeset sikerült beszélgetniük hazafelé. Érdekes lány. És hát… nőnek sem utolsó, vigyorodott el magéban, ahogy felidézte alakját.

Sandrine befutott az épületbe és egyenesen az irodájába ment, ahol a vonalas telefon már megállás nélkül csörgött. Mondott egy kapkodós "Bonjour"-t Adéle-nek, aki már egy kisebb papírhegy mögött ült, vállával tartva a kagylót a füléhez, majd ő is felvette a saját telefonját és már hadart is franciául a megrendelőnek. A divatszakmában sajnos nem úgy mentek a dolgok, hogy digitálisan átküldték a képeket.
Adéle új kollekcióját bemutató modelleket ábrázoló képekkel bűvészkedett, mindezt nagy képként ki kellett nyomtatni és feladni, hogy a francia cég vezetősége, akivel szerződést készültek kötni megkaphassa és dönthessenek. A képek valahogy elkeveredtek és most újra kellett tárgyalni mindent, minden csúszott, a határidő szűkös és mire az újraküldött épek megérkeznek…. alig háromnegyed óra alatt sikerült mindent elsimítani, új időpontot kitűzni, amin egyik cég sem bukik túl nagyot. Mindezt tudatta Adéle-lal is, majd vette is vissza kabátját, hogy rohanjon a szerkesztőkhöz, hogy újra rendelhesse a képeket. Visszafelé még beugrott egy galériába, ahová le akartak szervezni egy hasonló képekből álló bemutatót, hogy növeljék a hírüket, és új megrendelőket találjanak. Végül kilépvén a hatalmas belmagasságú teremnek helyet adó épületből úgy döntött ráfér egy kis pihenés, vesz magának valami édességet és elmegy egy közeli parkba sétálni egyet, hogy kipihenje a reggel fáradalmait.
A szőke férfi ráérősen lófrált a park fái között. A lombok kicsit lefogták a közlekedés zaját, így dél körül kezdtek szállingózni a környező irodaházakból az ebédjüket a parkban elkölteni kívánók, kávéfőzőlányoktól a menedzserekig. Az embereket megihlette az első tavaszi napok hangulata, az idő derűs, kellemes volt, Mart is nyitott dzsekiben kószált, amikor a nem sokkal előtte lépdelő hosszú lábakra felfigyelt. Kedvtelve járatta végig tekintetét a piros csizmáktól fel egészen a lófarokba fogott, a napon csillogó barna hajig. Pillanatra megállt. Ismerős alak volt. A nő ekkor oldalra fordult, hogy előkapja mobilját. Ekkor vált biztossá, amiben eddig csak gyanakodott. Martin szája széles mosolyra húzódott… hát így kell ezt csinálni. Tudta, hogy errefelé kell kóvályogni, tudta, hogy összefutnak. Óvatosan gyorsította meg lépteit, hogy utolérje a lányt, majd, amikor az végre zsebre tette telefonját, szó nélkül mellé lépett.
Sandrine oldalra nézett a mozgásra. Meglepetésében megállt.
- Martin? - érkezett a kérdése.
- Úgy tűnik. Üdv!
Sandrine üdvözlésre nyújtotta a kezét, de közben kérdezett
- Mit csinálsz itt? Azt hittem, hogy már hazamentél.
- Nem volt sürgős dolgom, gondoltam maradok pár napot. Tudod, innen van csatlakozásom haza. – csókolt kezet mintegy mellékesen a szőkeség. – Reméltem, sikerül összefutnunk.
- Csakugyan? És miért? - nézett a férfire kíváncsian, elrejtvén az ingert, amit a szőkeség ajkainak érintésre kiváltott belőle. Miután Martin elengedte a kezét, kicsit zavarodottan és önkénytelenül nyúlt kézfejének bőréhez.
- Jót beszélgettünk a legutóbb, nem? Persze miután komplett hülyét csináltam magamból, de ezt hagyjuk. – kacsintott Martin. – Mi járatban itt a parkban? Van egy kis időd?
- Igen, elég húzós volt a reggel, úgy döntöttem, megjutalmazom magam egy kis lazítással - sóhajtott fel, majd minden ok nélkül halványan elmosolyodott, ahogy a zöld szemekbe pillantott.
- Ebéd? Volna kedved?
- Hmmm... csábító ajánlat - felelte a nő, majd az elegáns órára nézett, amit mindenkivel ellentétben a jobb karján hordott. Lazára volt állítva a gyönyörűen kidolgozott fémből készült "szíjja", így szabadon mozgott az óra a vékony alkaron - És bele is fér az időmbe, feltéve, ha nem megyünk nagyon messze.
- De nem ám. Ismerek egy tüneményes helyet itt a nem messze, ha még megvan… – nyújtotta a karját Mart, majd egy közeli kis étteremhez vezette Sandrine-t. Amikor azonban a lány befelé indult volna, finoman visszahúzta. – Van elviteles is. Kiülünk a parkban a tóhoz, van kedved?
- Zseni vagy! - nevetett fel a nő. Hamarosan zsákmányukkal tartottak a park felé vidáman csevegve mindenről, ami az eszükbe jutott. Sandrine egészen belejött a kommunikációba és csak cseverészett, miközben gesztikulálva illusztrálta mondandóját.
Martin épp a lány valamelyik lökött sztoriján derülve nyitotta ki a rozét, amihez még poharakat is kaptak az étteremben. Egy padon ültek a kis mesterséges tó mellett, a parkban egyre kevesebb ebédszünetes, és egyre több babakocsit járt-kelt, ahogy a nap előrehaladt. A komolyabb témák mellett rengeteget nevettek. A könnyű bortól csillogó szemű lány csodásan szép volt, ahogy keresztbe vetett lábakkal, hátradőlve napoztatta arcát, miközben a férfi beszédét hallgatta.
Sandrine teljesen feloldódott, amire rásegített az édes bor is. Azért egy üzenetet küldött Adéle-nek, hogy ne várja vissza, de ha nagy baj van, hívja fel. A telefon néma maradt és ezt a barnahajú lány nem bánta. Mézszínű tekintetében megcsillant az aranysárga, lassan az útja végét kezdő Nap fénye, ahogy a kék, bárányfelhős égre nézett.
Ahogy beszélgettek, valahogy egyre gyakoribbak lettek a „véletlen” kis érintések, Martin pedig egyre szabadabban hagyta tekintetét végigjárni a lányon. Nagyon tetszett neki, ingerelte, de a múltkori után a világért sem kezdeményezett volna, nem akarta elrontani a hangulatot.
- Nem sétálunk? Jól esne egy kis mozgás. – „Meg ahogy hozzámérsz, az is jól esne” – gondolta, de ezt nem osztotta meg a nővel.
- Egyre jobban kedvelem az ötleteidet - nézett rá huncutul Sandrine - Ki tudja, a végén bebizonyosodik, hogy nemcsak a dalszövegeid jók? - nevetett, majd fel is pattant és légies könnyedséggel forgott körbe a nap sugaraiban, majd ismét nevetett - Ah, nem szabad alkoholt innom. Sosem bírtam - mosolygott a tavon úszkáló hófehér hattyúkat figyelve.
- Nekem tetszik, amit kihoz belőled. Bár… a múltkor is ittál, akkor egész másképp reagáltál. Vagy én viselkedtem most megfelelően, mademoiselle? – simított végig a selymes karon, hogy magáéba öltse azt, majd megindultak a parkból kifelé.
- Ha a felszedésem a téma, viselkedést válthatok - kacsintott a férfire. Vicces hangnemben beszélt, de figyelmeztetésnek szánta. Utálta, hogy az alkata és a nemzetisége miatt, minden férfi egzotikus húsként tekintett rá.
- Ugyan. A múltkori után én ugyan ki nem kezdek veled. Eszemben sincs kockáztatni az életem. – vigyorgott a férfi, humorral oldva fel a lányban ismét felágaskodni látszó ellenállást. – Egyszerűen csak édesen viselkedsz ma este.
- Uh, még magamon is meglepődök - felelte mosolyogva, miközben elindultak arra, amerre a lábuk vitte.
Kiandalogtak a parkból, aztán csak úgy, cél nélkül kószáltak az utcákon, kerülve azért a forgalmas helyeket, ahol alig hallották egymást. Martin a basildoni időkről mesélt, amikor még nagy szám volt feljönni Londonba, közben ide-oda mutatott, ha a város egy-egy épületéhez valami emlék fűzte. Csendesen rájuk esteledett, már a lámpák fényében mentek egymás mellett.
Sandrine cserébe franciaországi életétről mesélt, az egyetemről és ahogy a cég ötlete megszületett. Elmesélte, ahogy Adéle elé állt és olyan szenvedéllyel adta elő az ötletét, mintha már akkor ott állt volna egy sikeres cég élén és nem a Sorbonne kollégiumának egyik szűk szobájában. Közölte vele, hogy szüksége van rá, mert jó grafikus lesz belőle, ő ezt előre látja és ketten együtt sokra vihetnék. Nem tudott nemet mondani. Gyűjtögették a pénzt, dédelgették a törékeny tervüket, amit két huszonéves, a világról mit sem tudó egyetemista akart véghez vinni. Az utat Londonba, a kezdeti nehézségeket, az első sikereket, a buktatókat, az emberek ártó szándékát, a nélkülözést, hogy volt, hogy egy ágyban aludtak, mert nem volt pénzük több helységes albérletet bérelni. Nem volt pénzük, ételük, még repjegyre se futotta volna, hogy hazamenjenek, csak a cég volt immár bejegyeztetve, ez volt az össz vagyonuk, illetve fejenként egy - egy bőröndnyi ruha. De végül a közös ötleteik, Adéle tervei és Sandrine arculatdesingja és ügyessége meghozta a gyümölcsét.
Martin kedvtelve nézte a lányt, aki láthatóan elmerült az emlékekben. Ő is messziről küzdötte előre magát, de ennél azért lényegesen könnyebb dolguk volt. Neki ott volt a munkája még az elején, Vince kijárta a koncert-lehetőségeket, Millerrel meg egyszerűen isteni szerencséjük volt. Ezt a harcot nem ismerte. Nekik könnyen, hirtelen, szédítően jött a hírnév, és hát összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a lányok életében; hihetetlen tisztelet ébredt benne irántuk. Valamit tenni akart, hogy kimutassa ezt a hirtelen támadt melegséget. De csak annyit mert lépni, hogy pillanatra megállva kezébe fogta a kicsiny kezet, és nagyon puhán megcsókolta azt.
Sandrine egészen elgyengült ettől a puha csóktól. Nem gondolkodott, csak cselekedett, ahogy vékony ujjait végigfutatta az arc bőrén, alig érintve azt, majd közel hajolva egy finom csókot nyomott az ajkakra. Majd, mint aki megijedt a tettétől, zavartan lépett hátrébb. Mit művel?
A férfi azonban nem tett semmilyen reakciót. Csak állt ott, ugyanabban a testhelyzetben, ahogy eddig, várakozón. Áttetsző zöld, forró szemeit a lányra függesztette, egyetlen üzenettel tekintetében: „Te döntesz. Rajtam nem múlik”.
A nő belepillantott ezekbe a szemekbe és érezte, hogy elveszett. Lassan hajolt vissza a szőkeséghez, hogy ismét csókolhassa. Nem érdekelte, hogy ez hova vezet. Karcsú alakja a másikénak préselődött, ahogy az ajkaik találkoztak.
Martin megborzongott egyre követelőzőbbé váló csókjaiktól, de a folytatás mikéntjét továbbra sem akarta kezébe venni. Hagyta, hagy tegye vele a nő, amit akar. Gyomra persze már remegett a vágytól.
Pár éhes csók után Sandrine tudta, hogy többet akar. Elszakadván a férfitől pillantott meg egy félreeső kis zugot egy boltíves kapualj képében. Martinra mosolygott és már húzta is befelé a kiszemelt helyre, hogy aztán ismét ízlelhesse őt.
„Hoppá!” Martin elnyomott egy óriási vigyort a lány akcióját látva, de már csókolta is vadul. Felbátorodva Sandrine jelzésein, keze is életre kelt, és farkaséhséggel markolta a lányt, ahol érte, miközben telt ajkaival falánkul tépte a másikét. Ágyéka egyetlen pillanat alatt felforrt, sejtjei könyörögtek a lány érintéséért.
Sandrine nem habozott sokat, fürge kezei hamar oldották az övet, lazították a nadrágot és egyikőjük már fogást is gyakorolt a pompás tagra, miközben egy pillanatra se engedte volna el az éhes ajkakat. Minden vágya az volt, hogy azt a kitapintott, igencsak kemény testrészt önmagában tudhassa.
Martin torokhangon belenyögött a csókba. Hűvös ujjak kulcsolódtak forrón meredő tagjára, kint a nyílt utcán, aminek tudatától fejébe dupla adag vér tódult elködösítve elméjét. Megragadta a lányt, hogy beforduljon vele a fal felé, háttal az utcának, majd hátulról felgyűrve a rövid szoknyát kezei végigszáguldottak a kerek popsin, hogy hátulról markoljon bele a nedvesedő forróságba. A lány nem tudott elfojtani egy nyögést, keze a kovácsoltvas kapuba kapaszkodott. Másnap biztos olcsó kurvának fogja érezni magát, de most ez érdekelte a legkevésbé. Mart elkapta Sandrine kezét a farkáról, hogy aztán a hosszú combot felhúzza magára csípőmagasságba, majd a félrehúzott bugyi anyaga mentén egyetlen mély mozdulattal teljes hosszában a lányba merüljön.
A nő feje a rácsokon koppant halkan, ahogy hátraejtette, felfedve hosszú nyakát, miközben kiszakadt belőle egy sóhaj. Eszméletlenül jó érzés volt, ahogy az előtte álló teljesen kitöltötte!
- Tetszik? Mondd, mit érzel… - hörgött mocskosan a férfi a nyak fölé hajolva.
A mélybarna szemek visszataláltak a sötétzöldekhez - Téged... - felelte, majd hangja ismét egy vágyterhes sóhajba fulladt, ahogy Mart lökött egyet rajta. És újabbat, és újabbat… Teljesen megvadult a nőtől, egyre nagyobb erővel mozgatta tagját a nőben, aki eddigi hűvösségének nyomait sem mutatva hátraejtett fejjel lihegett. A szőkeség, érezve orgazmusának közeledtét, alattomosan becsúsztatta kezét kettejük közé, és a már így is lüktető csiklót kezdte dörgölni. – Élvezz… nekem… most!
Nem kellett sok, hogy Sandrine a saját alsóajkába harapva nyögjön erőteljesen, ahogy a kettős élvezet elérte a csúcspontját, miközben Martin nyakának érzékeny bőrét ajándékozta meg pár vörös csíkkal. A férfi, próbálva visszafogni hangját Sandrine nyakához szorította ordításra nyílt ajkait, a csaknem áttetsző bőrfelületbe nyögve orgazmusát, ahogy görcsös csípőránduléssal a nőbe élvezett, aki immár csak a levegőt nyelve hagyta, miközben egyik kezének ujjai eltűntek a göndör tincsekben. El volt varázsolva.
Martin lassan visszanyerve önuralmát leemelte csípőjéről a rákulcsolt combot, amitől egy újabb remegtető mozdulattal kicsusszant a lányból. szórakozottan simogatta még a lucskos ágyékot, míg másik kezével Sandrine fejét emelte fel, hogy egymás arcába nézve zihálhassanak. A lány nem szólt, még a történtek hatása alatt állt, nyílt tekintettel nézett vissza a férfire. A szőkének tetszett a változás, amit látott: ebben az arcban nyoma sem volt a lánytól megszokott zárkózottságnak, félelemnek. Újra a kivörösödött ajkakhoz hajolt, összes, a lány felé sugározni akart vágyát, elfogadását, megnyugtatását belesűrítve csókjaiba. Sandrine hagyta és teljesen átadta magát a csóknak, ahogy a karjait Martin köré fonta. A férfi lassan, észrevétlen simogatta vissza a lányra, és magára a ruháikat, egy pillanatra sem hagyva abba a finom kényeztetést. Nem akarta, hogy a lány akár csak egyetlen pillanatig is bánja a történteket. Elszakadva az ajkaktól kezeibe fogta Sandrine arcát.
- Gyönyörű vagy. Csodálatos. Hihetetlen. – nyomott minden szónál egy puha puszit a lány arcának különböző pontjaira.
Sandrine végül ismét elmosolyodott, majd lassan kilépett Martin elől.
- Gyere - mondta bársonyos hangján, majd lassan elindult.
A férfi egy pillanatra visszahúzta még egy rövidke csókra, majd utánaeredt.

Sandrine sűrűn pislogott a reggeli napfénytől, ami a szemébe sütött. Puha paplanját maga alá gyűrte, ahogy hason ráfefükdt, rézszínű szatán hálóinge a fenekéig felcsúszott.A nő lassan nyújtózkodott egyet, majd felült. A lakása üres volt a tegnap este ellenére, ami vitathatatlanul jót tett vele és nem is bánta. Kedvelte a szőke férfit és csak idő kérdése volt, hogy mikor adja meg magát neki, pedign em szokta ilyen hamar és főleg nem így az első éjszakát véghez vinni. De tegnap este teljesen kivetkőzött magából, szinte kitárulkozott a férfinak. Egy jó darabig nem iszik bort. Felállt és a fürdőbe sétált, hogy vegyen egy zuhanyt és rendbe tegye magát. Mára szabadnapot vett ki, a tegnapot meg akarja koronzáni egy ejtőzös nappal. Adéle nem bánta, elvégre jó ideje egyikük sem részesült ilyen luxusban, mint a szabadnap. A gondolatai azonban hamar visszakanyarodtak a tegnapiakhoz. Nem tudta kiverni a fejéből a férfit, ahogy kitöltötte őt, ahogy mozgott benne.... Nem tudta, hogyan lesz tovább, de úgy gondotla, ez esetben nem vet gátat semminek sem, amíg az ő kezében van az irányítás. Élvezte a társaságát és vitathatatlanul jó volt az ágyban is.

A szőke férfi kisimultan, mosolyogva ébredt, a nem kicsit disznó álom emlékével még a fejében. Álmosan végigvakart kicsit a hasán, mellkasán, megdörgölte szemét, széles vigyorral az arcán pislogott a szállodai szoba plafonja felé. A tüzes kis fruska, nem vitte haza. Nem baj, jó ez így. Jó volt az egész. A kellemes délután, a beszélgetés, a nevetés, a bor, a teste forró belseje. A bőre, hmm… az a bőr! És egyáltalán – vigyorodott el itt a gondolatmenetben ismét – végre megkapta. A héten még találkoznak, megvan a száma. Lustán végigsimított reggeli merevedésén, kellemesen megborzongott, majd a fürdőbe indult.

Nouvelles robes - 3. fejezet

3.

Martin gúnyos mosollyal az arcán gyorsította meg mozgását. Látta őket. A ringyók. Micsoda mocskok. „Utánam…” – lökött egyet – „utánunk…” – még egyet – „lopakodtak…” – újabb lökés. Csípőjének mozgása egyre keményebb, egyre gyorsabb ütemet vett fel minden gondolattal. Ezt a mélységes mocskot… nem is emlékszik, mikor tapasztalt ilyen elvetemültséget. Felidézte a lányok arcát, a szőke magához kapó kezét… hörögve döfött egyre lendületesebbeket a forró-szűk közegbe. A mozgásától lehajtott fejjel nyüszítő énekes hangja, és fejében a képek robbanáspontig húzták érzékeit. Társáról kissé megfeledkezve, önzőn rohamszerű tempóra kapcsolt. Hunyt szemei mögött még mindig a bámuló tekintetekbe meredt, amikor egyetlen süvöltő lélegzetet gyűjtve, bombaként robbant a forró nyirkosságba.
Dave felnyögött, de elnyomta az élvezet kiáltását, alteste Martinnak feszült és szinte érezte a forró folyamot belélövellni. Érezte, ahogy Martin még félkemény tagja távozik a testéből. Megfordult, hátát a falnak vetette. Kurvának érezte magát, de nem bánta. Elmosolyodott a félhomályban, majd kinyúlt, elkapta Mart tarkóját és magához rántotta, hogy csókolhassa.
A szőkeség Dave felé görnyedt. Utolsó remegéseiben félig öntudatlanul csókolt vissza, majd mellé csúszott, ugyanabba a pózba. A két férfi egymás mellett, azonos testhelyzetben zihálva próbált megpihenni.
- Mennünk kéne. – szólalt meg először Mart. – Öltözz fel… ööö, azaz igazítsd meg magad. – pillantott végig zavartan a gyakorlatilag hiánytalan öltözékű párján. – Bocs, hogy így…
- Nem tiltakoztam - nézett rá mosolyogva Dave - Szeretem az ilyen ötleteidet.
- A stílusra gondoltam. Hogy ruhában… na, de gyerünk lefelé.
Dave felnevetett, majd rendbe szedte magát és széles mosollyal a száján kilépett a boxból. Leérvén meglátta a lányokat. Eszméletlen sebességgel pörgött a nyelvük, a francia mondatok sorra érték egymást. Sandrine hevesen gesztikulálva magyarázott valamit Adéle-nek, észre nem véve az érkező feleket.
Adéle látta meg előbb a lépcső felől érkezőket, észrevétlenül intve szemével, hogy jönnek. Ismét kitűnően adta a hűvös franciát, holott ágyéka még mindig lüktetett az előbb átéltektől. Sőt, a két férfira pillantva újra összerándult a belseje, de ezt egy sziporkázó mosollyal nyomta el. Adta a hülyét. Sandrine barna tekintette élesen villant, ahogy az érkezőkre kapta a tekintetét, de nem szólalt meg. Tudta, hogy Martin tudja, hogy ott voltak. Értelmetlen lett volna bármit is tagadni.
Dave mit sem tudva mosolyodott el.

- Hiányoltak a hölgyek? - kérdezte, mikor visszaértek a boxhoz.
- Fájdalmasan. – pillantott laposan a szőkeségre Adéle. – Merre kalandoztak, mon chéri? - címezte Dave felé kérdését. Szemei azonban félig Martint fürkészték.
- Csak könnyítettünk magunkon - érkezett a válasz.
- Meghiszem azt - jegyezte meg félhangosan Sandrine.
- Nos, hölgyek, itt mi a helyzet? Iszunk valamit? Kiszáradtam. – engedte el látszólag a füle mellett a szőkeség Sandrine megjegyzését. Válasza azonban jelen helyzetben egészen különleges jelentést hordozott. Adéle ismét észrevétlenül összerándult.
- Igen, egy ital… jól jönne. Félelmetes dolgokkal találkozik az ember lánya egy efféle helyen. – pillogott Adéle jelentőségteljesen Dave-re, ez a kis nyelvi játék még tovább izgatta.
- És mit kér hölgyem? - villantott egy mosolyt Dave.
- Meguntam a mojitót. Jöjjön valami… kemény.
Adéle érezte, ahogy egyre nedvesebb. Hihetetlen, ez a férfi a hangjával begerjesztette. Persze az iméntiek sem rontottak a hangulaton…
Dave kikért valami erős italt kettejüknek. Megkérdezte a másik hölgyeményt is, de ő visszautasította. Dave nem foglalkozott vele, az ő ízlésének túl hűvös volt a nő. Igaz, nem tervezett most senkivel sem elmenni, de Martin kis magánakciója felpezsdítette a vérét.
Martin hármasban maradt a lányokkal. Dave után pillantva, fenekét mustrálva, mintegy mellesleg kezdett hozzájuk beszélni.
- Félelmetes dolgok? Adéle, mademoiselle, mire gondol? Ahonnan én néztem, nem éppen ijedtnek tűnt. – mondandójának végéhez érve fokozatosan, Dave-ről, a szőke lányra fordította tekintetét. – Ijedtnek inkább az üzlettársát mondanám.
- Látszik, hogy nem ismer - jegyezte meg epésen Sandrine.
- És mi lenne a módja a változásnak?
- Lenne neki? - pillantott a zöld szemekbe.
- Mindig visszakérdez?
- Ha tehetem. Kíváncsi természet vagyok.
- Na látja, ebben hasonlítunk. Én például rettentően kíváncsi vagyok magukra. Az… indítékaikra.
- Indítékainkra? - kérdezett ismét vissza immár kíváncsian Sandrine.
- Kislány, tátott szájjal végignézték, ahogy – és itt franciára, és halkra váltott – nyilvános helyen magamévá teszem Davidet. Érdekelne, miért. Meg hogy hogy tetszett.
- Tátott szájjal? Kétlem. Nem én nyúltam magamhoz.
- Hééé!!! – szisszent fel Adéle.
- Megtetted, vagy nem? - nézett egy halvány mosollyal barátnőjére Sandrine.
- Hát igazándiból… ööö, úrinő nem beszél ilyesmiről. – vörösödött fülig a sötétszőke lány, gyilkos pillantással kísérve szavait. – De mivel ez az úrinő dolog ma estére, úgy tűnik, szünetel, mondok valamit, Mr Gore.
- Mégpedig? - mosolyodott el lehengerlően a szőke férfi.
Adéle ujjaival közelebb intette Martint.
- Életemben nem izgatott még fel így semmi.
- Akár... maradhatott is volna - súgta Mart perverzen.
- Akár… ááá, üdv újra itt, Mr. Gahan. Iszik velünk, Mr. Gore? – rántotta vissza magát Adéle az ingatag talajról. – Sandrine, folytassuk, ahol abbahagytuk! Igyunk valami feminista jelszóra! – emelte poharát társnője felé.
- Feminista? - kérdezett vissza, de azért elvett egy poharat.
- Na jó, lehet munkamániás is… vagy… megvan! Mi igyunk kettőnkre, a fiúk meg… mondjuk kettejükre. Igyunk a régi, mély kapcsolatokra. – Kacsintott Martinra a lány a pohara felett.
Sandrine bólintott, majd egy mozdulattal legurította a torkán a rövid, égetett szeszt. Össze kellett szorítania tőle könnyező szemeit és az arcába szökött a vér. Nem szokott erőset inni, de ma egy pohár igazán ráfért. Dave is hamar benyelte a saját adagját, majd várakozón nézett vendégeikre.
- És most? – dobta be a kérdést.
- És most mi taxit hívunk, ugye, Sandrine? Tánc-idő van. – kalimpált egyet keresztbe tett lábaival. Enyhe célzásképp közben végig az enyhén elbambult férfiakra pillogott. „Nos igen, a virgácsaim még mindig hatásosak” – mosolyodott el.
- Egy kérdés előtte, hölgyek. – eszmélt Mart.
A két nő érdeklődve nézett rá.
- A magukfajta jól nevelt lány beszáll idegen autójába?
- Mert ha igen… egyrészt az veszélyes, másrészt akkor jöhetnek velünk is. "Táncolni" – szólt Mart, az idézőjelet világosan érzékeltetve.
Sandrine elmosolyodott, majd egészen közel hajolt a szőke férfihez - Biztos vagyok benne, hogy sok fiatal nő, kapva kapna az alkalmon, és mi sem lennénk kivételek… - kiélvezte, ahogy Martin magabiztosan elmosolyodik. Felszikrázott a tekintette - De én úgy láttam, hogy mára kellőképpen megtáncoltatták, szóval semmi szükség a fuvarra, köszönöm - fejezte be a mondatát, majd a táskája után nyúlva hosszú lábaival egyszerűen átlépett a férfin.
Adéle is csatlakozott társnőjéhez. Mélyen előrehajolt, egészen közel az elképedten bámuló énekes arcához, aki már-már azt hitte, puszit kap. Adéle azonban gonoszul csupán a Dave lábánál pihenő táskáját markolta el, majd egy könnyed intés után a már odakint várakozó Sandrine után libbent.
- Szóval mennek a hölgyek? - kérdezte Dave talán némi csalódottsággal a hangjában.
- Nem tudom, az Ámérikába szakadt művész úr tudja-e, de itt Londonban a klubok szabadon látogathatók - hergelte még Adéle visszaszólva.
- Kár, pedig szívesen venném a társaságát - mosolyodott el az énekes.
Adéle várj-t intett a már a taxinál álló barátnőjének, és lassan visszasétált az asztalhoz. Lenézett az énekesre.
- Na jó, hogy értsük egymást. Mit akar?
- Csupán élvezni a társaságát - csillámlottak meg a zöld szemek egy fullasztó mosoly kíséretében.
Adéle – a sokat látott, magabiztos, üzletasszony Adéle, elpirult, mint egy vihogó kamasz, majd alig hallhatóan, lesütött szemmel a legmélyebb hangján súgta maga elé:
- Hívj taxit.
Dave elővette a telefonját, majd gyorsan el is intézte a taxit. Magában már előre mosolygott az este lehetséges kimenetelén.

Martin nem tért magához. Az oly sikeresen induló estéje egyetlen perc alatt gyökeres fordulatot vett. Ő akart ma vadászni, és Dave megy el nővel, a kis francia lány meg láthatóan enyhén szólva nem érdeklődik iránta. Egy kényszeredett mosollyal búcsúzva vette kabátját, és kiballagott a klub ajtaján.
Sandrine odakint állt, épp a telefonját olvasta, amire Adéle-tól most kapott üzenetet, hogy nem megy utána. Elrakta a készüléket és a járda széléra állt, ahogy nyújtózkodva nézte az utat, mikor tűnik fel egy fekete autó az úton.
De semmi sem jött. Bosszankodva felsóhajtott és picit fázósan maga köré vonta a karjait. Elgondolkodott rajta, hogy hazasétál és nem hív taxit.
Martin enyhe rezignáltsággal futtatta végig a tekintetét még egyszer az utat kémlelő lányon.
Sandrine épp megfordult volna, mikor észrevette a szőke férfi alakját. Elmosolyodott, majd ráérősen mellé sétált - A hármasból kettes?
- Látja hogy igen… - mosolyodott el homályosan a szőke. – Megengedi, hogy hívjak egy kocsit? Vagy már érkezik?
- Nem köszönöm, gondolkodom egy sétán. A szűkös klubok után szeretek sétálni. Szeretem kiélvezni a hirtelen nagy teret… - mosolyodott el magának. Maga sem tudta, hogy miért árult el magáról hirtelen ennyit. Talán a fáradtság tette.
- És… esetleg egy kabátot, netán kíséretet elfogad? – Martinon nyoma sem volt az eddigi fölényességének.
Sandrine ismét elmosolyodott, immár szélesen, jókedvűen - Csak nem mégis elveszett magában egy úriember, monsieur?
- Valahol még megvan bennem az angol. Na várjon, előkeresem. – tett néhány toporgó lépést maga körül a szőke – a lány felnevetett a produkción – majd lekanyarította hátáról a kabátot. Kérdő mozdulattal nyújtotta Sandrine felé, elfogadja-e?
A nő átvette a kabátot és hamar bele is bújt, nyakáig gombolva azt. Rögtön körülvette a szőke férfi illata, amitől meglepő módon nem idegenkedett. Jólesett neki, akárcsak a meleg, ami immár körülölelte a testét - Merci, monsieur. Nos, indulhatunk? - csillantak meg a barna szemek.
- Örömmel. Mutassa az utat, hazakísérem. Szabad a karját?
A lány Martinba karolt, cipőik elkopogtak a ködös londoni utcán.

Dave kilépett az utcára. Egy hűvös fuvallat az arcába vágott, amitől kicsit hunyorognia kellett. Martin eltűnt. Remélte, hogy jól érzi már magát. Dave jól fogja. A gondolat sötét mosolyt csalt az arcára, majd a várakozó taxi felé húzta Adéle-t, akinek a kezét finoman fogta.
Adéle gyomra gombostűfejnyire szűkült abban a pillanatban, amikor Dave letette a telefont, amikor pedig hűvös ujjai közé fogta a kezét, egy pillanatra elsötétült a látótere. Az énekes hideg kezéből ugyanis olyan energia csapott fel a lány karján, hogy majdnem felsikkantott. De nem tette. Csak megadóan lépdelt a magabiztosan koppanó cipők nyomában. Dave nem szólalt meg, csak megadott egy címet a sofőrnek. Pár percig csendben várt, majd lassan oldalra sandított az elvarázsolt lányra. Felemelte a kezét és a kecses nyakra rakta, ahogy finoman cirógatta a puha bőrt, majd magához húzta egy gyengéd csókra. Adéle egy pillanatra megmerevedett a mozdulatban, de csak azért, hogy előtte belenézhessen a sötét szemekbe. Tudta, hogy ma este történik valami, de picit meglepte a helyzet nyilvánvalósága. Próbált olvasni a szemekben, de a kavargó mélységen kívül semmit nem talált. Csak azt akarta, hogy a férfi érezze: nem akárkivel van, és hogy Adéle bármikor dönthet másként. De ez csak egy pillanat volt, mielőtt odaadóan hátraengedett fejjel felnyújtotta az ajkait a kissé fölé magasodó énekesnek.
Dave egyre szenvedélyesebb lett. Ízlett neki a prédája, aki majdhogynem az ölébe hullt. El se engedte a nőt az úton, csak mikor megállt az autó. A férfi elszakadt az ostromlott ajkaktól, füllesztő tekintette találkozott a párjával, majd kifizette a taxist, kiszállt és kinyitotta a taxi ajtaját Adéle-nek. A lány térde még remegett kissé csókjaiktól, ahogy formás lábát utánozhatatlan mozdulattal kicsúsztatta az autóból. Forró, párás szemekkel nézett fel a kezet nyújtó férfira. Izgult, mint egy kislány. A mozdulataiból még mindig áradt a szokott önbizalom, de tekintete már egy eltévedt, ideges kislány tekintete volt. „Mi van velem?” Önmagán értetlenkedve követte Dave-et a modern épület előcsarnokán át. Fogalma sem volt, hol van, és főleg, hogy mit csinál.
Dave átvezette Adéle-t az előcsarnokon a liftekhez. Fenntartott egy kis lakást Londonban, hisz viszonylag sokat járt erre és nem csak akkor, mikor a lemezfelvételek zajlottak. Időről - időre hazalátogatott, szóval, kellett neki egy lakás. Felérvén a megfelelő szintre Dave az ajtajához lépett és kinyitotta azt, majd betessékelte Adéle-t. Mikor a nő belépett, ő követte, becsukta az ajtót és felkapcsolta a lámpákat.
- Ez a londoni lakásom. Remélem, tetszik - mondta mosolyogva, majd levette a kabátját és elkérte Adéle-ét, majd hagyta, hogy a nő felfedezze a terepet.
Adéle szótlanul járt körbe. Amúgy sem tudott volna nagyon beszélni… A lakás nem volt nagy, de szellős, egyterű volt, nagyon erősen Dave-et sugározta magából. Tetszett Adéle-nek néhány beszédes elem: nem volt például tévé, csak egy zenelejátszó, és sok könyv. Barnás színek, elegáns design, panorámaablak. Fülkényi konyha, bárszekrény, pult, az ablaknál kis asztal, középen letisztult formájú, krémszínű kanapé. Íróasztal, valahonnan egy fürdő nyílt, keskeny lépcső vezetett egy alacsony galériára, ahol csak egy ágy volt. Adéle az ablakhoz sétált, kitekintve várta, hova fejlődik az este.
- Kérsz esetleg valamit? - lépett Dave az apró konyhába. Koncert előtt itt tanyázott és vett egy pár dolgot.
- Bor?
- Van - kukucskált ki mosolyogva a hűtő mögül a férfi, majd összekoccanó üvegek hangja hallatszott, ahogy poharak után matatott. Végül megvolt a két kiszemelt pohár is, a bor is és ezek a krémszínű dívány előtti kis asztalra kerültek, míg Dave a kanapéra és töltött mindkettejüknek, majd az egyik poharat a nő felé tartotta.
- Merci. Szép lakás. Mióta van meg? Sokat vagy itt?
- Jó néhány éve. Viszonylag gyakran jövök ide. A lakást - ellentétben az országgal - nem tekintem otthonomnak, csak egy vacoknak, ahol otthon lehetek - vont vállat, majd kortyolt egyet a borból.
- Praktikus, Mr. Gahan. – mosolygott Adéle, továbbra is a lakásban sétálva borával. Magán érezte a férfi tekintetét.
Dave nem sietett el semmit, kiélvezte a bor ízét és hagyta, hogy Adéle kedvére felfedezze a lakást. Most sokkal inkább társaságra volt szüksége, mint szexre, ezért nem teperte le azonnal a nőt. Adéle feszülten téblábolt. A bor finom volt és hűvös. Nem akart kezdeményezni, így csak leült az ablaknál álló kisasztalra keresztbe vetett lábakkal. „Ennél messzebb már nem is ülhetnék” - Elmosolyodott. Eszébe jutott a jelenet, amit kilestek, amiről Dave még mindig nem tudott. Elpirult.
A párduc azonban felállt és puha léptekkel a nő mellé sétált.
- Nagyon szép a nyakad - súgta, miközben egyik kezét ismét az említett testrészre helyezte. Lehajolt a Adéle füléhez és belesúgta - Mit gondolsz, vajon ízlene is?
- Honnan tudhatnám? – pillantott fel, nyakát hátrahúzva, látványosan megjátszott ártatlansággal a férfira – holott érezte magát benedvesedni a lángforró lehelettől – Bár… francia koszton nemesedett a húsom. Azt szereted, angol? – váltott humorba a lány.
Dave csak halványan elmosolyodott, de nem felelt, hanem hirtelen a nyakhoz hajolt és nyelvével csíkot húzott a puha bőrön, majd elhajolván hosszan ízlelgette a lány ízét - Nos francia, azt kell mondanom... ízlesz - kacsintott rá.
Adéle kishíján felsikoltott. De nem esett ki a szerepéből. Szórakoztatást akart a férfi? Hát itt van.
- Mint a konyhaművészet hazájának szülötte, lenne egy javaslatom.
- Mégpedig? - csillantak a szemek kíváncsian.
- Az igazi ízeket a bor hozza ki a húsból.
Dave sokatmondóan a poharára nézett, majd vissza Adéle-ra.
- Szívesen megkóstolnám a kettőt együtt... - morogta sötéten.
- Hm… márpedig nem venném a szívemre, ha tönkretennéd az egyik legjobban sikerült tervezésemet. - Csusszant állásba a lány. Szorosan a férfi előtt állt.
- Nos, akkor a ruha érdekében, lehet, h meg kéne tőle szabadulnod átmenetileg - tette kezét a vékony derékra.
Adéle erősen tartotta a szemkontaktust, ahogy egy lépést hátralépett. Mindössze annyit tett, hogy feje fölé emelte a karjait. Dave széles mosollyal fogta meg a tunika alját és húzta át Adéle fején.
A lány nem mosolygott. Komolyan nézett a kissé önelégült arcba. Dave lassan előre nyúlt, hogy érintse a has puha bőrét. Mosolya lassan eltűnt az arcáról, ahogy megérintette a selymes felületet, szemei elmélyültek és szinte feketévé váltak, ahogy a zöld szemekbe nézett. Adéle megengedett magának egy hangtalan kilélegzést. Nem nézett le az őt megérintő kézre, egyre a forrósodó tekintetet fürlészte, ahogy félmeztelenül állt a férfi előtt. Dave végül teljes tenyérrel a felületet érintette és lassan újra az ajkakhoz hajolt, hogy ismét csókolhassa, érezhesse édes ízüket.
A lányban olyan magasra csapott fel a vágy, hogy csaknem megragadta Dave kezét, hogy meztelen mellére szorítsa. Olyan közel volt a keze, olyan őrjítően közel! De tartotta magát. Még mindig megadóan leeresztett kezekkel állva engedte át magát a csókoknak. Csak ajkai mozogtak, finoman remegett. Hagyta, hogy a férfi energiája eluralja. Végül az a kéz feljebb vándorolt a vágyott területre, és nem maradt egyedül: egy nyelv is csatlakozott hozzá. Adéle, még mindig némán, hátraeresztette a fejét. Sejtjei ujjongva vették az oly régóta nélkülözött kényeztetést. Kezei továbbra sem mozdultak, csak ujjai rezdültek meg, ahogy finoman saját tenyerébe mélyesztette lakkozott körmeit. Dave lassan áttért a kényeztetett felület párjára is, majd letérdelve a has bőrét kóstolgatta, ahogy finoman érte egyik harapása a másikat. A szőke lány egész testében remegett. Még mindig lefojtva hangját lihegett a plafon felé, az apró harapásoktól meg-megrezdült. Érezte, ahogy a két kéz lassan, párhuzamosan végigsimít a harisnyáján. Dave az egyik combot a vállára helyezte, majd ismét végigsimított rajta és finoman a belső részébe harapott, majd nyelve vette át a szerepet, ahogy az ágyék felé vándorolt. Adéle hagyta, hogy a férfi tartsa, kezével még mindig nem ért a társához. Belseje sikongatva várta azt a bizonyos, első érintést a meztelen bőrén. De még rajta volt az aprócska bugyi.
Az apró, csipkés bugyi nem sokáig maradt a helyén, mert a hosszú ujjak lassan félrehúzták és a nedves nyelv megízlelhette mindazt, amit eddig eltakart. Dave hirtelen kis fájdalmat érzett, ahogy a lány végre felsikkantva erősen a sötét tincsekbe markolt. Ez azonban nem vette el a kedvét, hanem éhesen felmordult és fokozta a munkatempót, miközben erősen a fenékbe markolt.
Adéle-ből most már gátlás nélkül szakadtak fel az apró nyögések, jobbjával az előtte térdeplő hajába, baljával feje fölött a vastag függönybe kapaszkodott. Lábaiból, úgy érezte, valahova egész máshova összpontosult ez ereje, beremegtek az izmai, ahogy tartotta magát.
Dave érezte ezeket az apró remegéseket és jól ismerte őket. A másik teste jelzett, hogy nem stabil. Eltávolodott a kényeztetett ponttól és megszólalt:
- Nos? Mit szeretnél? - csillantak meg a zöld szemek.
- Vetkőzz és gyere utánam.
Azzal hátrálni kezdett a galéria lépcsője felé.
Dave-nek se kellett több, máris éhes tekintettel követte Adéle-t át a szobán.
- Lassíts, tigris… lássam, ahogy mozogsz. - adta ki a halk utasítást egy hipnotikus nézéssel a lány, és lassan, hátra sem pillantva elkezdett hátrafelé fellépdelni a lépcsőn.
Dave felnevetett - Ennyire tetszik a mozgáskultúrám?
- Cssss... nem beszél, mozog. Látni akarom, ahogy nekem vetkőzöl.
Dave lassan követte.
- Hogy vetőzzek neked? – kérdezte.
- Úgy gondoltam, egy lépés, egy ruhadarab. – hátrált idegfeszítő lassúsággal felfelé Adéle.
Dave belekezdett a lassú játékba, ahogy lépésenként lassan csúsztatta le karcsú testéről a feleslegessé vált ruhadarabokat egyre többet fedve fel a bőréből.
Adéle felszusszanva megnyalta a száját a látványtól, ahogy egyre több lepleződött le a tetovált mellkasból. Egy pillanatra bevillant neki, ahogy pár órával ezelőtt a koncerten látta ugyanezt a felsőtestet. Elmosolyodott volna a gondolaton… csak épp… ez nem volt az a mosolygós pillanat. Az iszonyú feszültségtől alig látott: csak az egyre meztelenebb férfi létezett, más nem. Dave végül kicsusszant az utolsó ruhadarabjából is és immár teljes pompájában tündöklött a nő előtt.
- És most? - kérdezte mély hangtónusban.
Adéle megvárta, míg a meztelen férfi közvetlenül elé ér.
- Most? …ne beszélj. – suttogta, majd lágyan csókolni kezdte a puha ajkakat, hamar leindulva a borostás nyakon a kulcscsontig, miközben hosszú körmeivel alig érintve a bőrt, cirógatni kezdte a férfi leeresztett karjait. Dave belnyögött a puha csókokba, amit hamar el is mélyített és tett szenvedélyessé, erős karjait a vékony derék köré fonva, így kényszerítve meztelen testéhez a karcsú testet. Adéle csókjai egyre követelőzőbbek lettek, éles ellentétben puha cirógatásaival, amelyek áttértek a hátra, majd a lehető legfinomabban kibontakozott Dave öleléséből, hogy egyre durvuló, már apróbb harapásokkal tűzdelt csókjai elindulhassanak a mellkas és a has bőrén. Végig tartotta ezt az idegfeszítő ellenpontozást, kezeivel már-már bosszantó gyengédséggel ért a másikhoz, míg szája egyre gonoszabban játszott: szívogatta a finom bőrt, fogai közé fogta a piciny bimbót, közben nyelve hegyével izgatva azt. A köldöknél elidőzött… húzta a férfi idegeit, körmei hegyével a fenék bőrét kezdte csiklandozni.
Dave azonban többet akart. Kéjes nyögések hagyták el a torkát, miközben hosszú ujjai a szőke tincsekbe gabalyodtak és nyomták lefelé Adéle-t. Adéle azonban másként játszotta ezt a játékot. Hirtelen, egy pillanat alatt felállt, a férfi oldalához simult. Az énekes fülébe kezdett suttogni:
- Nagyon szeretnéd már, ugye? Szenvedsz? Vagy… azért egy kicsit élvezed? – duruzsolt, mondata végén meglepetésszerűen rákulcsolva kezét a hasánál meredező férfiasságra.
Dave a plafon felé nyögött egy öblöset.
- Élvezem! - szakadt ki belőle válasza.
Adéle gonoszan felkacagott.
- Akkor csókolj közben. – adta ki az utasítást, egyre intenzívebbeket húzva a síkosodó tagon.
Dave eleget tett a kérésnek, egyre mohóbban, ahogy a vágya is egyre nőtt. A lány ködösödő tudattal engedte át magát a csókoknak. Iszonyú profi volt az énekes, minden csókjába belelüktetett Adéle ágyéka. Szabad kezével a férfi derekát, fenekét karmolászta finoman, testével lassan az ágy felé tolva párját.
Dave hagyta, hogy a lány lenyomja a matracra, mire ő lehúzta róla a maradék rétegeket is és az ölébe húzta a másikat. Kezei a két mell között siklottak le a hasra, majd végül az ujjak finoman széjjelebb tárták a combokat, hogy megtalálják az utat a nedves nőiességbe. Adéle felsikkantott. Az irányítást átadva a férfinek hátraengedte vállát, ívelt teste elnyúlt Dave előtt, ahogy csak nyaka ért az ágyra, csak az ágyéka a másik öléhez, míg gerince körívbe feszülve tartotta a plafon felé nyögő lányt. Dave egy kicsit közelebb húzta magához, hogy fokozni tudja Adéle élvezeteit és ujjai meredekebb szögben mélyebbre tudjanak hatolni.
A lány megrándulva sikoltott egy hangosabbat. Szája elé kapva a takarót markoló kezét, a paplan anyagába nyögött. Ebben a helyzetben társa csípője köré tudta kulcsolni combjait, még közelebb szorítva magát a ritmusosan mozgó kézhez. Dave-et szórakoztatta az élvezettől vergődő lány látványa, de lassan nem volt neki elég ennyi. Hirtelen váltásként húzta ki ujjait, hogy kemény tagját csúsztathassa a forró mélységbe. Adéle lélegzete elakadt egy pillanatra. Ahogy Dave hirtelen teljesen kitöltötte belsejét, a váratlan kis fájdalom eltorzította az arcát, felhördült. Combjaival rászorítva jelzett a másiknak, hogy segítsen testhelyzetet váltani. Dave ülő helyzetbe húzta Adéle-t, és ismét megfogta a derekát, hogy annál fogva segítse mozgását. A lány baljával szorosan magához szorította a férfi hátát, hogy minél nagyobb felületen simuljon össze a bőrük a hullámzó mozgásban, míg jobbjával az énekes arcát ölelve saját nyakzugába nyögött maga elé. Dave nem bánta a közelséget. Feltámadt benne az éhség és beleharapott a bőrbe. Adéle az új érzéstől újabbat sikoltva gyorsított csípőjének mozgásán. Ettől Dave éles fogai még mélyebbre hatoltak a bőrben. Elengedte a kínzott felületet és megnyalta az ajkait, végül a kecses nyakhoz hajolt, hogy finoman kóstolgathassa.
Dave nem sietett el semmit. Kiélvezte érzékei játékát, ahogy a selyemszerű bőrt érintette a gerinc mentén, a puha csípőmozdulatokat, amiket ő adott és, amiket Adéle viszonzott, a gyengéd nyögéseket és vágyterhes sóhajokat, amit lassan hatoltak az éjszaka sűrűjébe egybeolvadva vele, fülledtté téve a levegőt. Ajkaival finoman, már - már szerelmes érintéssel egyenrangúan érintette a másikét és csókolta, mintha sosem akarná elengedni. Adéle gyomra összeszorult a váratlan gyengédségtől. Tökéletesen átadta magát a férfinak, mozgása lelassult, mint egy törleszkedő macskáé, csípője ingerlően lassú, nagy köröket írt le párja ölében, kezei két oldalról, a sötét tincsekkel ujjai között érzékien masszírozták Dave halántékát és tarkóját.
Dave majdhogynem feldorombolt az érzéstől. Ágyéka már kínzóan tüzelt, muszáj volt gyorsabb tempóra váltania. Adéle érzékelte, mennyire feltüzelte a férfit. Felvéve tempóját egyre mélyebbeket körzött ölében, míg ujjai, már körmei hegyét is bevetve továbbra is a sötét tincsek között játszva cirógatták az érzékeny fejbőrt. Légzése, nyögései együtt gyorsultak az egyre sürgetőbb tempóval, amit a férfi diktált. Apró remegések reszkettették meg a gerince mentén.
Dave nem bírta már sokáig. A csípőkörzések és a finom ujjak tincsei közt megőrjítették. Kitörő orgazmusa pillanatában szorosan magához karolta Adéle-t és a vállába nyögte gyönyörét. A nő egyetlen töredékpillanattal lemaradva követte párját a lángoló élvezetbe. Combjaival görcsösen kapaszkodva testébe, két kezével nyakához szorította a férfi fejét. Szaggatottan lihegte a nevét utolsó, remegő csípőrándulásai közben. Dave testének felengedése után újfent visszatalált az ízletes ajkakhoz, ahogy csak falta és falta őket. Adéle sem tudott betelni a mohó ajkakkal, melyek még sokáig apró remegéseket csaltak ki felfokozott érzékeikből, ahogy odaadón és játékosan lassan fekvésbe csúszva, lusta csókjaik közben aludtak el.

Nouvelles robes - 2. fejezet

2.

Sandrine hangosan nevetett Adéle valamelyik beteg lelkületű beszólásán. Beszélgetésük keveredett a koncerttel, a munkájukkal, a sajátos észrevételeikkel és az enyhe alkohol hatásával, ami a poharukból származott. A fiatal nő arra lett figyelmes, hogy valaki megáll a boxuk mellett. Adéle még mindig nevetett, mikor ő érdeklődve az érkező felé fordult. Nem volt nehéz rájönnie, hogy ki az, hisz alig 30 perce látta a színpadon.
- Oh, merde! Si quelque chose est idiote...- kezdte Adéle anyanyelvén bosszankodva, amikor felpillantott. Agya egy töredékpillanat alatt felfogta a látványt és azonnal angolra – és elbűvölőre – váltott. – Jó estét, uraim, igen?
- Je suis désolé, mademoiselle, j'espère ainsi, ne pas déranger. Pouvons-nous adhérer ? – váltott Martin franciára.
Megfelelően meglepett arc nézett vissza rá.
- Parlez-vous français ? Fascinant. – nyerte vissza önuralmát Adéle. A szőke férfi mögött értetlen arccal feszengett a férfi, aki pár órája még a színpadról hergelte. – De úgy látom, nem mindenkinek megy ilyen jól a nyelvünk… - vetett egy enyhén lesajnáló, hűvös pillantást Dave-re, ismét angolra váltva.
- Igen, a francia ezen változatából elmaradok. Ha fordítana valaki....
Sandrine kislányosan felkuncogott, majd megszánta az énekest - A kedves, jó kiállású barátja csak annyit kérdezett, hogy reméli nem zavarnak és csatlakozhatnak - e.
- Már értem. És? Mi a válasz? Szóba állnak műveletlen idegenekkel? - vette fel a játék fonalát Dave.
- Álljunk meg, monsieur, csak ön a műveletlen. A barátja kiválóan beszél franciául. – nézett még mindig szívdöglesztő távolságtartással a férfire.
Sandrine felnevetett - Na, de Adéle, így beszélni egy ügyféllel…
- Ügyfél? Ezt hogy is kell érteni, mademoiselle? – nézett csodálkozva Martin a lányokra. „Nagyon remélem, hogy nem két volt kurvánkba futottunk bele. Bár, az se érdekelne…” – futott át az agyán.
- Mielőtt valami félreértésbe keverednénk… - pillantott fel Adéle a világoszöld szemekbe, miközben gyakorlott mozdulattal egy névjegyet halászott elő és csúsztatta hosszú körmével a gitáros elé az asztalon.
Dave érdeklődve leskelődött szőke társa válla felett - Modestic? Van egy pár ruhám tőlük.
- Így van, művész úr, néhány meglehetősen alacsonyan szabott derekú nadrág és több tonnányi különféle mellény. Ahogy láttam, egy igazítás ráférne mindegyikre. Adéle D’Aubry, egyébként. – nyújtott kezet Adéle Martinnak, majd az énekesnek is. – Nos, üljenek csak le, nem bánom. És a mojitót kedvelem, mielőtt kérdeznék.
Dave követte Martin példáját és leült a szöszke mellé. Habár, ő nem tervezett most nőket felszedni, kíváncsi volt, hogy Mart sikerrel jár - e.
Sandrine kíváncsian tekintett a két férfire. Adéle nagyon előtérbe lépett, de ezt már megszokta tőle, nem szólt közbe, finomakat kortyolt a koktéljából, miközben francia gondolatai csak úgy röpködtek a fejében, mikor épp valami eszébe jutott.
Martin figyelmét felkeltette ez a visszahúzódás is. Nem is tudta, melyik nő érdekli jobban. Mindkettő annyira más volt, és mindkettő olyan izgalmas. Tetszett neki Adéle szemtelensége, meg a nem elhanyagolható mértékű kisugárzása, méltó ellenfél volt. De a másik lány… visszahúzódása még inkább felélesztette vadászösztönét. Kemény dió volt. Ez tetszett neki.
- És ön, kisasszony? Kit tisztelhetünk személyében? – fordult Sandrine felé.
Sandrine a zöld szemekbe fúrta gesztenyebarna tekintetét - Sandrine Pezant. Foglalkozásomat tekintve grafikus és társtulajdonos - egészítette ki Adéle monológját, aki már rég a munkájukról csevegett jelenleg Dave-el, aki a kirakatrendezést hozta fel, mint idevágó témát, ezt hallgatta eddig. Adéle mindig is nyitottabb volt az emberek felé, nem véletlen ő tárgyalt az ügyfelekkel. Sandrine alkotni szeretett nagyon, de az embereket kitörölte volna az életéből. Nehezebben nyitott mások felé, de kedvtelve nézte, ahogy Adéle három mondattal barátságokat kötött.
Adéle remekül szórakozott. Elemében volt. Az énekes meglepő intelligenciáról tett tanúbizonyságot, egészen képben volt a képzőművészettel kapcsolatban, és nagyon érdeklődő kérdései voltak. Az érdemi csevely mellett persze egyikőjük sem tudott kibújni a bőréből – gonoszul szurkálódva, szinte versenyezve flörtöltek. Annak ellenére, hogy tetszett neki a férfi, nem akarta levadászni, egyszerűen csak imádta ezt a műfajt. Érdekelte, hogy valaha átlát-e valaki a lehengerlő macskanő álarcon. „Eddig csak Sandrine-nak sikerült” – pillantott szeretettel társnőjére, aki a szöszivel beszélgetett.
Sandrine elbeszélgetett Martinnal. Nem volt hülye, látta a férfi felé küldött jeleit, de nem törődött vele, ez viszont láthatóan nemhogy letörte volna ideiglenes udvarlója kedvét, hanem inkább feltüzelte. Ezt nem tudta mire vélni. Hiába nem akarta, kíváncsisága megmozdult benne. Nem érzelmek vezette nő volt, az esetek többségében, a legtöbb férfi nem tudott rá hatást gyakorolni, ha olyan kedve volt és sokan nem is jöttek rá a titok nyitjára, hogyan is működik ő, mivel tudnák felkelteni az érdeklődését. Viszont a szőke férfinek már - már sikerült és ha tisztában is lesz ezzel, akkor megfoghatja, ezt tudta jól.
Dave épp hangosan nevetett Adéle egyik mondatán és barátian csillogtak a zöld szemei. Jó hangulatban volt, otthon volt és ez pozitívan hatott rá, valamint kellemesen elfáradt a koncert után és meglepően üdítő volt egy értelmes nővel beszélgetni, akinek érdeklődése nem a farokméretéig terjedt.
Martint felcsigázta a látványosan ellenálló Sandrine. Önmagából kiindulva úgy érezte, az ellenállás nem kimondottan neki, inkább általában a férfiaknak, az embereknek szólt. Kicsit magára ismert a lányban, ő is így állt az emberekhez. Ma este ugyan jobban örült volna egy könnyű menetnek valakivel, aki pár ital után elmegy vele. Testének feszültsége érdeklődésével arányosan nőtt. És kezdte bosszantani a tudat: aligha kapja meg ma éjjel ezt a nőt.
A tervezőlány lopva leste barátnőjét, aki kezdett egészen oldott lenni. Persze a poharak is sorra cserélődtek előttük… Adéle érezte a szeszt, de csak felvillanyozta, nem lett részeg. Gyönyörű volt most, ahogy mézszőke tincsei táncot jártak arca körül a nevetéstől, zöld szemei csillogtak a hangulat és az alkohol hatására. A gyilkos flört felizgatta, de ez még mindig nem látszott rajta – származása mesterré tette az efféle játékokban.
Dave egészen felszabadult és talán nem félt önmagát adni, azt, amit nem láthatnak a rajongók. Csak így élt túl. Meg kellett őriznie önmagát, mindent nem adhatott oda... Látta, hogy Adéle már kellően oldott és ebből bármi lehetne, ha akarná.... de ő nem akarta... legalább is nem a nőt akarta. Lopva pillantott szőke társa felé és igen... a gyomrában érezte azt a meleg remegést, a szíve valamivel hevesebb dobbanását, amit mindig elöntötte, ha Martinra tévedt a tekintette. Nyelnie kellett a testében hirtelen feltámadt vágytól.
- Hölgyek, megbocsátanak egy pár percre? – szedelőzködött Martin. A mosdóba indult. Dave követte.
A lányok utánuk pillantottak, majd elmerültek a beszélgetésben. Kuncogva osztották meg az este élményeit. Adéle egészen izgalomba jőve magyarázott társának és rengeteget nevettek.

Martin sokáig folyatta a hideg vizet a csuklóira. Le kellett hűtenie magát. Az elmúlt hetek feszültsége, meg ez a lány… teljesen fel volt húzva.
- Minden rendben? - kérdezte egy mály orgánum mögüle.
- Jah. Csak egy kicsit… eh, úgyis tudod! – nézett a tükörből a mögötte álló szemébe Mart.
Dave lopva körülnézett a helységben.
- Mit? - simult egy lépéssel szőke társa hátának, hogy fülébe súghassa kérdését.
- Ennyi idő után, gondolom, felismered, ha kiéhezett vagyok. – lépett ki az énekes elől a szőke.
- Igen. És, most nőre vagy éhes vagy...? - hagyta nyitva a kérdést egy cinkos mosollyal a száján.
- Miben sántikálsz, Dave? – pillantott körül Mart gyanakvón. - De ha már így kérdezed, egész konkrétan ezekre a nőkre most kimondottan kíváncsi vagyok.
- Kíváncsi, te? Ez meglepő… mostanában nem akarsz mást a nőktől, csak egy kiadós, szexszel teli éjszakát. Ők mitől mások? - került ismét a szőke mellé és hosszú ujjaival elmélázva játszott a felkarján.
Martin ettől a finom érintéstől még a gyomrában is megremegett. Ehhez már túl élesek voltak az érzékei.
- Nem érzed? Egy dolog, hogy szépek. Bár még nem is azok a klasszikus szépségek. Mégis… A jelenlétük szinte kiabál, olyan erős. Adéle-lel egy szót sem váltottam, mióta leültünk, mégis végig tapinthatóan éreztem a kisugárzását, Sandrine meg… nem tudsz nem rá koncentrálni, olyan erős jelenség. Pedig nagyon zárkózott. De ha egyszerű választ vársz: felizgatnak.
- Mindig is buktál az egzotikumokra, nem igaz? - mosolyodott el a férfi.
- Hát a mindennapi nem az esetem. Tudod, hogy elég… sokrétű az ízlésem. – vetett egy jelentőségteljes pillantást társára Mart.
- Oh igen, tudom. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mikor teszel eleget az ízlésed ezen részének vágyaiban történő kielégítésének? - pillantott sötéten Martinra Dave.
- Mire célozgatsz, Gahan?
- Csak nőket dugsz ma? - hajolt egy kicsit előrébb, szemtelen mosollyal az ajkain.
A hangja, a szeme, a teste közelsége… Mart még végig sem gondolta, válasz helyett egyszerűen csak előrehajolva elkapta a közvetlen közeléből kínálkozó gúnyos ajkakat.
Dave némiképp meglepődött, de gyorsan túltette magát, kapkodva, viszont szenvedéllyel csókolta az őt ostromlót, viszont a helység nyilvános mivolta miatt, hamar elszakadt tőle, de nem tudott ellépni, zihálva, homlokát a másikénak döntve hallgatott egy kis ideig, majd rekedten megszólalt: - Istenem, de kibaszottul kívánlak!
Martin teljesen feltüzesedve lihegett. Egész testében rázkódott a vágytól. Ebben a pillanatban senki másra nem tudott gondolni, csak tépni akarta az előtte állót, ahol éri.
- Úgy láttam, fenn vannak privát boxok. Gyere. – mondta szárazon. Egyszerű szavaiból azonban szinte sütött a robbanáshoz közeli erő.
És Dave követte szőke angyalát. Senki sem látta, ahogy kisurrantak a wc-ből, hogy fellopakodjanak a felső boxokhoz, ahol már a vágytól remegve estek egymásnak, szinte meg se várva, hogy takarásba érjenek.

Majdnem senki. Adéle ugyanis épp a lépcsőkre látott rá helyéről. Épp azon poénkodtak Sandrine-nal, hogy hova tűnhetett a két „lovag”, amikor megpillantotta a fiúkat. Tekintetével azonnal intett társnőjének, aki így még elkaphatta a látványt, ahogy a lépcsőn elhaladt a két, a félhomálytól függetlenül még felismerhető alak.
Nem lett volna ebben semmi különös, azon kívül, hogy miért mennek fel… de az, ahogyan a barna énekes ránézett a gitárosára, az több volt, mint furcsa. Sandrine azonmód felállt és tett két lépést, majd hátranézvén barátnőjére szó nélkül kérdezte, hogy vele tart-e?
Ennyire azért már jócskán ismerték egymást. Adéle egy pillanatnyi tétovázás nélkül lépett mellé. Észrevétlenül körülpillantott, majd kézen fogva Sandrine-t, és a leghalkabb lépteikkel maguk is a két férfi után eredtek.
Odafenn félhomály, lilás-vöröses fények fogadták őket. A galérián egyetlen box volt zárva…
Halkan megközelítették a boxot, majd Sandrine óvatosan résnyire nyitotta az ajtót és belesett. Az első "helyiséget" egy vastag függöny választotta le a másodiktól. Lassan a függönyhöz lépett és lélegzetvisszafojtva fülelt.
Kapkodó lélegzet és fojtott sóhajok hallatszottak, ahogy Adéle barátnője mellé csusszant az ajtó és a nehéz kárpit közé. Az anyagba és egymásba kapaszkodtak, ahogy Adéle résnyire nyitotta a függöny szárnyait és megpillanthatták a fiúkat.

Martin kapkodó kezekkel markolta a nyakának bőrén garázdálkodó férfi vállait, hátát, fenekét. Iszonyatos forróság hullámzott a tagjaiban.
Dave nem teketóriázott sokat, a falnak lökte a szöszit, és már rángatta is le róla a nadrágot az alsóval együtt, csakhogy térdre vethesse magát előtte, és elnyelje máris meredező férfiasságát.
Martin gerincén fémes kígyóként kúszott fel a kéj, ahogy ez a selymes közeg körülölelte. Ebben a pillanatban el tudott volna élvezni a váratlanul jött feloldozástól. De visszafogta magát, és fejét a falnak támasztva révedt a bizonytalan, kékes fényekbe, ahogy ujjai öntudatlanul a sötét tincsek közé csusszantak.
Dave nem akarta sokáig húzni most az együttlétüket, kielégülni akart méghozzá azonnal! Kegyetlenül felizgatta a hely nyilvános mivolta, bár nem ez volt az első eset, hogy ilyen fajta helyzetekbe keveredtek a szöszkével… öltözőben, a klubok wécéiben, elsötétített ablakú kocsik hátsó ülésén hódoltak már egymásnak emésztő vágyuk tüzében égve, mint a bolond kamaszok. És, habár megbeszélték, hogy ezeket az extrém eseteket jó lenne nullára redukálni, mert mégiscsak a kapcsolatukat, a családjukat és a DM-et veszélyeztetik, ha fellobbant a vágy, akkor nem volt kérdés, hogy minél hamarabb egymáséi legyenek, nem számít, hol vannak. Bár, tény, ami tény, csökkent ezeknek a nyilvános együttléteknek a száma.
Adéle lélegzetvisszafojtva állt a nehéz sötétségben. Teste a kárpitnak simult. Iszonyú melege volt, mintha forró párát lélegezne, tüdeje kínban tágult-szűkült a hőségtől és az izgalomtól. A rosszban járó gyerekek gombóca szorította torkát, ágyékának lüktetése hullámzó izgalmat sugárzott szét a testében. Szerette a testét, szerette a szexet, látott is, próbált is már dolgokat, de ilyen izgató látványban még sosem volt része. Tüzelő arccal bámulta a két férfit.
Sandrine-nak rá kellett harapnia a szájára, hogy ne nyögjön fel, amikor látta a barna férfit letérdelni és átsuhanni az élvezetet szőke társa arcán. Ha akart volna, se tudott volna elmozdulni a helyéről, teljesen megbabonázta a látvány.
Martin hasizmai megfeszültek, torokhangú nyögések szakadtak fel belőle. Lepillantott. A félhomályban csak a sötét körvonalakat látta az énekesből, ahogy hajlékony teste előtte térdelve mozog egyetlen fekete tömegként. Szinte… arctalan volt. A gondolattól megvadulva hirtelen szinte kilopta tagját Dave szájából, egy gyors mozdulattal a térdelő férfi mögött termett. Társának eszmélni sem maradt ideje, az erős kezek hónaljánál fogva felállították. A szőke fogásával üzent: most ne fordulj hátra. Nem vette le, csak felgyűrte áldozata hátán az inget, a tarkójánál tartva baljával az anyagot, Dave nyakát a fal felé irányítva.
A férfi nem tudta, hogy mire készül Martin, de engedelmeskedett neki, mint már oly sokszor az évek során. A lányok mindeközben leplezetlenül bámulták a jelenetet, azt is elfeledték, hogy hol vannak, hogy bárki megláthatja őket.
Mart fél kézzel előrenyúlt, társa nyakát harapdálta, miközben kioldotta övét. A cipzár szinte magától csúszott le a már feszülő férfiasságon. A szöszi, kezét hosszan becsúsztatva az alsó alá, lesimogatta azt a hibátlanul sima fenékről. Nem nyúlt a szinte kipattanó taghoz. Végigsimított a kerek popsin, középen lefelé végighaladva, alulról mélyen előrenyúlt, és könnyedén masszírozni kezdte a kerek csomagot.
Dave remegve felnyögött, bőrét égették Martin érintései.
A szőkeség kényelmesebb pozíciót keresve pillantott körül. Kezeit továbbra is helyükön tartva, a kör alakú box széléhez navigálta az társát, ahol a kör a bejárat szegletéhez érve egy kis kapaszkodót kínált.
Adéle gyomra még az eddiginél is jobban összerándult. Nagyon közel kerültek hozzájuk, pontosan a két férfi arcába láttak. Rászorított társnője kezére a mocskos mozdulattól, ahogy a szőkeség az énekest a nyakánál előredöntötte, annak egyik lábát az ülőkre húzva helyet csinált magának, majd saját tagjára rámarkolva előrenyomult.
Sandrine, amennyire tudott a függöny mögé húzódott, de látnia kellett mindent. Látni akart mindent. Lélegzetvisszafojtva figyelt, nehogy meghallják.
Fájdalmasan szűk közeg. Martin összeszorított szemekkel hatolt kedvesébe, egyetlen, hosszú mozdulattal, mely kipréselte testéből az erőt és a levegőt. Rohama végén megpihenve felvetette a fejét, hogy egy nagy lélegzethez jusson. Ekkor látta meg az oda nem illő csillanást.
Sandrine együtt sikkantott fel Dave nyögésével. Adéle a szájára tapasztotta a kezét és csak reménykedtek, hogy nem vették észre őket. Ebbe a testhelyzetbe fagyva álltak pár pillanatig. Adéle hatalmas szemei kerekre tágulva meredtek a gitárosra, összes izma megfeszült. „A pokolba! Óriási botrány lesz” – futott át az agyán, amikor ujjai egyszeriben felengedtek Sandrine ajkain. A világoszöld szemek pontosan az övébe fúródtak. Martin nézte őket.
Sandrine-nak muszáj volt nyelnie egyet a tudattól, hogy a szőke gitáros őket nézi, miközben… belegondolni is szédítő volt. Most már mindegy volt, szabadon vetette a hátát a falnak, ahol a függöny résén át jól láthatták egymást Martinnal. Szemérmetlenül bámulta őket, egészen belepirult a látványba.
Adéle teste elernyedt, lábából kifutott minden erő. Mintha a gerincveleje egyszeriben elpárolgott volna, semmi sem tartotta a testét. A függönyt tartó rúdban kapaszkodott meg a feje fölött, és tátott szájjal, hangtalanul lihegett. Martin ijesztő tekintetétől elkapta a szemét, olyan mélysötét poklokba látott bennük. Dave hunyt szemmel hörgött, s ez a gyanútlan, öntudatlan extázisa még a szőkeség arroganciájánál is jobban felgerjesztette. Minden pihe állt a testén, mellbimbója fájdalmasan megkeményedett. Sikoltoztak érzékei.
Dave az egészből semmit sem fogott fel, ő csak egy dologra tudott koncentrálni: a feszítő, iszonyat kemény tagra, ami őbenne mozgott. Nem is vette észre, hogy keze mikor indult meg a saját farka felé, hogy ráfogjon és fel - le kezdjen járni rajta. Ismét fel kellett nyögnie, annyira jó volt!
Adéle a látványtól csaknem fuldokolva nyelte a nyálát. Szemei egy hitetlenkedő villámpillantást vetettek társnőjére. Érezte, hogy szinte elektromos szikrák pattannak tekintetéből. Szemeit újra a sötét hajú énekesre tapasztotta, olyan nyomást érzett a fejében, hogy elakadt a lélegzete. Mintha láthatatlan acéldrót kötné össze őket, saját keze az énekes kezének tükörképeként siklott végig a saját testén, fájdalmasan belemarkolva lángoló nőiességébe.
Sandrine látta a mozdulatot és úgy vélte, ideje menniük. Még utoljára belepillantott a fülledt zöld szemekbe, majd ellépett a faltól, kézen fogta barátnőjét és kihúzta a boxból. Nem volt biztos benne, hogy jó ötlet lenne maradni, tekintve, hogy elég fullasztó volt odabent a levegő.
Adéle-re nézett, aki csillapodott valamennyire, hogy kikerült a folyosóra. Az, hogy látta, amint barátnője magához ér… nem tudta volna biztosan megmondani, hogy mi történt volna a következő pillanatokban, ha nem jönnek ki onnan. Nem mert belegondolni… utálta, ha nem az ő kezében volt az irányítás. És ezeket a férfiakat alig pár órája ismerték. Pár órája! Attól a gondolattól meg egyenesen kirázta a hideg, ami egy pillanatra belé vágott… hogy Adéle-lal... beleborzongott a gondolatba, mocskos kurvának érezte magát.

Nouvelles Robes - 1 fejezet

Megjegyzés by Lolácska: A Capri-Lola koprodukció büszkén mutatja be >Nüvell rob< (ugyanaz a dallam, mint a depes mod!) című fanfictionjét, aminek ötlete egy elmebeteg msn-beszélgetésből indult az éjszaka közepén, angolul. Aztán – minő történelmi megérzés – épp a Royal Albert Hallt választottuk kezdőpontnak… már jó sokat írtunk, mikor a hír jött – alig haltunk meg. De elindult, és én ugyan nem fogom leállítani: túlságosan élvezem. Úgyhogy: valaki lőjön le!

Megjegyzés by Capri: Ez az első közös fickem Lolával és rendkívül jó együtt írni vele is. :D Ezúton prezentáljuk a végeredményt, remélem, fogjátok legalább annyira élvezni, mint én írni. És habár az IDM-mel közösen íródott, meglepően teljesen más a hangulata, mint a fent említett ficknek. (Mondjuk ez inkább nekem volt felüdülés és érdekes XD :D) Véleményeket szívesen fogadunk és várunk is!

Capricornus and Lolácska:

Nouvelles Robes

1.

Egy magas, vékony lány dacolt a széllel London egyik forgalmas utcájában. Fekete két soros kabátját és hosszú barna haját tépte a szél. Az arcából nem sok látszott a sál és a sapka miatt. Egy hatalmas, új építésű, a sok üveg miatt "szellős" hatású épület felé tartott. Odaérvén egy pillanatra megállt és felnézett az erődre, ahogy csak magában hívta. Alig pár évvel ezelőtt ez még csak egy álom volt... egy egyetemista álom. Nem mélázott sokat, megrázta magát és belépett a forgóajtón. A biztonsági őr ránézett és tisztelettudóan köszönt neki. Miközben elővette a beléptető kártyáját, hogy az érzékelő előtt lehúzza azt és a fém forgószerkezet sípolva beengedje. A hatalmas előcsarnokban szinte elveszett az ember. Padlója simára csiszolt, szinte tükörként viselkedő fekete-fehér kövekből állt, de a terem mérete nem tudta a lányt elrettenteni, a liftekhez ment és megnyomta az egyik hívógombját. Az ajtó hangtalanul elhúzódott előtte, ő belépett és a legfelső emeletet adta meg úti célnak. Felérvén egy előszobába ért, amit egy üvegajtó zárt el az irodától. Belépvén a drága mahagóni asztalra dobta a sálját, kesztyűjét, sapkáját, kabátját pedig az akasztóra tette. Végül felvette a telefont és tárcsázta a megfelelő szekció mellékét. Tudta, hogy társa a tervezők részlegét járja. Hamarosan meghallotta az ismerős hangot a vonal túlsó végében és közölte, hogy megérkezett.

A vékony cipősarkak koppanása itt is - ott is feltűnt, nyomában határozott utasítások és feszültségoldó poénok jártak, mindenütt, ahol a két hang – a cipők, és a mély női hang – elhaladt: lépcsőn le, lépcsőn fel, raktárban, varrodában, a próbababákkal teli tervezőszobában. A sudár nő mindenütt megállt egy időre, aláírt néhány papírt, ellenőrizte az anyagrendeléseket, kiegészítette, rábólintott pár új tervre. Végül a tervezőszobában akadt el, ahol az addig hóna alatt hordozott szerződéseket ledobta egy időre, hogy visszatérhessen a munka eredetileg legfontosabb, és számára máig legkedvesebb szakaszához. Hamarosan headsettel a fején, a csuklóján lévő gombostűpárnával akrobatizált egy próbababa előtt, hogy a legmegfelelőbb helyre igazítsa a fényes, drága, fekete selyemanyagot.

Közben olykor az órájára pillantott, társát várta. Ilyenkor, munka közben se látott, se hallott az összpontosítástól, csendesen osztotta néha utasításait, ahogy krétát, kapcsokat kért. Szerették munkatársai, mert nem felejtette el, honnan jött, és határozottsága ellenére képes volt kedves maradni, sosem parancsolgatott.

Legmélyebb koncentrációjából eszmélt telefonja csörrenésére.

- Na szia. Ideértél?

- Igen. Elhoztam a terveket, nagyon jók lettek, szerintem neked is tetszeni fognak. És van még valami: hivatalosak vagyunk ma este egy koncertre, tiszteletjegyet kaptunk - túrt a mappájába a vonal túloldalán lévő Sandrine, hogy előhúzza a jegyeket - A Depeche Mode lép fel, hogy segítsék a rákos tiniket. Mi öltöztetjük az énekest.

- Hűha! Jól hangzik. Jó ügyfél a menedzsment, öröm velük üzletelni. Na, várj csak, nézem, hogy egyáltalán ott tudok-e lenni – lépett az asztalra dobott irathalomhoz, hogy belelapozzon a határidőnaplójába. – Mi is van ma, szerda… i-igen. Úgy tűnik, véletlenül ma este nincs semmi. Mehetünk.

- Remélem nem 2 óra tömény unalom lesz! Utálom az ilyen kényszermegjelenéseket. Erről nem mesélt senki, amikor megálmodtuk ezt a céget! - panaszkodott mosolyogva Sandrine. Néhány helyre tényleg kellemetlen volt elmenni, mert egyszerűen unalmasak voltak a programok, de alapvetően szeretett új helyekre menni, egy újabb saját tervezésű ruhájában virítani, új embereket megismerni… élvezte az életét.

- Nem-nem! Ez tuti jó lesz. Én ismerem a zenéjüket, teljesen jó. Elég nagy tömeghisztéria várható, ahogy a bandát ismerem. Elég jó pasi az énekes. Na, meglátjuk. Hol vagy? Lejössz a tervezőbe, vagy szaladsz? Mikor kell megjelennünk? Kocsit küldenek, vagy mi intézzük? – jött bele a kérdezősködésbe Adéle. Tetszett neki ez az ötlet. Elég jól viselte a cég sikerével járó felhajtást, ritkán fordult elő, hogy valami protokollrendezvényen ne talált volna valami érdekes vagy fontos embert. Kapcsolatokat épített. Ez a buli meg kimondottan jót fog tenni a cég hírnevének is.

- Fent vagyok az irodában, de megyek hozzád akkor a tervekkel. Kocsit küldenek. Gondolom, az énekes nem jelezte, hogy esetleg új kollekcióból vigyünk neki ruhát, ugye? Elég macerás lenne, de ha ez a kívánsága megoldjuk.

- Nem szólt, nem kap semmit. Mégsem mehetünk a koncertre egy paksaméta tervvel. Különben majd intézkedik a stylistja. Na de gyere fel, majd megbeszéljük. Szia – bontotta a vonalat a tervezőlányból lett cégtulajdonos, és visszatért a selyem estélyi igazgatásához.

Sandrine visszatette a kagylót a helyére, majd felkapva a papírjait folytatta útját, hogy Adéle is megnézhesse őket.

Úgy döntöttek, a laza eleganciára szavaznak ma este – ez egy afféle rockkoncert, kényelmes legyen, de meg is kell jelenniük, ahogy illik. Adéle két tavalyi tervezését választották, kicsit egymáshoz öltözve. Egy-egy hasonló stílusú, áttetsző hátbetétes, fekete selyem tunikát viseltek ezüst rátétekkel, de a nadrágot Adéle-nél ez alkalommal vastag fekete harisnya helyettesítette, ami kiemelte hosszú, formás lábait, ugyanakkor franciásan kislányos, lapossarkú balerinacipőt vett fel hozzá, hogy ellensúlyozza a szabadon hagyott lábait. Már a ház előtt várta őket az autó, amikor átkopogott a szintén készülődő barátnőjéhez.

Sandrine ezt a tunikát egy fekete harisnyával és egy vászon fekete rövidnadrággal egészítette ki, amihez egy egyedi tervezésű vastag selyemszalaggal díszített szintén fekete bokacsizmát húzott. Szerette a feketét, elegáns szín volt, talán még passzolt is a Mode zenéjéhez. Ismerte hírből a zenekart, hazájukban Franciaországban vagy szerették őket, vagy nem. Maga a név is francia volt, rohanó/siető divatot jelentett. Sok francia egyenesen sértőnek találta, hogy egy angol banda francia nevet választott magának, amit ki se tudnak helyesen ejteni. Ugyanis franciául nem "depes"-nek hangzik a szó, hanem "dépés"-nek ejtik, a "dépęcher" szó után, ami "dépésé" - ként ejtenek. A „mode” szóban nem az ó-n van a hangsúly, a szót röviden ejtik, az "e" nem is hangzik, mert néma. Ennek ellenére tetemes mennyiségű rajongó volt fellelhető az országban, az egyetemen is akadt bőven. Egyfajta divat volt ez is, de a zenei divat nem érdekelte Sandrine-t, ezért nem is foglalkozott vele soha mélyrehatóbban. Kopogtatás zökkentette ki a gondolataiból, tudta, indulniuk kell. Felkapta elegáns, női táskáját, beledobta a kulcsait, és már húzta is be maga után az ajtót, hogy az odalent várakozó kocsiba üljenek Adéle-lel és eljussanak a limitált létszámot befogadó arénába.

Nagy előnye volt a tiszteletjeggyel való koncertezésnek, hogy nem kellett sorban állni. Adéle emlékezett még tinikora koncertjeire – nem volt olyan régen – ahogy órákig kellett várakozni, törni az utat, rohanni… mint az életben is amúgy, mosolyodott el a sötétszőke lány, ahogy egy biztonsági a helyükre vezette őket. A Royal Albert Hall előtt már nem sokan voltak, pár, a bejutásban reménykedő rajongó csupán, akiknek jegyük volt, már benn várták a koncertet. A két lánynak azonban kijelölt helye volt, nem kellett korán érkezniük, a protokollvacsora csak a buli után volt. Egy magasabban fekvő helyet kaptak, kiváló rálátással a színpadra, és a közönség nagy részére is. Elég vegyes társaság volt: üzletemberektől az elvetemültebb egyszerű rajongóig. Sandrine-nal csaknem tátott szájjal álmélkodtak az épület csodálatos szerkezetén. Az ilyen szintű pompa még mindig szokatlan volt a két messziről jött lánynak.

Martin az utolsó simításokat végezte sminkjén. Eligazította a szemkontúrt, felállt, meghúzkodva magán a ruhát, egy utolsó pillantás a tükörbe, és indult is a színpad felé. Kis bizsergető izgalmat érzett. Egyedi, ünnepi alkalom a mai, még ha kicsit fáradtak is már a turné végéhez közeledve, erre a szenzációnak szánt estére erről mind megfeledkeztek. Itt még sosem játszottak, ez érdekes lesz… és a közönség… tuti eszüket vesztik a kis meglepetéstől, amire készültek. Aztán meg… ma este kalandozni készült. Éhes volt. Nem jött ugyan gyakran, de szeretett Londonban lenni, otthon-érzés volt. Ma este, itthon, valami klubban hátha talál alkalmas személyt egy kis könnyed szórakozásra. Felmosolygott. Van, ami nem múlik a korral… ha nem is gyakran, de még mindig simán elgyengült a nőktől. Ma éjjel keres valakit, határozta el, majd felvéve gitárját csatlakozott a színpad bejáratánál várakozó tagokhoz.

Dave gyermeki izgalommal kukucskált ki a közönségre. Mindig felvillanyozta, hogyha a szülőhazájában léptek fel. Sugárzó mosolya a többieket érte, ahogy az érkező Martin és csapattársai felé fordult - Teltház - jelentette ki a nyilvánvalót, majd újfent kikukucskált. Akárcsak a startkapu nyitására váró nemes angol telivér, Dave-nek is remegtek az izmai. Várta a rajtot, a kezdést, amikor kiléphet a színpadra és a vérében száguldozik az adrenalin, ahogy feltüzeli a közönséget és a közönség feltüzeli őt.

Adéle-re hamar ráragadt a koncertizgalom. A gyönyörű csarnokban kihunytak a fények, a közönség felmorajlott – ijesztő erő volt ez, amely nem engedte kívül maradni az embert. Már az első taktusok megragadták a lányt, és VIP-jegy ide vagy oda, amikor a szomszédos szektorban majdnem mindenki felállva kezdett bulizni, egy játékos pillantással Sandrine-ra nézve megindult a bulizók felé.

Sandrine visszamosolygott és követte. Hiába, még fiatal volt a vérük, és jól esett kiszakadni az állandóan rohanós, tervezős, sok melós üzletkötő nő szerepéből. Felállva az ülő részleg korlátjáig mentek a színpad felé, hogy minél közelebb lehessenek, és részt vegyenek a buliban. Elkezdődött az intro, odalent a rajongók sikongtak és nyújtózkodtak, ugyan a banda még sehol sem volt. A fények kihunytak, csak a színpad erős és színes lámpái világítottak a sötétben. Sandrine-t megragadta a látvány, grafikus agyában máris egy rajz kezdett körvonalazódni. Gyorsan előkotorta a mobilját és lekapta a fényhatásokat. Nem lesz 100%-os a végeredmény, ezt tudta, de használható képet fog kapni. Nem véletlen ruházott be a drága készülékre, - azon kívül, hogy presztízskérdés volt a szakmájában - a legfőbb szempont a kamera felbontása volt, azon kívül, hogy elektronikus határidőnaplóként is funkcionált. Mozgolódást látott a színpad sarkában. A bandatagok színpadra léptek.

Adéle átengedte magát a hatásoknak, ma éjjelre, úgy döntött, kilép a mókuskerékből – amit pedig imádott. Ahogy ez a gondolat átsuhant az agyán, fel kellett nevetnie: mintha csak a gondolatait látta volna, a kivetítő gömbjén egy örökké menetelő, céljához soha el nem érő alak tűnt fel. Ugyan – a mellettük bulizókkal szemben - nem tudta a szöveget, mégis azonnal teljesen elkapta a hangulat. A közönség iszonyú hangerőt produkált, ahogy a zenekari tagok egyenként a színpadra értek, a szőke gitárosnál az ováció fokozódott, míg a sötét hajú énekes színpadra lépésekor a tetőfokára hágott. Adéle megrökönyödve fagyott le egy pillanatra: még ilyen távolságból is szinte fellökte a frontemberből áradó féktelen energia. Szexuális energia, ami azt illeti. Ilyen élménye még sosem volt: ilyen körülmények között, ilyen messziről megkívánta a férfit.

Sandrine Adéle füléhez hajolt - Őt öltöztetjük? - mutatott a frontember irányába.

- Igen. De pillanatnyilag jobb szeretném vetkőztetni – küldött egy mocskos mosolyt Adéle társa felé.

- Hát igen... - értett egyet társnője. Ennek kapcsán belegondolva, régen nem volt férfivel, pedig akadt jelentkező. Csinos, jó alakú, vékony, magas, francia és sikeres volt. De első a munka, amit imádott. Szerencsésen választott, szerette ezt csinálni, valami újat alkotni, amit elismernek és szeretnek az emberek. De ha az élvonalban akartak maradni, akkor dolgozniuk kellett, méghozzá sokat és egy párkapcsolat csak akadályozó tényező lett volna. Most fiatalok, ha arra kerül a sor, hogy családot akarnak alapítani, akkor már nyugodtan lazíthatnak egy kicsit a gyeplőn, hisz lesz annyi tartaléka a cégnek, hogy ezt megengedhessék maguknak. De még csak most jöttek ki Angliába, lassan kijön az új kollekció és jöhet a terjeszkedés. Vicces, hogy Angliába jöttek, hogy tanuljanak tovább, de helyette megalapították ezt a céget: a Modestic-et. Új, friss stílusukkal sikeresen betörtek a piacra és száguldottak felfelé. Itt állt két 27 éves nő a siker kapujában - ebbe belegondolni is szédítő volt. Kinek hiányzik ilyenkor egy pasi?

Adéle hamarosan teljesen beindulva tombolt. A színpadon ingerlően mozgott az a szívdöglesztő férfi, akinek kisugárzása szinte körülölelte a lányt, bekúszva ruhái alá, elkapva legmélyebb belsejét, és kemény kézzel szorítva emelte egyre magasabbra. Kicsit mosolygott is magán: a sikeres üzletvezető szingli meglát egy formásabb pasit, és elveszti az eszét?! Nevetett volna, mégsem tudta magát megrendszabályozni. Aztán a fullasztó pörgés után pár lassabb dal következett, gyönyörű, vonós kísérettel. Ezúttal a szőke gitáros énekelt, szinte földöntúlinak tűnt a hangja. Adéle nem értette, miért morajlik fel a tömeg egyszerre, és miért villan még az eddiginél is több vaku a zongorista felé, amikor ő épp egészen meghatódott a játszott dal gyönyörű szövegén. A saját gondolatait hallotta a Valakiről, akivel megoszthatja az életét behódolás nélkül. Elkapta, megszorította Sandrine kezét, akinek az arcán valami hasonlót látott átsuhanni. Ránevetett. Érezte, ez egy újabb örök élmény, amit vele él át, és istenem! Ki tudja hányadik immár? Hiszen az egészet együtt csinálták végig – osztoztak a párizsi egyetemisták csóró mindennapjaiban ugyanúgy, mint a nagy lehetőségben, és mára a kiharcolt siker gyümölcseiben is.

Sandrine nem ismerte azt a barna hajú férfit, aki a színpadra lépett, de mások láthatóan igen. A Royal Albert Hall egy emberként hördült fel. Fütyültek, nyújtózkodtak az emberek és Sandrine még a helyéről is tisztán hallotta, ahogy „Alan!”-t ordítanak. A szőke férfi felkonferálta társát, ebből a lány arra következtetett, hogy 16 évig nem voltak közös színpadon. 16 év hosszú idő. Ha előtte tag volt, akkor érthető a rajongók viselkedése. Sandrine-t is elkapta a koncert hangulata és észre sem vette, hogy repül az idő. A számok röpültek, odalent a rajongók őrjöngtek, ők idefönt mozogtak és együtt lengedeztek a többiekkel. Tették, amit az énekes diktált. Végül a frontember - akinek Sandrine a nevét sem tudta - utoljára elköszönt és a tagok véglegesen levonultak a színpadról. A két lány a koncert vége iránt érzett csalódottságukban egymásra néztek, majd visszamentek a helyükre, hogy összeszedjék az esetlegesen otthagyott cuccaikat. Még hátra volt egy vacsora.

- Te én teljesen kész lettem! Ez valami hihetetlen jó volt! Eddigi pályafutásunk legjobb protokoll-bulija. Hanem a vacsin ne maradjunk sokáig, oké? Mert ha netán kijön az énekes, én nyílt színen rávetődök, és az nem tenne jót, azt hiszem. Azért egy pezsgő lecsúszik, szeretem a Dom Perignont – kapaszkodott Sandrine-be a teljesen felszabadult lány.

Sandrine felnevetett - Osztozom a véleményeden! - kacsintott barátnőjére - Dobjunk be egy pezsgőt és lépjünk le! Ránk fér egy kis szórakozás.

Néhány partifalat és pezsgő elfogyasztása – Adéle ezeknek úgy örült még mindig, mint az első alkalommal, imádta a luxusételeket – és pár fontosabb ember megismerése, névjegycserék után a két lány elégedetten kacarászva vágta magát a Royal Albert Hall előtt várakozó számtalan taxi egyikébe. Kint rengeteg ember volt még mindig, a közönség soraiban már a koncert alatt különös izgalmat váltott ki valami – amennyire értették, valami régi zenekari tag állt ma este meglepetésszerűen újra színpadon. A taxissal az egyik kedvenc helyükre vitették magukat – elegáns volt, diszkrét, de nem túl felkapott, igazából a feltörekvő értelmiségi és művészvilág éjszakai klubja volt ez.

Sandrine is ismerte és szerette a helyet, egy párszor ellátogatott ide. Többször megfogadta, hogy többször jön, de.... Most azonban egy-egy adag alkoholos koktéllal a kezükben ültek le egy szabad asztalhoz, hogy megosszák egymással élményeiket a koncertről. Felszabadultan beszélgettek és nevettek, poénkodtak az énekes levetkőztetésén, elvégre így is értelmezhető volt a munkájuk: vetkőztetnek, hogy öltöztethessenek.

Martin zuhany után, felfrissülve mosolygott ide is, oda is. Szívből utálta ezeket a hivatalos koncert utáni bájcsevejes pofaviziteket. De hát ezt most nagyon nem lehetett ellógni, nagy dolog történt ma este, a bejutott újságírók csak úgy hemzsegtek, és végeláthatatlanok voltak a kérdéseik. Szerencsére ez mégsem egy sajtótájékoztató volt, letudhatta az egész Alan-históriát pár szóval. Végül a legtöbb újságíró Alant szállta meg, és persze szokás szerint Dave-et. Martin tűrte még a hangulatot, szórakozottan dobálta magába az ételt, pezsgőzött. Leste az alkalmat, amikor leléphet. Tűkön ült.

Dave gyorsan leszerelte az újságírókat. Természetesen sokszor elhangzott a kérdés, hogy Alan ismét csatlakozik-e a zenekarhoz, de a válasz határozott nem volt. Túl sok év telt már el. Al is és a banda is megtalálta már a helyét a világban, boldogulnak egymás nélkül. Gyorsan kereket oldott a kérdések elől és Martin mellett bukkant fel. Nem kellett mondania semmit se, csak enyhén biccentett a fejével, a szöszi értette. Hamarosan már egy fekete taxiba bújtak be.

Martin szabad kezet adott a taxisnak, azt kérte, vigye egy kellemes, de nem túl felkapott helyre, ahol észrevétlenek maradhatnak. A taxis kis gondolkodás után bólintott. A szőkeség hátradőlve merengett az ablakon kifelé, nem beszéltek, az énekes épp a telefonján babrált. „Alighanem Jent szereli le – a fene tudja miért, épp hozhatta volna” – gondolta Mart, de nem kerített nagy feneket a dolognak. Tulajdonképp nem volt szép tőlük, hogy leléptek a buli közepén, ráadásul hátrahagyva Andyt és az est ünnepeltjét. De nagyon nem volt kedve még százszor ugyanazzal a mosollyal ugyanazokra a kérdésekre ugyanazt válaszolni – belefájdult a feje. Belemosolygott az elsuhanó fényekbe: jobb programot eszelt ki mára.

Dave elrakta a telefonját, majd, mint egy gyerek, csak bámult ki az ablakon az éjszakai várost figyelve. A fiatalkorán mélázott, hogy mennyire örültek neki, mekkora szó volt, hogy feljutottak Londonba, azt hitték, hogy leigázták ezzel a világot... de azóta sokkal messzebbre eljutottak már. Milliószor történhetett volna másképp, de mégis így történt. Csak az ugrasztotta ki a gondolataiból, hogy az autó megállt és Martin már szállt is ki belőle. Felismerte már szőke társa viselkedését, ismerte nála a vadászat jegyeit, hogy tudja: most is cserkészni fog. Elmosolyodott. Szerette nézni, ahogy Mart előtérbe lép és kibújik belőle az éhes ragadozó énje. Tudja, milyen. Tapasztalta.

Martin már kívülről felmérte, hogy a taxis ügyesen választott – vastag borravalóval jutalmazta érte, majd Dave-et be sem várva, már indult is befelé. A klub nem volt az a kimondott sztár-klub, hála az égnek. Körülpillantott. Pult, koktélbár, kisebb-nagyobb asztalok az ablakoknál, diszkrét boxok a falak mentén, emelet hangulatvilágítással. Felmérte a terepet: nincsenek túl sokan, elvont fejű egyetemisták, idősebb férfiak, jólöltözött, ám érdektelen szinglik... nem valami fényes. Ekkor azonban gurgulázó nevetésre figyelt fel. A hang irányába fordult. „Kezd érdekessé válni a helyzet”. Két huszonéves lány ült az egyik boxban, mindketten hátravetett fejjel nevettek. A szőke felcsillanó szemmel indult a lányokhoz legközelebb eső boksz felé.